VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a Realbank károsultjainak ügye nem először kerül a tisztelt Ház elé, és emberileg teljes mértékben együttérzek a károsultakkal. A Pénzügyminisztérium vezetése eddig is mindent megtett és ezután is mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a károsultak a jogos követelésükhöz jussanak. Szeretném azonban elmondani, hogy bennünket is jogszabályok, hatályos törvények, sőt azóta már megszületett bírósági döntések kényszerítenek. Ennek előrebocsátásával kérem, hogy fogadja majd el a válaszomat.
Tisztelt Képviselő Úr! A Realbankban történt 1998. szeptember 4-i tőkeemelést követően a kötvények visszavásárlását nem az OBA tiltotta meg, hanem a bank új vezetése. Hangsúlyozni kívánom, hogy a Realbank igazgatósága nem a kötvények visszafizetését tiltotta meg, ahogy a képviselő úr is fogalmaz, hanem a visszavásárlást. A visszafizetést már csak azért sem tilthatták meg, mert jogszabály alapján a visszafizetésre a kötvény kibocsátója köteles. Ez a Legfelsőbb Bíróság határozatában is érvényre jut, melyben a kötvényesek követelését a csődtörvény szerinti kielégítési sorrendben az "F" kategóriába sorolta. A forgalmazónak és a megbízottjaként eljáró banknak abban az esetben kellett fizetnie, ha a kötvények ellenértékét a kibocsátó rendelkezésére bocsátotta. A kibocsátók pedig 1998 júliusától, illetve szeptemberétől nem fizettek. A bank tehát akkor járt volna el törvénysértő módon, ha a kötvényeket a szükséges pénzeszközök hiányában is kifizeti a bank betétesei és egyéb hitelezői között.
A Realbank Rt. körül kialakult bizalmi válság nem a kötvényforgalmazás leállítására vezethető vissza. A bizalmi válságot a Realbank korábbi vezetésének és a csoporttagoknak az előző években gyakorolt tevékenysége, illetve a következmények nyilvánosságra kerülése okozta. A bizalmi válság kialakulását előidéző rendkívüli helyzetet a felügyelet, az OBA és a PM meg kívánták oldani. Egyedül csak az OBA vállalkozott tőkeemelésre, melynek hiányában a felszámolást már 1998-ban meg kellett volna kezdeni. Az OBA tőkeemelésével a kötvényesek is jobban jártak, mivel ez a tőke jelenleg a felszámolási vagyont gyarapítja, és ebből az OBA várhatóan semmit nem kap vissza, mivel a felszámolás során ezt az összeget ugyanúgy, mint bármely tulajdonos, csak az összes igény kielégítése után követelheti.
Határozottan visszautasítom a képviselő úr azon kijelentését, miszerint a bank felszámolását megtervezték azon a címen, hogy az OBA így jobban jár. Ez a megállapítás téves jogismereten alapul. Félreértés, hogy az OBA mint tulajdonos a felszámolás során a "D" kategóriába kerülve akadályozza a kötvényességi igények teljesítését. Az OBA nem banktulajdonosi helyzete miatt jogosult igényét a "D" kategóriában érvényesíteni azon a jogcímen, hogy a betéteseknek a törvény kötelező rendelkezése alapján kifizetést teljesített. A betétbiztosítási jogviszony alapján történt kifizetések pedig - mint követelések - a törvény erejénél fogva átszállnak az OBA-ra, és az OBA ezeket az igényeket köteles érvényesíteni. Az OBA akkor is köteles lett volna a betéteseknek kifizetést teljesíteni, ha tulajdonosként nem lép be a bankba, és ez esetben is a "D" kategóriába kerül.
Tisztelt Képviselő Úr! Hadd mondjam azt, hogy ön sem mondta el az összes interpellációs kérdését, mert nem fért volna bele az időkeretbe. Sajnos az összes kérdésére én sem tudom elmondani a válaszomat. Hadd zárjam azzal - szeretném erről tájékoztatni mind a képviselő urat, mind a tisztelt Házat -, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálatot folytatott a kötvényesek panaszai alapján. A lefolytatott vizsgálat alapján megállapította, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének eljárása a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, illetve az ennek részét képező tisztességes eljáráshoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot nem okozott.
Mindezek alapján kérem, hogy a válaszomat szíveskedjék elfogadni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem