HERCZOG EDIT

Teljes szövegű keresés

HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Közel egy éve tárgyalta az Országgyűlés a jövedéki törvény módosítását, amely a bort jövedéki termékké minősítette. Akkoriban számosan - maguk a termelők, azok, akik ismerik az ágazatot, illetve európai kitekintésük is van - vitatták az előterjesztést, és számtalan módosító indítvánnyal igyekeztek azt elfogadhatóvá, megtarthatóvá, korszerűvé tenni. Nem sikerült.
Javaslatainkat a Pénzügyminisztérium képviselőjének állásfoglalása alapján sorban elutasította a kormánytöbbség. Mi több, az ön felügyelete alatt álló VPOP egyik felelős vezetője nyilatkozatában a törvényjavaslattal egyet nem értőket adócsalóknak, borhamisítóknak, de legjobb esetben is alacsony szellemi képességűeknek minősítette (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Úgy van!), majd a VPOP parancsnoka is kioktatta az akadékoskodókat.
S láss csodát! Kormánypárti képviselők aláírásokat gyűjtenek e kitűnő törvény ellen, és a gazdákat a végrehajtás elmulasztására buzdítják. Két hete pedig a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium is e kitűnő törvény módosítása mellett szállt síkra.
Miniszter Úr! Irigylem önt. A legújabb fejlemények tükrében úgy tűnik, hogy ön egyedül döntött e kitűnő törvény elfogadásáról. Legyőzte a kormánypárti képviselők ellenállását és a közismerten nagyon erős kisgazda agrárminisztert is.
Ha a fenti állítások - amelyeket sajtóhírekből, tévé- és rádiótudósításokból lehet összerakni - igazak, már csak két kérdésem marad: hajlandó-e férfilelkét egy nőre feltenni - mondjuk, az egri leánykára - és elfogadni a jövedékiadó-törvény borra vonatkozó részeinek lényeges módosítását, a végrehajtás felfüggesztését? Ha igen, hajlandó-e az ön felügyelete alá tartozó VPOP felelős vezetőinek nevében elnézést kérni a becsületes szőlő- és bortermelőktől és az érdekeikért fellépő, főként szocialista képviselőktől? (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban. - Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem