TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon még a Fidesz frakciója egy törvényjavaslatról nem szólalt meg, és az az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat, ezt a hiányosságunkat szeretném pótolni az elkövetkező néhány percben.
Meglepő vagy sem, mindenesetre tényként megállapítható, hogy a hatályos adótörvényeink közül a legrégebben elfogadott, eljárásjogi szabályokat tartalmazó, az adózás rendjéről szóló törvény. Kétségtelen tény persze emellett az is, hogy a törvény tízéves története során számtalan módosításon esett át, amelynek eredményeként helyenként már csak nyomokban hasonlít régi önmagára.
A módosítások nem voltak öncélúak. Szükségessé tette őket egyrészt a számtalan gyermekbetegségben szenvedő anyagi-adójogi háttér állandó változása, másrészt - és azt hiszem, ez volt a döntő - az átalakuló gazdasági környezet. Elegendő az adózók számának látványos növekedésére gondolnunk, amelyet nyilvánvalóan nem lehet figyelmen kívül hagyni az adóztatás technikájának szabályozásakor.
Az eljárásjogi szabályoknak alapvetően két elvárásnak kell megfelelniük, amelyek az esetek egy részében az érdekek szöges ellentétben állását eredményezik. Az egyik teljesítendő elvárás olyan eljárási szabályok alkotása, amelyek biztosítják az adóhatóság számára az adók beszedéséhez szükséges eszközöket. Minden szabály annyit ér, amennyit sikerül belőle betartani. Az egyes adótörvények előírásai akkor kelnek életre, ha nyilvánvaló mindenki számára, hogy teljesítésük szükség esetén kikényszeríthető.
A másik, nem kevésbé fontos követelmény az eljárásjogi normákkal szemben, hogy az adózók számára olyan szabályozási környezetet alakítsanak ki, amely a kötelezettségek körét a lehető legszűkebben határozza meg, csak a legszükségesebb mértékben engedi meg az állami beavatkozást az adózó magánviszonyaiba, és a jogállamiság követelményeinek megfelelően biztosítja az adózói jogok érvényesítését.
A feladat tehát nem egyszerű. Olyan játékszabályokat kell alkotni az adójogviszony résztvevői számára, amelyek egyensúlyt teremtenek az adóhatósági és az adózói jogok és kötelezettségek között. A hatályos adóeljárási törvénnyel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy ha nem is tökéletes, alapelemeiben megfelel a kor, a gazdaság és a szabályozási környezet által támasztott követelményeknek. Stabil az adóhatósági szervezetrendszer, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az eljárási szabályok a gyakorlatban megállják a helyüket.
Az elmúlt években, leszámítva az adó- és járulékbeszedési rendszer szükségszerű integrációját, az eljárási szabályok alapvető elemeiben nem is történt változás. Ez a tendencia mindenképpen kedvező, hiszen az állandó jogszabályi környezet megkönnyíti a jogalkalmazást. Az adózás rendjéről szóló törvénynek az előttünk álló módosítása is ezt a tendenciát követi. Ha figyelmesen végigolvassuk a normaszöveget, megállapíthatjuk, hogy az adózás és az adóztatás feltételrendszereit alapjaiban nem érinti.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy ha jelentősebb módosítást nem tartalmaz az előterjesztés, akkor érdemes-e hozzányúlni a törvényhez. Erre azt válaszolhatom, hogy nemcsak érdemes, hanem helyenként elkerülhetetlen is. Nem szabad ugyanis elfeledkezni arról, hogy az eljárásjog követő jog, azaz mindig igazodnia kell az anyagi jogszabályok változásaihoz, lehetővé kell tenni az ott biztosított jogok érvényesítését, a kötelezettségek teljesítését.
A szabályozási szükségszerűséget jelen esetben az új számviteli törvény testesíti meg, amely lehetővé teszi az egyes külföldi adózók számára, hogy a naptári évtől eltérő üzleti évet válasszanak, és annak megfelelően vezessék könyveiket. Ennek kapcsán lehetővé kell tenni az adózás rendjében a naptári évtől eltérő üzleti évet választók számára az üzleti évükhöz igazodó bevallást, illetőleg befizetést, hiszen számukra nem értelmezhetőek az eddig szabályozott határidők.
Szerencsés megoldást választ egyébként a javaslat, mert az idevonatkozó szabályok döntő részét külön mellékletben szabályozza. Ez segíti az eligazodást a szabályok között, és nem okoz zavart azon adózók esetében, akikre egyébként nem vonatkoznak az új előírások. Az adózási gyakorlat időről időre felszínre hoz olyan problémákat, kérdéseket, amelyekről kiderül, hogy a hatályos szabályok alapján nem oldhatók meg, mert vagy nincsenek is idevonatkozó előírások, vagy azok hiányosak, vagy egyszerűen nem lehet teljesíteni azokat.
Ilyen szabályozási hiányosság mutatkozik a munkáltatói, illetőleg a kifizetői adólevonásokkal kapcsolatban. Ugyanis a törvény nem rendelkezik arról, hogy mi a teendő, ha maga a munkáltató vagy a kifizető tárja fel az adólevonásnál elkövetett hibáját. Ugyan most is van lehetőség önellenőrzésre, de az olyannyira bonyolult, hogy inkább nem élnek vele az érintettek, ezzel vállalva azt, hogy egy adóhatósági ellenőrzésnél súlyos jogkövetkezményekkel kell számolniuk. E hiányosságot kívánja most pótolni a javaslat, részletes szabályokat alkotva az önkorrekcióra olyan formában, hogy a hiba orvoslásában a munkáltató és a kifizető is érdekelt legyen, s különösebb nehézség nélkül azt teljesíthesse is.
Találhatunk a javaslatban olyan módosításokat is, amelyekre lehet, hogy először csak legyintünk, azonban jobban végiggondolva rájövünk, hogy a mindennapokban milyen nagy segítséget jelenthet a változás. Évek óta folyik a vita például arról, hogy az adóbevallást az adózón, adott esetben a törvényes képviselőjén kívül más is aláírhatja-e. Bárkivel előfordulhat, hogy a bevallási időszakban külföldön van, beteg, vagy bármely más ok miatt nem tudja aláírni bevallását. Mivel a törvény kifejezetten nem rendelkezett arról, hogy a meghatalmazott is aláírhatja a bevallást, az adóhatóság ragaszkodott az adózó saját kezű aláírásához.
Ezen változtat most a javaslat, és kimondja, hogy az adóhatósági nyomtatványokat - tehát nemcsak a bevallást, hanem bármely más adóhatóság által rendszeresített nyomtatványt -, akár a bejelentkezésre vagy például az önellenőrzésre az adózó képviselője, meghatalmazottja is aláírhatja. Az adózók nagy többsége évente egyszer kerül kapcsolatba az adóhatósággal, akkor, amikor a bevallást benyújtja. Az adóhatóság a bevallási időszakokban lehetőségeihez mérten megkönnyíti a saját munkáját is, megpróbál segítséget nyújtani a nyomtatványok kitöltéséhez.
Sajnos azonban, a hibás bevallások számából kitűnően a tájékoztató munka vajmi kevés eredményt hoz. Ésszerű törekvés ilyen helyzetben az adózáshoz értő szakemberek szélesebb körű bevonása az adózási folyamatba. Erre tesz kísérletet a javaslat azzal, hogy nevesítetten lehetővé teszi az adótanácsadók, adószakértők számára az adóbevallások ellenjegyzését. A bevallás hibájáért a szabály szerint az adótanácsadó, illetőleg az adószakértő felel, amely előírás érdekeltté teszi az adózót is abban, hogy szakemberhez forduljon.
Végezetül engedjék meg, hogy egy olyan szabályra hívjam fel a figyelmet, amely az egyéni vállalkozók vállalkozási érdekeit védi. A hatályos szabályok szerint az egyéni vállalkozó bírság- vagy pótléktartozását csak akkor mérsékelheti az adóhatóság, ha annak megfizetése az adózó megélhetését veszélyezteti. Előfordulhat, hogy a teljesítés ugyan nem veszélyezteti a megélhetést, azonban a vállalkozás csődbe megy miatta, ami viszont a törvény alapján nem lehet szempont az adóhatósági méltányosság gyakorlása során. E visszás helyzetet oldja fel a javaslat, amikor a vállalkozás gazdasági tevékenységének ellehetetlenülését is méltányolható körülményként említi, és erre tekintettel lehetővé teszi a tartozás elengedését.
Összességében a véleményem az, hogy az adózás rendjének előterjesztett módosítása támogatható, mert egyrészt következetesen eleget tesz más jogszabályok által diktált jogalkotási kényszernek, másrészt kisimítja a még meglévő kisebb szabályozási egyenlőtlenségeket, rugalmassá téve ezzel az adóeljárást.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kérem, hogy támogassák az adózás rendjéről szóló törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
