ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ
ROZGONYI ERNŐ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző évek költségvetési anyagaiban, de itt a vitában is állandóan visszatérő vezérmotívum a túlzottan magas jövedelemelvonás, a jövedelmeknek a költségvetésben való túlzott koncentrációja és az ehhez kötődő másik elvi tétel, nevezetesen az, hogy túl nagy az állami költségvetés újraelosztási funkciója. Elhangzott ma is már, százalékos arányokat emlegettek egyesek, hogy 40 százalékos elvonás, 41 százalékos, 41,2 százalékos. Tessék elhinni, hogy ezek mögött a százalékok mögött objektív mérce nem húzódik meg. Az a törekvés, hogy az állam bevételei és így a kiadási lehetőségei csökkenjenek, a monetarizmusnak egy általános alapelve, ezt kényszerítik rá erre az országra immáron 15 éve, és sajnos azt kell mondanom, hogy ennek dőlnek be sorozatban igen tisztelt kormányaink. Aztán ezek a tételek általában sem igazak, és az alátámasztásul szolgáló lózungok kifejezetten tudománytalanok, szándékosan félrevezetőek. Ennek a részletes bizonyításába nem kívánok most beleszállni, mert hiszen én ezt már igen sokszor elmondtam különböző alkalmakkor, amikor csak tehettem, mindig valamilyen módon szóba hoztam.
Ami itt a probléma, az az, hogy ezen az elvonáson belül milyenek az arányok. Ki fizeti a révészt? Ki viseli a terheket? Ez bizony már nem mindegy, ez már minősíti is, hogy egy-egy kormány tulajdonképpen mit is akar, mit is szándékozik, és hogyan képviseli a saját népe érdekeit. Itt meg kell állapítani azt, és ez igaz, hogy a lakosság és különösen a bérből és fizetésből élők adóterhelése összességében kirívóan magas. Egy normális, fejlődő társadalomban ez az adóterhelés teljesen indokolatlan, megmagyarázhatatlan szinte. Ennek a kirívóan magas terhelésnek számos egyéb részelem mellett két alappillére van, nevezetesen a személyi jövedelemadó és az áfa.
(10.50)
A bérből és fizetésből élőket azért kell kiemelnem, mert ez az a kör, amely a jelenlegi módszerekkel jól ellenőrizhető, amely nem tud semmit sem elszámolni, elkenni, visszaigényelni, vagyis nem tud élni sem a törvényes, sem törvénytelen eszközökkel annak érdekében, hogy enyhítsen a terhein.
Ehhez még hozzá kell tennem a minden szempontból kiszolgáltatott nyugdíjasok népes táborát is. Egyébként a napokban a sajtóból értesültem arról, hogy Békesi elvtárs, volt pénzügyminiszter, volt MSZP-s politikus kidolgozta az SZDSZ részére az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerét. Ebben a hírben tulajdonképpen az az örvendetes, hogy Békesi elvtárs olvas szakirodalmat. Ugyanis Paul Helier javasolja ezt "A globális pénzügyi válság túlélése" című munkájában - Kanadának. Igaz, ott egészen más szintű a társadalmi-gazdasági helyzet, mások a jövedelmi viszonyok, no meg a könyv úgy egyébként a neoliberalizmus, a monetarizmus és a globális világhódítás ellen íródott. Talán még egyszer el kellene olvasni ezt a könyvet, hátha akkor meg is értik.
Kétségtelen - ezt mindenképpen előre kell bocsátanom -, hogy ebben a személyi jövedelemadó-konstrukcióban mutatkozik valamiféle gesztus a gyermekes családok irányába. Ez azonban édeskevés, ettől ez a rendszer még nem elfogadható, mert egy csomó olyan problémát hordoz magában, amit nehéz lenyelni és elviselni.
A személyi jövedelemadó úgynevezett egyenes adó. Az ilyen adók egyik nemzetközileg is elfogadott alapelve pedig az, hogy mindenki teherbíró képességének arányában járuljon hozzá a közteherviseléshez. Ez az alapelv különösen azokban az országokban fontos, amelyek valóban a jövőt tekintve eredményesek akarnak lenni, sikeresek akarnak lenni.
