KÉKKŐI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN
KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most van 56 éve annak a második világháborús harci cselekménynek, amelyik tordai csata néven került a hadtörténelembe. Utólagos kiértékelés szerint ez a csata volt a Magyar Honvédség második világháborús legkiemelkedőbb haditette.
A tordai csata 1944. szeptember 13-ától október 8-áig tartott. Jelentősége, hogy a nagyváradi 25. gyaloghadosztály megfelelő kiegészítéssel feltartóztatta azt a szovjet túlerőt, amelyik a lehallgatott értesülések szerint már szeptember 13-án menetből akarta elfoglalni Tordát és Kolozsvárt.
A szovjet páncélos ék már 13-án elérte Torda-délen a felvinci útelágazást, ahol a 25/III-as zászlóalj páncéltörő szakasza három harckocsit kilőtt, majd a legyezőszerűen szétterülő hatalmas páncélos tömegből a német páncélrombolók segítségével 17-et lőttek ki.
A magyar hadosztály két hídfőállást képezett: Torda-délen és Egerbegynél. A védekezők hősiességére jellemző, hogy a Tordától délre levő hídfőállásban harcoló nagykárolyi 25/III. gyalogzászlóaljat, valamint az 1. gyalogezred ott harcoló egyik századát egy rendfokozattal előléptették a nem hivatásos legénységi állományban. Ez a kitüntetés a magyar hadseregparancsban megjelent, példa nélküliként minősítve mind az első, mind a második világháborúban.
A küzdelem kegyetlenségére jellemző, hogy több mint 1500 magyar hősi halott maradt a csata színterén, nem is beszélve számtalan sebesültről és megnyomorodottról. A csata után tordai nők és férfiak áldozatos, fáradságos munkával gyűjtütték össze a hevenyészett sírokban elföldelt magyar katonákat, sokat azonosítva közülük.
A kommunizmus megszűnése után elhatározás született, hogy a magyar hősi halottakat rendezett, megjelölt sírokban helyezik el, és 2000-ben kopjafa hősi emlékművet állítanak.
Hihetetlen mennyiségű önzetlen munka és anyagi áldozat kellett hozzá, hogy ez létrejöhessen. A szervezést Pataky József, a tordai RMDSZ vezetője intézi, akit már láthattunk a Duna Televízió tordai csatáról szóló riportjában.
Az ünnepélyes emlékműavatás folyó év október 29-én déli 1 órakor lesz a történelmi egyházak istentiszteletei után.
Ha a rengeteg hősi halottra és sebesültre emlékezünk, szívből jövő hálát kell éreznünk; különösen akkor, ha arra a krisztusi mondatra gondolunk, amelyik szerint "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét áldozta barátaiért." - tehát értünk is.
Ezúton a parlament nyilvánosságán keresztül kérem az illetékes szerveket, hogy ha lehetséges, szeretettel adjanak meg mindent a tordai csata hősi halottainak emlékművéhez.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem