DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Ami a szolgalmi jog bejegyzésére vonatkozik, az az érdekesség szerepel - talán ez összefügg a magyar jogállapottal a szovjet megszállás idején -, hogy a térképen ez fehér foltként szerepelt egészen az utóbbi időkig, tehát nyilvánvalóan nehézséget okozott bármiféle hivatalos intézkedés ezen a téren.
Ami a vasúti átjáró megvizsgálását illeti, köszönöm szépen, tényleg ez az egyik lehetőség volna, hiszen ez a vasútvonal most nem aktív. Van még egy megközelítése a falunak, egy körülbelül egy kilométeres kerülőút szintén a volt vasútállomás felé, de ennek a rendbehozatala is - mert ez is egy rossz állapotú földút - jelentős költséget jelentene, és ezenkívül még hidat is kellene építeni egy patakon, úgyhogy kérem szépen a lehetőségek megvizsgálását és Pátka kiszabadítását az elzártságból.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem