DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma van húsz esztendeje annak, hogy 84 éves korában Gyulafehérváron elhunyt Márton Áron, Erdély püspöke, a magyar huszadik század legnagyobbjainak egyike. Csíkszentdomonkoson született több mint száz olyan esztendővel ezelőtt, amely évek Európának és a magyarságnak nem egyszerűen csak mélységek és magasságok hullámzó évtizedeit hozták, reménykedő nemzedékek tétova pusztulását és lázas nyugalmú békeéveit, de nekünk a többszöri teljes összeomlást, barna és vörös fasizmusokat, erkölcs, érték és örökség romlását is, csonkoló békediktátumokkal, máig tartó magyarellenességgel.
"Non recuso laborem": nem vonakodom a munkától - ez volt Márton Áron püspöki jelmondata, s e szerint is élt, hiszen sohasem vonakodott az építéstől a magyar templom és az iskola védelmében, az erkölcsi rend és a jövő érdekében. Korának erkölcsi példaembereként nemzedékeket nevelt föl ragaszkodó szeretettel, de férfiasan, és sziklakemény volt, mint a Szervátiuszok farkaslaki Tamási-emlékműve. Hajthatatlan volt a hatalmi erőszak ellenében, mint a krisztusi lelkiismeret székely apostola.
Miként gróf Esterházy János a pozsonyi parlamentben, 1944 májusában a kolozsvári Szent Mihály-templomban ő is kiállt az üldözöttek védelmében, fölemelve súlyos szavát a deportálások leállításáért. Katolikus magyar népének főpásztora volt ugyan, de egész Erdély-szerte elismert erkölcsi nagyhatalomként figyelmeztette a hatóságokat, hogy nem lehet "Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk olyan bűnök elkövetésével vagy az azokban való közreműködéssel, amelyeket a katekizmus az égbekiáltó bűnök közé sorol, s amelyeknek földi megtorlása a tapasztalat szerint nem marad el." Emberi jogokat védett, mi több, magát az életet.
'49 nyarán Bukarestbe rendelik azzal az ürüggyel, hogy Petru Groza miniszterelnök kíván beszélni vele. Elcsalják Gyulafehérvárról, útközben a román állambiztonság elrabolja, majd a jobb kezét a bal lábához láncolva hurcolják végig Erdélyen, hogy aztán - még Jilava és Pitesti, Nagyenyed és Szamosújvár, aztán Máramaros és a bukaresti földalatti cellák előtt - elsőként a nagyszebeni börtönben tartsák vasra verve. Később aztán paptársai is ezekben a börtönökben töltik 13-18-25 éves és életfogytiglani büntetéseiket, a lefejezett erdélyi magyar katolikus egyház éléről ők is majd innen kerülnek az ólombányákba, a Duna-csatornához és a kényszermunkatáborokba, ítélettel vagy anélkül, halálukig, a román kommunizmus legnagyobb dicsőségére. Márton Áron az 1951-ben kezdett koncepciós perben életfogytiglani kényszermunkát, benne tíz év szigorított börtönt kap mint összeesküvő. Néhány év múlva ugyan szabadul, de '67-ig háziőrizetben tartják, közben pedig figyelmeztetésül kertjében rálőnek.
"A szent hivatásunkkal együtt járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és a börtön nem szégyen, hanem dicsőség." Ezeket a szavakat is Márton Áron mondta '49 májusában, ott, a Szent Mihály-templomban, mintegy útravalóul frissen fölszentelt papjainak.
Mert tudta, hogy mi következik, hogy szinte minden elvész, máig. Tudta, hogy a magyarságot megvédeni kell; megvédeni kell, nem pedig a róla való lemondással, zavart Európa-mosollyal az arcon, alapszerződési lábjegyzetben hagyni kiszolgáltatottan. Tudta, hogy éltetni kell a magyar reményt, és nem elég örökké az integrációról, a közeledésről és a demokratizálódásról, az egyenjogúságról meg az emberi jogokról szónokolni, hanem küzdeni kell a viszálykodás helyett is. Tudta, hogy nem elég fennhangon biztatni és nagyokat ígérni, mert a felelősséget nem elég megüzenni: éreztetni is kell azt. Főként pedig cselekedni, és nemcsak Erdélyért.
Áron püspöknek ma sincs szobra Kolozsváron, mégis él, ha nem feledjük.
Köszönöm a figyelmüket, és köszönöm elnök úr figyelmét; örülök a lehetőségnek, hogy ilyen fárasztó munkanap és ennyi blődli után ezt elmondhattam. Köszönöm.
