ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Várható, hogy még hosszú ideig nem csillapodik a Nemzeti Színház körül felkavarodott vita, és ma tőlem egy szakmai kérdés vár önre.
Értesülhettünk tegnap, hogy a Nemzeti Színház társulatának tagjai rég várt tájékoztatást kaptak önöktől sorsuk, életük és családjuk jövőjéről.
Ez a tájékoztatás, az egyesek felé szóló, némely vonásában biztató, bár csupán ígéret. Ami azonban az egyesek összességét, a társulatot illeti, az ott várható jövő megdöbbentő és megmagyarázhatatlan. Önök ki akarnak dobni egy 400 fős, óriási repertoártudással rendelkező, összecsiszolt, 160 éves hagyományt őrző és továbbvivő egységet, a társulatot, mielőtt beléphetne örökségébe, a már 1908-ban megígért és megítélt épületbe, a méltó színházba.
Mégis, ki az a fantomigazgató, aki merészeli azt állítani, hogy 160 év munkáját szétverve, azt szakmai, művészi tökéletessel váltja ki, és mindezt két év alatt elvégezve? Önök, tisztelt államtitkár úr, kötelesek lennének ehhez a társulathoz méltó igazgatót találni, aki képes a tárgyalások folyamán állandóan feledett közönség és a színház kapcsolatait az új épületben is szorosra fonni!
Miért félnek önök az értékes dióbelet a héjában látni? A Nemzeti a társulat nélkül csak a dió héja, és abba, ráharapva, beletörhet a fog. (Taps a MIÉP soraiból.)