Egyetértek Kopátsy Sándorral, aki azt mondta, hogy "a világ minden sikerországa az átlagosnál nivelláltabb jövedelemelosztást valósított meg, ennek érdekében olyan drasztikusan progresszív jövedelemadóval sújtotta a gazdagokat, amelyekre ma már nincs szükségük. Jó volna, ha a tudós közgazdászok és gazdaságpolitikusok nemcsak arra hivatkoznának, hogy milyenek jelenleg a gazdag országokban a jövedelemadó felső sávjaiban a kulcsok, hanem arra is emlékeznének, hogy mivel kezdték a meggazdagodásuk előtt: a gazdagok 80-90 százalékos jövedelemadója szinte általános volt." Szívemből beszél, igaza van.
Egyébként is mi mindig arra hivatkozunk, ami azokban az országokban valóság és realitás, amelyekben az egy főre eső GDP vagy az átlagkereset a miénk tízszerese vagy annál is több. Kérem, a dolgot így egész egyszerűen nem lehet összehasonlítani! Erre a szintre ugyanis el kell jutni, és mást jelent az, hogy ide el kell jutni, és más az a helyzet, hogy ott vagyok. Ezt végre egyszer fel kellene fognia mindenkinek, aki ilyen kérdésekkel akar foglalkozni.
De térjünk vissza a személyi jövedelemadó témájára. Mi egyrészt - a "mi" alatt nem magamat értem, hanem a kormányzatot - szemérmetlenül megadóztatjuk a létminimum alatti jövedelmeket is, különösen széles körben, ha valóban családban gondolkodunk, hiszen ott az egy főre jutó jövedelem határozza meg az életszínvonalat. Persze ebben az értelemben ez a jövedelemadó távolról sem gondolkodik családban.
Másrészt nevetséges szinten adóztatjuk a kiugróan magas jövedelműeket, arról nem is beszélve, hogy ezek többnyire be sem vallják ezt a jövedelmüket, miközben olajsejkek ütődött gyermekeinek pazarló életvitelével pöffeszkednek közöttünk. De hát érdekes módon ezt a kutya sem ellenőrzi, sőt minden olyan törekvés, amelyik arra irányulna, hogy ez érdemben ellenőrizhető legyen, azonnal torpedót kap, amint a gondolat felmerül. Ezért ebben a körben, a kifejezetten gazdagok körében lényegesen magasabb adókulcsra van szükség, legalább 60 százalékra gondolok én itt. És megfelelően széles körű érdemi ellenőrzésre, hogy ne lehessen kibújni alóla. Ugyanakkor a nulla adókulcs újbóli bevezetése indokolt lenne, és szerintem ez lenne a tisztességes.
Ha pedig valóban családbarát jövedelemadót akarunk, akkor tudomásul kell venni, hogy az együtt élő házaspár és az általuk közös háztartásban nevelt kiskorú gyermekek esetében az egy főre eső jövedelmet kell adóalapnak tekinteni - és ebben az esetben felesleges minden normatív beavatkozás; legfeljebb az egy főre eső jövedelem számítási módját kell meghatározni.
Látszólag örvendetes esemény, legalábbis számomra az volt, hogy a részvényekből, a tőzsdézésből és a derivatív ügyletekből származó jövedelmeket is adóztatni kívánják.
Kérem, ez megfelel annak az elvnek, miszerint a keletkezés mikéntjétől függetlenül minden jövedelem adóköteles; még büszke is lehetnék erre, hiszen erről egyedül én beszéltem korábban. De hát itt sem lehet feltétlenül és felhőtlenül lelkesednem, mert messze nemcsak erről van itt szó, és magam is, amikor korábban megtettem ez irányú javaslataimat, ennél szélesebb megközelítést tartottam szükségesnek.
Egyrészt a derivatív ügyletekből származó személyi jövedelem ellenőrizhetőségét vitatom. Itt megint csak egy-két balek fog adózni, másrészt a derivatív ügyletekkel nemcsak az a baj, hogy abból jövedelem keletkezik vagy keletkezhet - és itt most nem is csak arra gondolok, hogy ez az egész derivatív játék veszélyeztetheti az egész világ pénzügyi rendszerét, hanem arra, hogy nekünk általában is arra kell törekednünk, azt kell szolgálnunk és ösztönöznünk, hogy a pénz, a tőke a reálszférában érvényesüljön és ott jusson megfelelő haszonhoz. Ezért kézenfekvő volna a derivatív ügyleteket már a kötéskor, a várható eredménytől is vagy a veszteségtől függetlenül megadóztatni, míg ezzel egyidejűleg a reálszférában való befektetést az eddigieknél nagyobb mértékben kellene és lenne célszerű ösztönözni.
A részvényekből, azok forgatásából és a tőzsdei nyereségből származó jövedelmek adóztatásával, no meg az osztalékadóval kapcsolatban a magyar közszolgálati televízió szükségesnek tartotta hat alkalommal - legalábbis én ennyiszer láttam - bejátszani Szalay Gábor SZDSZ-es képviselőtársam felháborodott tiltakozását. Szerinte ugyanis az Orbán-kormány intézkedéseinek hatására már eddig is majdnem összedőlt a magyar tőzsde, és ezt csak tetézi a tervezett adóintézkedés.
Kérem, ez nevetséges! Hiszen - gondolom, ezt mindnyájan tudják - volt bessz meg hossz bőven a különböző tőzsdéken, az egész világon, kérem szépen, anélkül, hogy azt Orbán Viktorra lehetne kenni bármilyen formában is. Kérem, nem kell összetéveszteni Orbán Viktort Bill Clintonnal, a szezont a fazonnal. Ezeket a különbségtételeket azért, úgy gondolom, az SZDSZ-nek is illene megtennie.
A sajtóról pedig - beleértve sajnos a közszolgálatit is - mit mondjak? Én tulajdonképpen nem csodálkozom, legfeljebb azon, hogy az ilyen jellegű tájékoztatást eltűri a közvélemény, no meg a kormány, no meg a parlament.
Visszatérve ahhoz az elvhez, mely szerint minden jövedelem adóköteles, továbbra sem értem, miért nem adóköteles a kamatjövedelem. Természetesen az adó alapja a nettó hozam - nem igaz, hogy ez nem állapítható meg!
Ugyancsak - már harmadszor ismételve magamat - felháborítónak tartom, hogy nyugdíjas munkavállalók esetében a nyugdíj összegével megemelten kell kiszámítani az adó alapjául szolgáló és az adósávokba beilleszkedő összegeket. Miközben újsütetű milliárdosok jókat nevetnek azokon a nyomorultakon, akiket többszörösen kifosztottak, és akik most helyettük is eltartják ezt az államot.
Évtizedes hiánya a jövedelemadó-rendszernek még ma is az ellenőrzés lehetetlensége. Szembe kellene nézni azzal a ténnyel, tisztelt polgári kormány, hogy amíg nincs mód a tételes elszámoltatásra, amíg nincs egy bevalláson alapuló vagyonkataszter, és így az sem tisztázható, hogy ki milyen módon jutott a vagyonához, addig csak a kisember fizet, csak a nyomorult, európai mércével mérve gyalázatos színvonalon élő kisember tartja el ezt az országot, beleértve a milliárdos urakat is.
(11.00)
Ez a rendszer csak azt garantálja, hogy a nagy rablók - a mai divatos szóval élve: az új elit - egyre gazdagabb lesz, sőt a külföldi gyarmatosítók mellett ez a kápóelit lesz egyedül gazdag. Ez a folyamat pedig, kérem szépen, nem tartozik a klasszikus polgári erények közé a harmadik évezred küszöbén! Ez valami egészen más!
A társasági adóról egész röviden csak annyit, hogy nem az a baj, hogy az 18 százalék, és ezzel lényegesen alacsonyabb, mint az európai országoké; nem ez a baj, kérem, annak van egy hozadéka, hogy ilyen alacsony. Még az se volna baj, ha 15 százalék lenne. A baj az, kérem, hogy ez az adó vagy vonatkozik mindenkire, vagy senkire. Ezt mindenkinek meg kell fizetni - a külföldinek is! Ezt szíveskedjenek egyszer már tudomásul venni! Egyébként a tisztességes verseny is ezt igényelné, hozzátéve, hogy még így sem tisztességes a verseny, hiszen egészen más tőke áll Nagy Jenőné kiskereskedő, és mit tudom én, valamelyik plazaüzemeltető mögött.
Összegezve, a Magyar Igazság és Élet Pártjának véleménye szerint ezt a toldozott-foldozott, reformkommunista tákolmányból kinőtt rendszert már ideje lenne felcserélni egy világos, áttekinthető és igazságosabb közteherviseléssel.
Köszönöm türelmüket. (Taps a MIÉP soraiban. - Dr. Turi-Kovács Béla tapsol.)
