KISS ANDOR
KISS ANDOR
KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ilyen alkalom, azt hiszem, a MIÉP történetében még nem volt, hogy elsőként kaptunk szót egy törvényjavaslat vagy határozati javaslat tárgyalásánál.
Azt hiszem, egy rendkívül szomorú esemény volt az, amely a környezetvédelmi bizottságot arra kényszerítette, hogy megalkossa a H/2300-as országgyűlési határozati javaslatát, amely most itt fekszik a Ház előtt, és amelyről vitatkozni készülünk. Mik is tulajdonképpen ennek a határozati javaslatnak az előzményei? Koncz képviselőtársam részletesen ismertette a Tisza, a Szamos ciánszennyezésének a lefolyását, mikor történt, hogyan történt, de azt hiszem, felszólalásából hiányzott a lényeg, ez miért is alakult ki, miért van szükségünk most ennek a határozati javaslatnak a megtárgyalására.
A történelem folyamán elég messzire kell visszanyúlnunk, hogy megértsük ezeket az okokat, amelyek miatt megszületett ez a környezeti katasztrófa. A Kárpát-medence, ahová őseink valamikor hont foglaltak, egységes ökológiai egység volt, teljesen zárt vízgyűjtő területet határolt le. Az akkor élő emberek megtanultak ebben az egységes ökológiában élni, azt megfelelő módon használni.
Bizonyára többen olvasták tanulmányaik során vagy hallottak róla, hogy a hegyvidéki emberek a fát leúsztatták a Tiszán, egészen le Szeged vonaláig, útközben bizonyos helyeken eladták, ebből házakat, szerszámokat tudtak készíteni, majd ezek a tutajosok visszafelé menetben saját használatukra terményeket, használati eszközöket vásároltak, és így tértek vissza Máramaros vidékére, a Tisza, illetve a Szamos forrásvidékére.
Azután a múlt század végén Kelet felől egy néptömeg elárasztotta ezt a bizonyos területet, amelynek következménye azon terület totális elszegényedése lett. Az elszegényedés magával hozta a nemtörődömséget; sajnos ez a mai napig rányomja bélyegét erre a területre. Bár a századforduló tájékán voltak kormányzati kísérletek ennek felszámolására, de az első világháború, a dicsőséges 133 napnak nevezett bolsevik diktatúra derékba törte ezeket a szándékokat, majd ezután következett a legfőbb kiváltó ok: 1920. június 4-én a trianoni békediktátum aláírása, amely ezt az egységes ökológiai egységet teljesen megbontotta, mind gazdasági értelemben, mind mai fogalmaink szerint környezetvédelmi értelemben - örülök, hogy máris fölháborodtak kedves MSZP-s képviselőtársaim.
Azután két-három-négy országon végigsöpört a szocializmus a maga nemtörődömségével és a környezet iránti érzéketlenségével. Ennek a levét isszuk meg a szó szoros értelmében most. A szocialista rablógazdálkodás, majd utána az újgyarmatosítás tette azt lehetővé, hogy ezek a bizonyos hulladékok, bányameddők, melléktermékek felelőtlen módon kerüljenek tárolásra, a "majd lesz vele valami" elv alapján, vagy pedig majd szépen lassan beengedjük a folyókba és átcsöpögtetjük a határainkon túlra; nekünk ezután már semmi gondunk-bajunk nem lesz vele - gondolhatták egyesek a jelenlegi határainkon túl.
Sajnos ebbe a számításukba 2000. január 30-án 22 órakor hiba csúszott. Valahogy átszakadt a gát, és nem csak ez a szépen, lassan csöpögtetett, határérték alatti szennyezés érte el Magyarországot, hanem egy akkora méretű ciánszennyezés, amely apránként csöpögtetve, mint ahogyan a bizottsági ülésen a szakemberek elmondták, Európa teljes lakosságának kiirtására elég lett volna.
Sajnos a helyzet azóta is változatlan. Folyamatosan érkezik a szennyezés, hol nehézfém formájában, hol egyéb oldott anyagok formájában, hol határérték alatt, hol határérték fölött. Ékes példa volt, ami már itt el is hangzott, hogy éppen tegnap most véletlenül uránszennyezés került a Fehér-Körösbe.
Hogy mi volt a célja ennek az egész környezetszennyezésnek vagy valaminek, pártunk frakcióvezetője napirend előtti felszólalásokban már említette, nem szeretnék ebbe itt most már részletesen még egyszer belemenni; talán két-három gondolatot kiemelnék ezért belőle. Ezek: Szabolcs-Szatmár megyei vidékeink teljes tönkretétele, Magyarország EU-csatlakozásának hátráltatása, illetve nem elhanyagolható lehet az is, hogy talán Románia így próbálja meg egy kicsit az Európai Uniót zsarolni különböző források igénybevételére.
Ezen bevezető után rátérnék az országgyűlési határozati javaslat részleteinek megvitatására.
Teljes mértékben egyetértek azzal, amit az 1. pont megfogalmaz. Fel kell állítani egy monitoringrendszert, meg kell nézni, hogy milyen szennyezések voltak eddig, milyenek vannak a jelenlegi állapotban, és milyen természeti károkat okozott ez a bizonyos nagy méretű ciánszennyezés. Erre, azt hiszem, a határozati javaslat alapján talán nem kell felkérni a kormányt, ez kötelessége a kormánynak. Kötelessége az illetékes minisztériumoknak, beleértve nyilván ide a Környezetvédelmi Minisztériumot, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, és érinti a Szociális és Családügyi Minisztériumot is, talán az egész kormányt. A kormány tette is a dolgát, és az 1022/2000-es kormányhatározatával tulajdonképpen ennek megteremtette a feltételeit is. Ilyen szempontból, azt hiszem, amikor ez a határozati javaslat február végén megszületett, akkor még nem volt elkésett, de a kormányhatározat után, illetve április közepén talán egy kicsit elkésettnek tűnik a megtárgyalása, illetve a most történő megvitatása.
A 2. pont: hogyan kell felkészülni ezen károk felszámolására? A kormányhatározat alapján egy kormánybiztosi iroda állt föl. Én a múltkori bizottsági ülésen kifejtettem azon véleményemet, hogy talán nem biztos, hogy szükség lenne vagy szükség volt egy kormánybiztosi irodára, hiszen ez a kormány feladata, ezért vannak a minisztériumok az adófizetők pénzéből, nekik kellett volna ellátni ezt a feladatot megfelelő módon.
Vitatkoznék azzal, mint ahogyan itt az előbb elhangzott, az eredeti állapot helyreállítása. De melyik állapotot állítsuk helyre? A száz évvel ezelőttit? A kétszáz évvel ezelőttit? Az ötszáz évvel ezelőttit - vagy a január 29-ei állapotot?
A 3. pont nagy vitát váltott ki: a katasztrófa sújtotta területté való nyilvánítás. Ezzel jómagam sem értek egyet; ez bizony, ha szükséges lett volna, akkor akkor kellett volna, ez most már mindenképpen elkésett - ez több kárt okozna az országnak, mint hasznot hozna.
(17.30)
A 4. pont a nemzetközi szerződések felülvizsgálata. Az előző kormány 1996-ban kötött egy alapszerződést, aminek ugyan van egy fél mondata, hogy ezen nemzetközi szerződéseket meg kell kötni, kérdem én: 1996 óta négy év telt el, két kormány volt ezalatt a négy év alatt - miért nem kötötték meg eme ragyogónak kikiáltott alapszerződés alapján ezen kétoldalú egyezményeket? Remélem, hogy a múlt héten, vagy két héttel ezelőtt a négy miniszter találkozója ebben bizonyos előrelépést tud majd nyújtani.
A természeti katasztrófák megelőzési programja, ami a 6. pontban szerepel: nemcsak megelőzni, megakadályozni is kell. Ennek nyilván fontos eszköze lehet a mérő-, a megfigyelő-jelző rendszer. Azt hiszem, ilyen jelzőrendszerek működnek ebben az országban, inkább a hatékonyságukat kellene megvizsgálni, hogy ezek milyen hatékonyan és milyen jól tudnak működni.
A 7. pont a pénzügyi kérdéseket érinti. Természetesen a környezeti katasztrófa elhárítására mindenképpen pénzforrásokat kell a kormánynak biztosítania, csak a pénzforrásokat megfelelő módon kell elosztani. Nehogy az történjen, ami már számtalan esetben történt, hogy felfújunk valamilyen ügyet, rengeteg pénzforrást oda összpontosítunk, aztán itt-ott, kézen-közön eltűnik ez a rengeteg pénz, és csak a töredéke fordítódik a tényleges környezeti katasztrófa elhárítására.
A 8. pontban van egy kitétel, hogy a kormány évente számoljon be. Ez rendben is van, de meddig? Mindenképpen meg kellene határozni azt az időpontot, hogy egyszer, kétszer vagy háromszor, mert azt hiszem, a felső korlát meg nem határozása azt is eredményezheti, hogy akár 50 éven keresztül minden évben beszámoljon a parlamentnek a megtett intézkedésekről.
A 9. pont szintén vitatott pontja volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.). Én sem értek egyet azzal, hogy február 1-je - rögtön befejezem, elnök asszony - a Tisza temetése legyen, vagy a Tisza emléknapja legyen. Sokkal inkább az optimizmusba kell vetnünk a hitünket.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
