DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kurucsai képviselőtársam gondolataihoz szeretnék hozzászólni. Egyetértve mindazzal, amit mondott, én azért felhívnám mindannyiunk figyelmét arra, hogy önmagában persze egy halottról nagyon nehéz lenne elmondani mindezt. Éppen ezért azt hiszem, hogy minden egyes intézkedésünk alapja csak az lehet - még a PR-szempontok érvényesítésének is -, hogy az a Tisza valóban él-e, életképes-e. Én a hozzászólásomban azt szerettem volna az önök számára tudatni - de azt érzékeltem, hogy számtalan képviselőtársam pontosan ugyanilyen tapasztalatairól adott számot -, hogy a Tisza igenis alkalmas erre.
Erről tehát el lehet hitetni, de hogy ez az elhitetés valóságosan eredményt is hozzon, ehhez szükséges állami eszközöket mozgósítani, összehangolt ország- és ágazati marketingprogram beindítására van szükség, erre úgy tudom, a központi költségvetésben források állnak rendelkezésre, és felül kell vizsgálni azokat az időszakosan elrendelt korlátozásokat, amelyek esetleg bizonyos vállalkozások útjában állhatnak még. Ezek együttes hatása hozhatja meg azt az általam is kívánt és remélt végeredményt, amelynek nemzetközi összefüggésbe ágyazását és elfogadhatóságát próbálta Kurucsai képviselőtársam az önök számára is bizonyítani.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem