DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy az anyagi megpróbáltatások és az állandó áldozatvállalások közepette még mit bír el, mit hajlandó elviselni a magyar nemzet határon innen és túl. Ellenben azt tudom, hogy a hozzánk hasonló türelméről híres indián nép már rég rezervátumokban él az amúgy szabad világban. Olvasva a Nemzeti Színházról, pontosabban a hajdan volt Nemzeti Színházról augusztus végén megjelent tudósításokat, ez jutott eszembe.
A történteket a sajtó ugyancsak súlyának megfelelően kezelte. Magyar Hírlap: "Indulatos, zárt körű évadnyitó". Népszabadság: "Nincsen Nemzeti". Magyar Nemzet: "Nemzetiből Pesti Magyar Színház". Népszava: "Holnaptól új néven működik a Hevesi Sándor téri színház" - és így tovább.
A történet nem egyszerűen arról szól, hogy volt Nemzeti Színházunk ma már nincs, és egyszer majd csak lesz egy másik. A kulturális tárca döntése üzenet értékű, üzent a nemzetnek, azt üzeni: merjük és tesszük azt, amit a pártállam nagy hatalmú kultúrpolitikusa, Aczél György sem mert megtenni. Ő ugyan felrobbantatta az ideiglenesnek tekintett régi Nemzetit, de eszébe sem jutott a név megváltoztatása vagy megfosztani a társulatot a név használatától, pedig most sokak felháborodására ez megtörtént. De a hírek szerint az akár múló pillanatnak is tekinthető két esztendő elteltével már mindaz megvalósul, amire a magyar nemzet idestova kétszáz éve várakozik: lesz új Nemzeti Színháza, tokkal-vonóval és persze társulattal együtt. Úgy legyen!
Addig, az átmenet időszakában majd csak elleszünk a Nemzetiből átkeresztelt Pesti Magyar Színházzal, amit azért, biztos, ami biztos, hamarjában, szeptember 1-jével megerősítettek némi profiltisztítással. A kultusztárcától nyert információk szerint ugyanis törölték a színház alapító okiratából az alapfeladatok között meghatározott nemzeti eszme ápolását és a nemzeti kötődés előmozdításának alapkövetelményét, és minő meglepetés, helyébe - idézem - a polgári eszményekhez kötődést iktatták az okiratba, állítólag egyetértésben a művészeti tanáccsal. Megjegyzem: a módosított alapító okirat másolatához nem juthattam hozzá, hiába kértem, így csak a tisztviselők által rövid úton közölt szöveget ismertethettem az imént, ami helyzetértékelésünkhöz éppen elég.
Persze önmagában az említett polgári eszményekkel semmi bajunk nincsen, hiszen azzal nemcsak azonosulunk, hanem közülünk sokan szinte az anyatejjel szívtuk magunkba a polgári értékeket és eszményeket. (Közbeszólás az FKGP soraiból: Így van!) Ami viszont zavarba ejtő: kinek és milyen indíttatással van gondja a "nemzeti" szóhasználattal, a nemzeti eszmékhez kötődés előmozdításával, avagy a nemzeti eszme ápolásával? Mert az igencsak hamis állítás, hogy két Nemzetije nem lehet egy országnak, hiszen ha jól értem, most már egy sincs, mert ami ez idő szerint a Nemzeti nevet viseli, az egy gazdasági társaság, részvénytársaság, kultúraközvetítés és vállalkozás pedig nehezen mosható egybe, legalábbis a nemzet épeszű polgárai körében.
Azt persze értjük, hogy az Erzsébet téren néhány milliárd fejében létesült szemétgödör helyett, ha Isten is megsegít bennünket, egyszer majd csak lesz egy új épület és nemzeti társulat. No de addig? Miért ez a sietség? Vajon ki vagy mi indokolja a nemzeti társulat kiiktatását kulturális életünkből? Miért kényszerítik ki a nemzeti, azon belül a polgári eszményekhez kötődő művészekből és egyszerű emberekből azt a ma még csak halkan megfogalmazott kérdést: ez lenne a mi kulturális tárcánk? Ha pedig nem, akkor kié?
Reméljük, hogy mindez csupán tévedés, a bürokraták tévedése, mert számunkra, jobb érzésű polgárok számára a Nemzeti Színház az, amit Németh Antal mondott 1937-ben, a centenárium évében, idézem: "Lélek és szellemiség, spirituális vár, amelyet nemzedékek építettek, építenek, és amely nem készül el soha, mert maga az örökké fejlődő élet."
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP és az ellenzéki pártok soraiból.)
