DR. SZABADI BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABADI BÉLA
DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Torgyán József miniszter úr jelenleg a török mezőgazdasági miniszterrel tárgyal azért, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar exportlehetőségeit sikerüljön ilyen irányban is kibővíteni. Ezért ő személyesen nem tud a MIÉP napirend előtti felszólalására reagálni, de megkért engem, hogy adjam át önön keresztül pártelnökének, hogy szerinte itt nem a magyar agrárium mélyrepüléséről van szó, ahogy az az indoklásban szerepel, hanem a MIÉP mélyrepüléséről. Én kiegészíteném azzal, hogy talán a felszólalás mélyrepüléséről is beszélhetnénk, hiszen itt olyan dolgok vannak összemosva, és olyan dolgokért van lényegében felelőssé téve a mai kormány, amihez nem sok köze van. Az, amiről a tisztelt képviselő úr beszélt, részben helytálló, részben nem, de mindenképpen az 1990-2000 közötti évek első részére kell vonatkoznia.
A képviselő úr azt mondja, hogy a teljesítmény ma 40-50 százalékos. Az ön által is tisztelt Statisztikai Hivatal adatai szerint körülbelül 30 százalékkal alacsonyabb a mezőgazdasági szektor teljesítménye, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ennek a 30 százalékos csökkenésnek a nagy része bekövetkezett 1990-1993 között. Azzal egyetértek, hogy jobban ki kell használni az agrárpotenciában rejlő lehetőségeket, ezért is tűzte ki a kormányprogram azt, hogy olyan versenyképes és jövedelmező mezőgazdaságot akar szerkezetváltással és egyéb módon kiépíteni Magyarországon, ami nagyobb teljesítményre és jobb minőségre képes.
Ön azt mondja, hogy hihetetlen bűn volt a vámok lebontása, a globalizáció és egyebek, megnyitották a piacot, és ezzel a belföldi termelőket ellehetetlenítették. A statisztikai adatok ennek az ellenkezőjét mutatják. A külkereskedelmi mérleg 1999-ben csaknem 3 milliárd dolláros hiánnyal zárt. Ez a hiány több lett volna 6 milliárd dollárnál, ha az idegenforgalom és a mezőgazdaság nem termelt volna aktívumot. A mezőgazdaság az 1999-es viszonylag rossz évben is 1 milliárd 315 millió dollár exportot termelt. Ebben az évben igen sikeresen alakult az export és az import. Az ön megítélése szerint is csak ez a helyzetértékelés következhet az adatokból. Az első félévben 9,8 százalékkal nőtt az export, 3,7 százalékkal csökkent az import, és az egyenleg féléves szinten 571,5 millió dollár volt, 25,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Ez azt is jelenti, hogy az 1998-as jó külkereskedelmi teljesítményt, kiváló egyenleget ebben az évben mindenképpen el fogjuk érni.
Mivel kevés az idő, és mivel rengeteget foglalkozik az Országgyűlés a mezőgazdaság kérdéseivel - hiszen a mezőgazdaság az egyetlen ágazat, amelyről a parlament plenáris ülése előtt kell évente számot adni; először 1999 őszén, e kormány működése alatt került sor ilyen beszámolóra, és most nemsokára megérkezik az Országgyűlésbe az újabb agrárjelentés -, lesz alkalmunk arra, hogy különböző kérdéseket részletesen is kifejtsünk. Ezért én csak a jövővel foglalkoznék néhány mondatban.
A kormány tudatában van annak, hogy a mezőgazdaság több a magyar lakosság számára, mint egyszerű foglalkozás, ez egy életforma, ezért is kapcsolja össze a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés kérdéseit. A kormánynak nemhogy nem áll szándékában a parasztság felszámolása, hanem a vidéki lakosság életfeltételeinek, munkakörülményeinek bővítésével kívánja a vidék népességmegtartó erejét növelni. A kormány mindezt megértve 2001-ben 85 milliárd forinttal nagyobb költségvetési támogatást ad a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárcának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amiből olyan beruházások fognak megvalósulni, amelyek egészen más feltételeket teremtenek a mezőgazdasági termelés számára.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem