JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, egy kicsit keserűen állok itt, pedig a keserűségemet az emelkedett hangnem, amit idáig hallottam, nem igazán kellene, hogy erősítse. Azért vagyok kicsit elszomorodva, mert végignézek a tucatnyi képviselőn, és belegondolok, hogy nohát-nohát, miről is van itt szó. Nem másról, mint a magyar alkotmány módosításáról. Nem tudom pontosan, hogy az az érdektelenség, ami itt megnyilvánul, annak szól-e, hogy pontosan tudják a képviselőtársaink, hogy itt ma nem történnek nagy dolgok, hiszen öt-hatpárti, négypárti megállapodás húzódik bizonyos pontok mögött; nem tudom, hogy az húzódik-e meg, hogy a tévé nem közvetíti egyenesben. A lényeg az, hogy kevesen vagyunk, pedig ez a téma sokkal többet érdemelne, és azt hiszem, önmagában egy alkotmánymódosítás nagyobb figyelmet, nagyobb érdeklődést, ha tetszik, akkor jobb együttműködést igényelne.
Szívesen folytatnám azt a hangnemet, azt a stílust, amit képviselőtársaim, az államtitkár úr is az imént elmondott. Szívesen vállalnám azt, hogy felejtsük el, mi történt egy éve, még csak fel se langyosítsuk - mondta az államtitkár úr -, hogy mi történt akkor, mert sokkal nagyobb öröm az, hogy itt megállapodás van, mintsem hogy érdemes volna vitatkozni az elmúlt egy év vagy másfél év történetén. Ezt ő már teheti, hiszen a beszédet elmondta, és közben ő maga is felemlegette, hogy mi történt akkor. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy visszanézzünk arra az időszakra, amely ezt az alkotmánymódosítási megállapodást megelőzte.
Történt közös elhatározásból valóban egy politikai egyezség, amely nem ugyanezt a tartalmat foglalta magában 1998-ban. Igen ám, csak akkor az államtitkár úr által egy nem igazán súlyos belpolitikai eseményként megélt, számunkra viszont létkérdésnek tartott ügyben volt szerencsénk konfrontálódni. Az akkori kormánytöbbség úgy döntött, hogy Házszabállyal és egyéb törvényekkel szemben nem kíván vizsgálóbizottságot felállítani. Az akkori kormánytöbbség úgy döntött, hogy egy szintén nagyon fontos, a demokrácia intézményrendszerében szintén nagyon fontos törvényt annullál, nem foglalkozik vele. Olyan hangulat alakult ki - és alakulhatott joggal a mi álláspontunk szerint -, ami indokolta azt, hogy azt a bizalmat, ami ott és akkor megfogalmazódott a paragrafusok mögött, nem feltétlenül úgy, nem feltétlenül akkor kell a kormány számára biztosítani.
Ez egy kétélű fegyver; kétélű, hiszen mi magunkat is olyan helyzetbe hoztuk, hogy az elmúlt két év során számos alkalommal kellett a Házszabálytól való eltérést megszavazni, számos alkalommal kellett külföldön, belföldön magyarázkodni amiatt, hogy egy-egy csapatmozgás miért nem akkor, miért nem úgy vagy miért pont úgy folyik Magyarországon. De könyörgök, tisztelt képviselőtársaim, tudomásul kell venni, hogy a mindenkori kormányzatnak az a célja, az a szándéka, hogy minél nagyobb felhatalmazást kapjon az ügyek intézésében! Természetes, normális szándék, és senki sem szereti igazából azt, ha kontrollt akarnak állítani mögé, senki sem szereti igazán az, ha ellenőrizni akarják, és bizony-bizony a demokrácia macerás dolog, nyilvánvalóan nem esik jól a parlament elé bejönni többször előterjesztésekkel; időigényes, fáradtságos, és ráadásul a kimenetele is sokszor kétséges. De a mindenkori ellenzéknek, azt gondolom, az a dolga - teljesen független ez attól, hogy ki ül éppen aktuálisan az ellenzék padsoraiban -, hogy a kormányt ellenőrizze, megtartsa saját maga számára azokat a garanciákat, amelyekkel ezt az ellenőrzést megtarthatja; megtartsa magának azokat a jogosítványokat, amelyekkel valóban kontrollt gyakorolhat. No, úgy gondoltuk akkor, hogy nincs itt az ideje az együttműködésnek, nincs itt az ideje a közös gondolkodásnak.
