ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság kissé eltérően közelítette meg az adókra és járulékaira vonatkozó törvényi módosítás javaslatait. Egyrészt a bizottság 29-én tárgyalta, és 8 igennel, 8 nemmel és 2 tartózkodással nem tartotta általános vitára alkalmasnak. (Kovács Tibor tapsol.)
Egy érdekes szituáció, a környezetvédelmi bizottság csak kimondottan környezetvédelmi kérdések megközelítésével próbálta megvizsgálni az adó kérdését. Annak ellenére, hogy én magam megszavaztam, mennyire demokratikus maga a környezetvédelmi bizottság, hogy a többségi véleményt mégis jómagam mondom el.
(18.30)
A kisebbségi véleményt pedig egy kormánypárti képviselőtársam, Turi-Kovács Béla fogja elmondani, tehát ennyire demokratikus maga a környezetvédelmi bizottság.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a törvénymódosításban nem található és nem lelhető fel azon törekvés, amelyet a mai magyar környezetvédelmi viszonyok megkövetelnének, így sem az áfakedvezményezetti körben, sem az illetékeknél, a bírságok illetékének alacsony voltánál. Nem foglalkozik maga az adótörvény-módosítás az öko-adó kérdésével, a környezetterhelési díj kérdésével, tehát tulajdonképpen nem teremtődnek meg annak a feltételei, hogy a jelenlegi magyarországi környezetvédelmi állapotoknál a környezetvédelmi alapok feltöltése sokkal határozottabb és gyorsabb lehessen, annak érdekében, hogy valóban a környezetvédelmi szempontokat, a környezet-egészségügyi szempontokat figyelembe véve a beruházások, rekultivációk, rehabilitációk fel tudjanak gyorsulni.
Ennek szellemében - ahogy mondtam - általános vitára nem tartotta alkalmasnak a bizottság, és itt elhangzott az is, hogy mindenképpen vizsgálni kellene az önkormányzatoknál a közműberuházások áfatartalmának a kérdését. Itt a viszontválaszban, amikor erre rákérdezett a bizottság, azt a választ kaptuk, hogy abban az esetben, ha az önkormányzat saját tulajdonába vagy a gesztor önkormányzat - amelyik a beruházást koordinálja - saját tulajdonába kerül, abban az esetben áfa-visszaigénylési jogosultsággal bír, de az az önkormányzat, amelyik utána beviszi mint saját tulajdont egy szolgáltatóba, mivel a szolgáltatóban is tulajdonosi hányadával rendelkezik, már nem jogosult arra, hogy áfát visszaigényelhessen.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azonos kategória, azonos beruházások mellett megyénként is változik az áfa visszatérítésének a lehetősége. Ezt mindenképpen vizsgálni kellene, egyszerűsíteni kellene, hiszen minden közműberuházás esetében, amely környezetvédelmi jobbító szándékkal alakul és kerül végrehajtásra, az önkormányzatoknál meg kellene vizsgálni az áfa-visszatérítési kötelezettség elengedését.
Egyéb más kérdésekkel a környezetvédelmi bizottság nem foglalkozott, csak kimondottan - ahogy hangsúlyoztam - a környezetvédelmi kérdésekkel, és a szavazati arányok kérdésében és annak függvényében aránylag egységes volt maga a környezetvédelmi bizottság, hisz nem lelhetők fel azon tételek, amelyek javítanák a környezetvédelmi alapok feltöltésének a lehetőségét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem