DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR
DR. SZABÓ JÓZSEF ANDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Remélem, hogy lélekben azok az angol úriemberek itt vannak közöttünk, akik 1843-ban úgynevezett önszövetkezetet hoztak létre. Bizony, ebből eljutottunk az ötvenes években a kényszerszövetkezethez, és eljutottunk ma már a kizáró szövetkezetek fogalmához - ha már a fogalmi rendet vesszük.
Lássuk megint a számokat! 1992-ben, amikor a külső üzletrész nevesítve lett, 1 millió 400 ezer külső üzletrész-tulajdonos volt, akiknek az üzletrészértékük akkor 260 milliárd forintnak felelt meg. Kérdem én, hogyan lehet az, hogy ma ezek az üzletrészek átlagosan 8-12 százalékot érnek, mindössze nyolc év alatt?!
Itt felvetődött egy olyan kérdés, hogy mi lesz akkor, ha kiderül, hogy nincs vagyon, nincs mit fizetni, hiszen ez egy csapda. Nagyon egyszerű: ha van egy portfóliója valakinek - ami tőkebefektetést jelent -, végre rájön, hogy az esetleg nem ér semmit, vagy ha ér valamit, akkor megpróbálja más irányba befektetni. Ennek most már ki kellene derülnie, itt van ez az alkalom, hogy kiderüljön.
A hogyan továbbról talán még annyit szeretnék mondani, hogy 1992 óta több mint háromszáz hangyaszövetkezet létesült, 35 milliárd forintnyi értéket termelnek ma. Csak az idén a gazdahitel-konstrukciónak köszönhetően ötven darab új szövetkezet alakult, tehát az élet megy tovább. Ennyit szerettem volna mondani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem