DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Reflektálni szeretnék néhány gondolatban az előttem szóló SZDSZ-es képviselő asszony hozzászólására. Nagyon újszerű gondolatokat mondott, hiszen azt mondta, hogy 1992-ben a kárpótlás egy hibás folyamat volt, hiszen olyan egyének szereztek tulajdont, akik nem kívántak mezőgazdasággal foglalkozni. Ez nagyon érdekes és nagyon liberális felfogás. Magyarán, ha valakitől elvesszük a tulajdonát, és később, negyvenöt év után visszaadják, meg kell gondolni, hogy jár-e neki, vagy nem, mert az SZDSZ szerint ezek szerint nem jár, hiszen neki nincs joga eldönteni, hogy a visszakapott tulajdonát mire fogja használni. Ez az egyik.
A másik dolog: annyit szeretnék még mondani, hogy mint a törvényhozó hatalmi ág képviselője, az illető hölgy is képviselő, mindannyian képviselők vagyunk, azon kell járjunk, hogy egy alkotmányos törvénysértést megszüntessünk - a tulajdonhoz való jogról van szó -, és a törvény szerint a tulajdonnal való rendelkezési jogát próbáljuk betartatni. Ha ez nem megy, akkor olyan törvénymódosítást kell hoznunk, amely ezt eléri. Tehát én mindenképpen azt szeretném mondani, hogy szó sincs semmilyen alkotmánysértésről, és szó sincs semmilyen ilyen típusú problémákról.
Még annyit hozzáfűznék, hogy megoldás van, és erről kevesen beszélnek, pontosan az új típusú szövetkezetnek, hiszen nem arról van szó, hogy valami megszűnik, és aztán nem történik semmi, és megyünk lefelé, pontosan arról van szó, hogy van megoldás. Vannak az új szövetkezetek, amelyekkel ezt az esetleges pillanatnyi agrárzavart ki tudjuk küszöbölni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem