BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném nagy hangsúllyal leszögezni, hogy véleményem szerint ez a nemzeti drogstratégiai program dicséretet érdemel. Elmondtam ezt az álláspontomat a bizottsági vitában is, én ezt egy nagyon színvonalas, igényes szakmai anyagnak tartom, köszönet a szerzőknek. Azt gondolom, hogy szerkezetében teljesen logikus, arányos, vitára alkalmas előterjesztés, és ez már önmagában véve öröm számunkra, hiszen olyan ritkán kapunk ilyen anyagot kézhez. A dicséretet ott is folytatni tudom, hogy ennek az anyagnak a szemléletével, szellemiségével sincsen probléma. Azt gondolom, hogy abban a szemléletben közelít a drogkérdéshez, amit ma igazán korszerűnek és európainak tarthatunk.
Beszédemben a dicséreten túl két dologról szeretnék beszélni. Egyrészt arról, hogy milyen belső ellentmondást vélek felfedezni az anyagban, azt remélem, hogy erről érdemben és komolyan tudunk vitatkozni ilyen dicsérő szavak után. Másrészt pedig arról, hogy felfogásom szerint mi hiányzik ebből az anyagból, vagy mik hiányoznak ebből a dokumentumból.
Ami a belső ellentmondást illeti, az a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásával van összefüggésben. Azzal kezdtem, hogy megdicsértem ennek a dokumentumnak a szemléletmódját. Ez a nemzeti stratégia négy célt fogalmaz meg, azt gondolom, hogy még sorrendiségében is olyan módon, ahogy az vállalható. Első helyen említi meg azt, hogy a társadalom váljon érzékennyé a drogkérdés iránt, hogy növekedjék a problémamegoldó képessége. Azt gondolom, hogy ez nagyon helyes.
Második helyen említi a megelőzést, a fiatalok megóvását a drogfüggőségtől; harmadik helyen pedig az érintettek kezelését, hogy segítséget kell nyújtani nekik is. Végül szóba hozza, hogy csökkenteni kell a drogokhoz való hozzáférés lehetőségét.
Ezzel a szemlélettel tehát nincsen vitám. Az anyag nagyon fontos részének tartom, ahol felidézik a szerzők, hogy milyen értelmezési keretekben lehet egyáltalán gondolkodni a drogproblémáról, felsorolva hat darab modellt, megemlítve közöttük a kriminalizációs modellt.
A morális modell, a fertőzőbetegség-modell, lelkibetegség-modell, szociológiai modell mellett létezik egy olyan felfogás, amely a kábítószer-fogyasztást lényegében bűncselekménynek tartja, speciális bűnöző magatartást feltételez ezzel összefüggésben, a bűnüldözés célja a visszaszorítás és az elrettentés kell hogy legyen. Amikor felidézik ezt a szemléletet, akkor mellé írják, hogy a modell a megelőzés és a kezelés területe iránt nem érzékeny.
Azt gondolom, hogy a belső ellentmondást úgy lehet ebben az anyagban felmutatni, hogy miközben az anyag lényegében a megelőzés és a kezelés problémája iránt nagyon is érzékeny, aközben ezt a típusú büntetőjogi megközelítést, amely tulajdonképpen a fogyasztót fenyegeti - az elrettentés céljából, de fenyegeti, börtönnel fenyegeti -, aközben ezt a típusú jogi szabályozást nem utasítja el. Én ezt egy nagyon súlyos belső feszültségnek érzem. Azt gondolom, hogy a szerzők a 25-27. oldal tájékán, ahol a Btk. volt és jelenlegi szabályozása van leírva, ahol röviden, de szerepel az indoklása annak, hogy a '93-as törvényt miért is kellett '98-ban módosítani, meglehetősen kínlódhattak a szükséges és elégséges magyarázattal. Hiszen a valamikori Btk. különbséget tett fogyasztó és forgalmazó között. A büntetőjognak eltérő módon kell kezelnie azokat, akik maguk is részben áldozatnak tekinthetők, és azokat az elkövetőket, akik a bűncselekmény haszonélvezői.
Ami a '98-as törvénymódosításban bekövetkezett, az gyakorlatilag a fogyasztót, az alkalmi szerhasználót is börtönbüntetéssel fenyegeti. Azért mondom, hogy a szerzők kínlódhattak ezzel a magyarázattal, illetve ennek az összehozásával, az anyag fő szemléletével, mert a c) pontban, ahol a büntetőeljárási jogot felidézik és értelmezik, ott nem is a fő szabályról beszélnek - tulajdonképpen azt szóba sem hozzák, legfeljebb áttételesen -, hanem a kivételekről beszélnek. Arról beszélnek, hogy a vádemelés elhalasztható. Azt bizonygatják, hogy a vádemelést nagyon sokszor a létező bírói gyakorlatban tényleg elhalasztják, de a fő szabály az igazán érdekes vagy fontos, azt gondolom.
Nagyon röviden szeretnék szólni arról is, hogy mi az, ami hiányzik e programból. Az egyik a helyzetértékeléssel, a helyzetleírással kapcsolatos megállapításom: a legfrissebb adatok hiányoznak. Éppen az ítélkezési gyakorlatra nézve a '99-es adatok hiányoznak. Pedig igazán érdekes lenne megnézni, hogy mi történt, mi történik ebben az ügyben a Btk. változtatását követően. Ennél lényegesen fontosabb, hogy teljesen hiányzik az anyagból a pénz kérdése, az azzal kapcsolatos utalás, hogy hogyan és miből lesz ez a nemzeti drogstratégia megvalósítható. Azt gondolom, hogy talán szándékosan mondtak le a szerzők arról, hogy szóba hozzák, hogy körülbelül hány milliárd forintra lenne szükség ahhoz, ha komolyan gondolja a kormány ezt a stratégiát.
Különösen érzékelhető ez a hiányosság akkor, amikor a kezelésről írnak a szerzők, előttem Juhász Gábor már említette a 64., 74. oldalon foglaltakat.
(17.10)
A kezelésnél drámai őszinteséggel írnak a jelenlegi hiányosságról, arról, hogy Magyarországon a droghasználók kezelése vonatkozásában a kezelési lánc minden eleme alulfejlett és súlyos kapacitási gondokkal küzd; arról, hogy minden elem fejlesztésre szorul; hogy a legsürgetőbb lenne a kapcsolatfelvétel, az intézményrendszerbe történő bejutás lehetővé tétele. De nagyon-nagyon sok segítségre és beavatkozásra lenne szükség itt a későbbiekben, ahol a hosszú, közép- és rövid távú célok a kezeléssel kapcsolatban megfogalmazásra kerülnek. Hosszú tömött sorban olvashatjuk ezeket a felsorolásokat, hogy az ambuláns rendelést fejleszteni kellene, a sürgősségi állapotok ellátását biztosítani kellene, a nappali kórházak súlyos kábítószer-problémákkal küzdők részére nem elégségesek, hogy legalább 200 ággyal kellene növelni a hosszúterápiás intézményeket, a bentfekvéses kezelési lehetőségeket s a többi, s a többi, s a többi. Miből, honnan? - kérdezem én ezt okkal.
Szívesen folytatnám, de az időm letelik. Engedjenek meg még egyetlen megjegyzést, amely egy kicsit kilép a drogprobléma köréből és az alkohol problémájára utal, ami az addikció szempontjából hasonló kérdés.
Utal a drogstratégia arra, hogy tapasztalatokat vesz át az alkoholizmus és a dohányzás elleni akciótervekből. Én ilyeneket nem ismerek. Ha a kormány rászánná magát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy az alkoholprobléma visszaszorítása érdekében nemzeti stratégiát készítsen, bizonyosan hasonló nyitottsággal fogadnánk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
