ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tisztelt Országgyűlés! Most a kiküldött napirendi ajánlásról határozunk. Felhívom a figyelmüket, hogy az ajánlásban két melléklet található. Az 1. számú melléklet az adótörvények módosítását indítványozó törvényjavaslat időkeretben történő tárgyalását kezdeményezi. A 2. számú melléklet pedig az egyes témakörök szerinti felosztást tartalmazza. Ez utóbbiról a napirend elfogadásával együtt határoz az Országgyűlés, a tárgyalási időkeretekről pedig külön döntünk, a napirend elfogadása után.
A napirendi ajánlásban a közúti közlekedés előéleti pontrendszeréről szóló törvényjavaslat általános vitája lehetőség szerinti lezárását javasoltam. Az előterjesztő kezdeményezte, hogy erre ezen a héten ne kerüljön sor. Ennek megfelelően az általános vita lezárására nem teszek most javaslatot.
Bejelentem, hogy a frakciók előzetes jelzései alapján ezen a héten bizottsági tagok megválasztására is sor kerül majd.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztett napirendi javaslatot ezekkel a változtatásokkal együtt.
Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi javaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem