DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogyan más nemzetek történetét, úgy Magyarország históriáját is végigkísérte a hon védelmének nagy ügye. Nemzetünk, amely a kalandozások kora után létrehozta máig is fennálló államát, nem a hódító, hanem a honvédő küzdelmek jegyében élte le elmúlt ezer esztendejét. Tengernyi vér ömlött ki azért, hogy ez az ország ezer éven át megmaradt magyarként. E megmaradás lehető legszilárdabb biztosítása a jövőre nézve is mindnyájunk legfőbb közös kötelessége.
A harmadik évezredbe érve egy nagy erejű, a mai világ legkorszerűbb értékrendjét magáénak valló katonai szövetség tagjaként az eredménytelenségnek, a katonai vereségnek még csak a kockázatát sem engedhetjük meg magunknak.
Tisztelt Ház! Amint az mindnyájunk előtt ismert, a Magyar Köztársaság kormánya a NATO-csatlakozásunkhoz szükséges jogi előfeltételek megteremtésére másfél éve nyújtotta be az alkotmánymódosításról szóló törvényjavaslatát. Előbb széles körű konszenzus alakult ki a parlamenti pártok között, majd az ellenzéki pártok kihátráltak a megállapodásból. Lányi Zsolt képviselő úr ezt követően több mint egy esztendeje, 1999 januárjában nyújtotta be az ügyre vonatkozó kompromisszumos törvényjavaslatát. A kormány, ismét csak az Igazságügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös koordinálásával, újabb hatpárti tárgyalást kezdeményezett.
E tárgyalásokon a felek nem a kormány indítványát, hanem Lányi képviselő úr javaslatát tekintették tárgyalási alapnak. Minderre még 1999 novemberében került sor. E javaslathoz, tehát a Lányi-féle javaslathoz nyújtották be azokat a módosító javaslatokat, amelyekben a politikai erők túlnyomó többségének egyetértése ölt ismét testet. Ha más eredménye nem volna ezeknek a tárgyalásoknak, csak önmagában az, hogy az egymással gyakorta élesen szemben álló politikai pártok az ország érdekében félre tudták tenni ellentéteiket, és bölcs kompromisszumot kötöttek egy kétharmados kérdésben, nos, már akkor is bízvást óriási jelentőségűnek minősíthetjük a megállapodást. Öröm és büszkeség tölti el az Igazságügyi és a Honvédelmi Minisztérium vezetőit és munkatársait, mert a maguk módján hozzájárulhattak annak létrejöttéhez.
Emlékszünk még, tisztelt Ház, a pártok konszenzusára, kézfogására 1998 őszén is ugyanebben az ügyben. Emlékszünk arra a koccintásra, amely szinte jelképezte, hogy közös ügyeinkben bízhatunk egymásban, és a nemzet nagy kérdései nem osztják meg a politikai erőket. A haza biztonsága ugyanis olyan közös ügyünk, amely igen rosszul tűri a pártoskodást.
Tisztelt Ház! Említettem az előbb a kézfogás és a pohárcsendülés önmagán túlmutató jelentőségét. Olyan események ezek, amelyekre úgy emlékszünk, mint a megegyezés és a bizalom kifejezőire. Szerencsére egyre inkább a feledés homályába borul mindaz, ami miatt ez az ügy a mai napig a parlament adóssága kellett hogy maradjon.
Ne róják utóbb föl nekem a tisztelt képviselők, de mégis azt mondom, hogy az alkotmány módosítására irányuló egyezséget egy ehhez képest jelentőségében hozzá sem mérhető, személyi természetű napi politikai kérdés utalta ideiglenesen az irattárba.
Végül néhány szót az alkotmánymódosítás és a honvédelmi törvény ehhez kapcsolódó módosításának hasznosságáról és értelméről. A hatályos alkotmány, néhány kivétellel, az Országgyűléshez telepíti a csapatmozgások engedélyezését. Ez a szabályozás egy olyan korban született, amelyben még a Varsói Szerződés tagjai voltunk, de a demokratikus politikai erők már megjelentek, és e szabályozással a pártállam maradványai iránti bizalmatlanságukat fejezték ki, lévén, hogy 1989 őszén még ez utóbbiak gyakorolták a végrehajtó hatalmat.
Így érthető volt az az igény, amely a nemzet és az állam szuverenitásának megőrzésére irányult, és ezt a katonai függetlenség egyfajta deklarálásával is ki kívánta fejezni. Ma már mindez a múlté. A kölcsönös bizalomra épülő NATO-tagság ésszerű intézkedéseket követel. Ezeknek a hatályos alkotmányszöveg inkább a fékje, semmint a segítője. Megnehezíti szövetségesi kötelezettségeink teljesítését, és mindez csak a hatáskörök ésszerű megosztásával, az Országgyűlés és az annak felelős kormány közötti felparcellázásával oldható fel.
A hatáskörök ilyen elhatárolásának ésszerű alapjául a fegyveres erők tevékenységének célja és annak veszélyessége látszik. E megfontolások alapján az Országgyűlés hatáskörében kell maradnia a fegyveres erők úgynevezett alkalmazási kérdésének, ideértve a harci tevékenységet és a békekikényszerítésben való részvételt. Ugyancsak a parlament lehet az egyetlen döntő fórum a külföldi fegyveres erők hazai, valamint a hazánk területéről kiinduló alkalmazásának engedélyezésére, továbbá a külföldi fegyveres erők magyarországi és a magyar fegyveres erők külföldi állomásoztatásának engedélyezésére.
Ezek azok a döntések, amelyek túl azon, hogy a Magyar Köztársaság szuverenitását is meghatározó módon érintik, az átlagost meghaladó kockázati elemeket is tartalmaznak. Ezért az ezekre vonatkozó döntéseknek széles körű konszenzuson, a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmados többségén kell alapulniuk a jövőben is.
Egyéb kérdésekben viszont a parlamentnek felelős kormány az, amely a honvédelmi tevékenységek engedélyezésére jogosítványt kapna, ideértve a külföldi fegyveres erők országon való átvonulását, a kiképzések, hadgyakorlatok Magyarországon, illetve külföldön történő tartását, külföldi, illetve magyar fegyveres erők részvételével. Az csak természetes, hogy a kormánynak ez a jogosítványa származtatott jog, hiszen az Országgyűléstől ered, és az alkotmányon alapul.
Korábbi javaslatunkhoz képest új, de a modern hadászat követelményeinek értelemszerűen megfelelő - és hogy úgy mondjam, a koszovói háború által is inspirált - elem, hogy a hazánkat - ne adja isten - érő, váratlan támadás esetén ne csak a hazai légvédelmi és repülőerők, hanem a szövetséges repülőerők is bevethetők legyenek. Ugyancsak biztosítani célszerű a támadás elhárítása érdekében már a váratlan támadást megelőzően is a szövetséges repülőerők őrjárati tevékenységét. Ez a tevékenység fegyverhasználati jog nélkül gyakorolható a magyar kormány kérésére.
Tisztelt Ház! Éppen azért, hogy még csak fel se langyosítsuk az ezt megelőző áldatlan vitát, talán kiindulhatunk abból, hogy a mindenkori magyar kormány ezekkel a felhatalmazásokkal felelősséggel él majd. Biztosítéknak ennél több, azt hiszem, nem is várható.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/667. és T/2373. számú törvényjavaslatok nemcsak érdemesek mind az Országgyűlés, mind az egész nemzet támogatására, de azokat támogatni egyben kötelességünk is. Azért merészelek ilyen határozott kijelentéseket tenni, mert teljes bizonyossággal tudom: e törvényjavaslatok elfogadása nagy lépést jelent afelé, hogy a jövőben nekünk magunknak és fiainknak ne meghalni kelljen a hazáért - mint tette azt oly sok hősünk -, hanem végre élhessünk a hazáért. Ez sem kisebb feladat. Isten adjon erőt hozzá mindnyájunknak!
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
