BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! (A képviselő felmutatja a Van más választás - Polgári Magyarország című kiadványt, amelyből idéz:) "A Fidesz-Magyar Polgári Párt célja megszüntetni azt a helyzetet, hogy minden tisztességes munkával megtermelt 100 forintból több mint 60 forint az állam zsebébe vándoroljon. El kell érnünk, hogy minden 100 forintból legalább 60 a polgárokat gyarapítsa. A polgárok javára egyszeri, nagyarányú személyi jövedelemadó-csökkentést hajtunk végre." - olvashatjuk a Fidesz választási brosúrájában. (Kuncze Gábor: Ők nem olvasták! - Derültség az MSZP soraiban.)
És mit mondanak ezzel szemben a tények és a tervek? Itt van a kezünkben az (Felmutatja a benyújtott törvényjavaslatot.), amit ma mond a Fidesz-kormány. A főbb adó- és adó jellegű bevétel összesen 1994-ben a bruttó hazai termék 40,3 százaléka, 1998-ban a bruttó hazai termék 35 százaléka, tehát a szocialista-szabad demokrata kormány idején 5 százalékponttal csökkent, 2001-ben 35,3 százaléka, tehát a Fidesz-kormány első három évében nem csökken, hanem emelkedik, és ha megvalósul a 2002-es előirányzat, akkor négy év alatt 1,1 százalékkal csökken.
Ezt mondják a tények, tisztelt Országgyűlés! Ma már látjuk, hogy négy év alatt mit lehet várni a Fidesz vezette jelenlegi kormánytól - adócsökkentést mindenesetre nem. Ez volt az az ígéret, amivel szavazatok százezreit szerezték meg, és ezt az ígéretet nem tartják be.
Tisztelt Országgyűlés! Csak megismételhetem most már a négyéves előirányzat birtokában azt, amit egy évvel ezelőtt az adótörvények vitájában mondtam: egy fideszes képviselő, aki ezekkel az ígéretekkel kampányolta végig a két és fél évvel ezelőtti kampányt, az erre az adótörvényre csak nemmel szavazhat. Ha önök ezt megteszik, ebben számíthatnak a mi egyetértésünkre, mi is nemmel fogunk szavazni. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Ezen a ponton akár be is fejezhetném a hozzászólásomat, de nem teszem. (Varga Mihály: Köszönjük!) Nem teszem, mert fel kell tennünk azt a kérdést, vajon helyes-e az, hogy a Fidesz nem teljesíti ezt az ígéretét. Hiszen őszintén meg kell vallanunk, Orbán Viktor, Torgyán József és Lezsák Sándor rengeteg mindent ígért abban a két és fél évvel ezelőtti kampányban, és minden józanul gondolkodó közgazdász azért imádkozott, hogy Isten őrizz, hogy teljesítsék azokat az ígéreteiket, mert ha azokat az ígéreteket mind teljesítették volna, akkor fejre állt volna a magyar gazdaság. Mi tehát örültünk annak, hogy sok ígéretet nem teljesítettek, mert nem lehetett teljesíteni.
De vajon örülnünk kell-e annak, hogy az adócsökkentésre vonatkozó ígéretüket nem teljesítik? Vajon helyes-e a magyar gazdaság jövője szempontjából, hogy nem teljesítik azt az ígéretüket, hogy csökkentik az adókat?
Ha önök megnézik ezt a tájékoztatót, akkor azt láthatják, hogy feltehetően a Fidesznek ma az a véleménye, hogy helyes. Ebben a tájékoztatóban szerepel ugyanis egy nemzetközi összehasonlító táblázat, amelyben az OECD - a nemzetközi gazdasági együttműködés szervezete - országainak az adatai szerepelnek, meg az átlagadat, amelyben az olvasható, hogy az európai OECD-országokban átlagosan az adóterhelés 39,9 százalék, Magyarországon 39,4 százalék. És a Fidesz vezérszónoka - ha jól emlékszem - hivatkozott is a tegnapi vitában arra, hogy íme, Magyarország elérte az átlagos nyugati adószintet, amiből az a következtetés adódik a Fidesz cselekedetében, hogy nem is akarnak tovább adót csökkenteni. Ez az álláspontjuk. Vajon igazuk van-e?
Tisztelt Országgyűlés! Érdemes ezt a táblázatot jobban megnézni! Hiszen ez egy nyugati átlag. Kik vannak fölötte és kik vannak alatta?
(10.20)
És ha ezt megnézzük, akkor azt kell látnunk, hogy azokban az országokban magas, az átlagnál magasabb az adószint - Svédország, Dánia, Luxemburg, Belgium -, ahol nagyon magas az állami újraelosztás, és amelyek évtizedek óta viszonylag lassan növekednek.
Melyek azok az országok, amelyekben alacsonyabb, jóval alacsonyabb az adószint, mint ma Magyarországon? Nézzük meg! Portugália, Görögország, Spanyolország, Írország; azok az országok, amelyek ha nem is annyira szegények a nyugati átlaghoz képest, mint mi, de mindenesetre szegényebbek, és amelyek az elmúlt 15-20 évben gyors növekedést és az európai átlaghoz való felzárkózást tudtak felmutatni.
Nos, azt hiszem, kézenfekvő a következtetés: ha mi azt akarjuk, hogy Magyarország felzárkózzon a fejlett, gazdag ipari országokhoz, akkor arra kell törekednünk, hogy Magyarországon alacsonyabbak legyenek az adók, hogy csökkenjenek az adók.
Miért is van ilyen összefüggés? Hát azért, tisztelt Országgyűlés, mert ahhoz, hogy Magyarország exporttermékei versenyképesek legyenek, ahhoz, hogy Magyarország a befektetések nemzetközi piacán versenyképes legyen, hogy úgy jöjjenek Magyarországra a külföldi befektetők, és hozzák a tőkét, a tudást, a piaci kapcsolatot, ahogy Portugáliába, Spanyolországba, Írországba mentek az elmúlt húsz évben, ahhoz a nyugati átlagnál alacsonyabb adószintre van szükség, és hiba, hogyha a magyar kormány, a Fidesz-kormány lemond erről a törekvésről.
Node föltehetik azt a kérdést is, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon lehetséges-e ma, 2000-ben és az előttünk álló két évben az adók csökkentése. Vajon van-e erre lehetőség?
Tisztelt Országgyűlés! Úgy látom, hogy sokan úgy gondolják, hogy nincs. Én viszont azt gondolom: mikor, ha nem most?
Tisztelt Országgyűlés! Évi 5-6 százalékkal növekszik jelenleg a magyar gazdaság. Mikor van lehetőség adócsökkentésre, mikor van lehetőség a központi újraelosztás csökkentésére, ha nem akkor, ha ez nem azt jelenti, hogy csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, mint az előző ciklusban, a mi kormányunk idején, hanem csak azt jelenti, hogy nem lehet úgy növelni, ahogy a termelés, a bruttó hazai termék növekszik. Most lehet adót csökkenteni.
Szintén önöktől származnak a következő érdekes adatok, abból a kis - név, cím és aláírás nélküli - füzetből, amit a miniszterelnök úr hétfői parlamenti beszéde előtt itt a kezünkbe adtak. Azt írja ez a füzet, hogy jövőre a tervezett bevételek 6,9 százalékkal fognak bővülni, a kiadások meg 8,6 százalékkal. Tehát a kiadásokat gyorsabban lehet növelni, mint a bevételeket. Igaz, államtitkár úr? - ezt mondják a jövő évi költségvetésben, amit mi még nem ismerünk, önök már igen.
Mit jelent ez, tisztelt Országgyűlés? Egy 1,7 százalékos különbséget a költségvetési kiadások és bevételek növekedése között. És mivel indokolják ezt, államtitkár úr, Mádi képviselő úr? Azzal indokolják, hogy miután a kamatköltségek csökkennek, ezért most mód van arra, hogy a kiadások gyorsabban növekedjenek, mint a bevételek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Miért is csökkennek a kamatköltségek? Két okból. Egyrészt, mert az infláció csökken. Az infláció csökkenése 1995, a Bokros-csomag óta tart. És miért csökkenhetnek a kamatköltségek? Azért, mert az adósság csökkent. És miért csökkent az adósság? Azért, mert a szocialista-szabad demokrata kormány idején a nagy privatizáció bevételeit adósságcsökkentésre fordítottuk.
Íme, az önök szövegéből is kiderül, hogy azt a lehetőséget, amire Tállai képviselő és Mádi képviselő úr joggal büszke, '95-96 szocialista-szabad demokrata gazdaságpolitikájának köszönheti az egész ország, így a Fidesz-kormány is.
A kérdés ezek után csak az, hogy azt a lehetőséget, ami megnyílt előttünk, arra fordítjuk-e, mint önök, hogy a költségvetési kiadásokat növelik ilyen dinamikusan, vagy arra fordítjuk, hogy valamivel lassabban növeljük a költségvetési kiadásokat, de a bevételeket nem növeljük ilyen ütemben, és az adókat csökkentjük.
Az önök válasza: nem csökkentjük az adókat, hanem a költségvetési kiadásokat növeljük dinamikusan - tűzijátékra, országimázsra (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Kisstílű dolgok...), meg az agrártámogatások olyan 200 milliárdos növelésére, amely agrártámogatás mögött semmiféle agrárreform nem áll, és amelyek az ablakon kidobott pénznek tekinthetők.
Tisztelt Országgyűlés! Takarékos költségvetési politika és adócsökkentés - ez a szabad demokraták álláspontja az adórendszer, az adótörvények kérdésében, ezért ezt az adótörvény-javaslatot a szabad demokraták elutasítják.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem