DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány nap múlva ötven éve lesz annak, hogy egy rendelettel gyakorlatilag megszüntették Magyarországon a szerzetesrendeket. Az előzmények ismertek. Ezekben az években zajlottak a magyar egyházak szétzúzására irányuló úgynevezett nagy hadműveletek. Legelőször felszámolták az egyházak működésének gazdasági alapjait, ezt követte az egyházi alapítású egyesületek, társaságok, szervezetek felszámolása, '48 nyarán pedig megszületett az egyházi iskolák államosításáról szóló törvény, ugyanekkor száműzték az egyházakat az egészségügyi és a szociális területről is. Mindezek a jogfosztó rendelkezések nagy csapást mértek közvetlenül a szerzetesrendekre is és természetesen közvetve a magyar társadalomra.
Az elsődleges cél megvalósulni látszott: az intézményeitől megfosztott egyházakat, mint a társadalom egyik legfontosabb tényezőjét, teljesen kikapcsolták a közéletből. A megfélemlített protestáns egyházak és az izraelita felekezet már '48 végére úgynevezett megállapodást kötött az akkori kormánnyal, de a katolikus egyházat még nem sikerült a megállapodásra rákényszeríteni. '48 és '50 között egyedül a magyar katolikus egyház maradt az egyetlen intézmény, amely még ellenállt a totális hatalomnak; így volt ez még Mindszenty hercegprímás bebörtönzését követően is egy darabig. 1950-ben, '50 nyarán még 23 férfi és 40 női szerzetesrend működött Magyarországon, 636 kisebb-nagyobb közösségben, mintegy 11 és fél ezer taggal.
A kommunista vezetők ördögi elképzelése a szerzetesrendekkel kapcsolatban az volt, hogy azok egy egyszerű jogszabállyal likvidálhatóak, egyetlen tollvonással több mint 10 ezer egyházi személy tevékenységét meg lehet tiltani, további működésüket törvénnyel ellentétesnek, vagyis bűncselekménynek minősíteni. A szerzetesrendek esetében nem kellett bíbelődni hosszú és költséges koncepciós perekkel, mint azt csinálták a megyés papsággal, ahol egyenként számolták föl azoknak a működését, akik a legkisebb mértékben is ellenkezni mertek a hatalommal.
A rendelet előkészítéseként az ország nyugati és déli határai környékéről 1950. június 9-én éjszaka mintegy 2 ezer szerzetest deportáltak, embertelen körülmények között, a fizikai és a lelki terror módszerével. Ez az előkészítés kényszerítette végül is a magyar katolikus egyház vezetőit az úgynevezett tárgyalóasztalhoz annak a szomorú megállapodásnak az aláírására, amelytől azt remélte a kommunista vezetés, hogy a szerzetesség intézménye Magyarországon mindörökre megszűnt.
Hogy ez nem így történt, az a szerzetesek jelentős részének köszönhető, akik negyven év megpróbáltatásait fogadalmukhoz híven nemcsak elviselték, de közösségeiktől megfosztva, rendházaikból kitiltva, az új helyzetben is tették, amit lehetett, neveltek, ápoltak, segítettek, családokban, kisebb közösségekben, ahol befogadták őket, vagy a távoli világban, ahová a gondviselés vezette őket. Ismert, hogy a katolikus oktatást negyven esztendőn keresztül mindössze négy, töredékeiben megmaradt szerzetesrend nyolc gimnáziumban végezhette.
Tisztelt Képviselőtársaim! A diktatúrák eltűntek a történelem süllyesztőjében, az ateizmus fellegvára is darabjaira hullott, és ma éppen Kárpátalján Magyarországról érkezett ferences rendi misszió munkálkodik; ellátják nemcsak a lelkipásztori feladatokat, de tanítanak, szegényeket élelmeznek, gyógyszertárakat működtetnek, és néhány év alatt a hívő és nem hívő emberek teljes bizalmát szerezték meg.
A szerzetesrendek újraszervezésének eredményeként a negyven évig tartó jogfosztás után az elmúlt tíz év alatt Magyarországon ismét 30 férfi és 57 női szerzetesrend munkálkodik újult hittel és erővel. Nemcsak az idős nővérek és testvérek térhettek vissza közösségeikbe és folytathatják a társadalom érdekében tevékenységüket az oktatás minden szintjén, a szociális és karitatív munkában, de egyre-másra születnek az új hivatások is. Teszik mindazt, ami lelkiségükből fakad, és teszik mindezt a magyar társadalom javára.
Tisztelt Képviselőtársaim! A szomorú évforduló alkalmából köszönjük meg munkájukat. (Taps.)