Természetesen az események azt bizonyították, hogy érdemes és értelmes dolog újrakezdeni az alkotmány módosításával kapcsolatos kérdéskör feszegetését, vagy ha tetszik, akkor újragondolását. Ennek két manifesztuma jelent meg, az egyiket Lányi Zsolt képviselő úr adta be, a másikat Avarkeszi Dezső képviselő úrral én magam.
(9.50)
Mi tudomásul vettük ott és akkor, hogy a kormányzati többség nem fogja, nem tudja elfogadni egy ellenzéki képviselő javaslatát, amely akkor egy kompromisszumos megoldást próbált javasolni. És azt is keserűen vettük tudomásul, hogy a kormánypárti képviselők javaslatát is ad acta tették, egyszerűen azért, mert úgy tűnt, hogy az is túlmegy azon a kompromisszumon, amit akkor a kormány engedni akart.
És az élet ment tovább: újabb csapatmozgások, újabb események - és rá kellett jönnünk arra, hogy nem működik. Nem működik; az ellenzék számára sem működik, amely természetszerűleg kormányba akar kerülni. Neki is mérlegelnie kell azt, hogy adott szituációban, ha ő lenne ott, akkor ugyanezekkel a nehézségekkel szembe kellene néznie, és ugyanezt természetszerűleg a kormány is belátta; a kormány is érzékelte, hogy ha adott esetben ellenzékben lesz, akkor számára is fontosak azok a jogosítványok, amelyek megjelennek az alkotmánymódosításban. No, e kényszer, illetve maga a NATO-tagságunk, amely közel egyéves, segített bennünket abban, hogy itt és most eljutottunk egy alkotmánymódosító javaslathoz.
Az előttem felszólaló előterjesztő, bizottsági előadó és államtitkár úr is a megállapodás tartalmát ismertette. Feleslegesnek tartom újra imamalomszerűen elmondani, hogy ebben a dokumentumban mi szerepel.
Azt viszont nem tartom feleslegesnek elmondani, hogy egy eredményes, kiegyensúlyozott és korrekt tárgyaláson vagyunk túl. Nem tartom feleslegesnek hangsúlyozni, hogy mind a két oldal kompromisszumkészsége jelentette magát a megállapodást. Ez azért fontos, mert azt hiszem, hogy ez példa lehet a következő időszakra is. Példa lehet a haderő átalakítása során, példa lehet a honvéd vezérkar és a Honvédelmi Minisztérium összevonása során, és engedjék meg, képviselőtársaim, hogy azt mondjam, példa lehetne sok más területen is. Nagyon sajnálom, hogy jószerével csak a honvédelmi igazgatás és a honvédelemmel kapcsolatos kérdéskörökre szűkül le. Azt remélem, hogy ez a fajta együttműködés, párbeszéd - ami sokszor vitával, ellentmondásokkal és konfliktusokkal terhes - más területekre is kiterjesztődik. Ha ez így történik, akkor azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság parlamentjében nagyon sok értelmes törvényt fogunk tudni elfogadni, fogjuk tudni segíteni az Európai Unióhoz való felzárkózásunkat a jogalkotás terén is, és természetesen tudjuk majd segíteni a Magyar Honvédség munkáját, a Honvédelmi Minisztérium tevékenységét a NATO-val való együttműködés terén.
Ami a honvédelmi törvény módosítását illeti, tisztelt képviselőtársaim, el kell mondanom, hogy rendkívül fontosnak tartottuk azokat az értelmező kifejezéseket, amelyek ebben a javaslatban szerepelnek. Azért, mert sokszor sokan használunk különböző fogalmakat, és pontosan lehet tudni, hogy nem feltétlenül ugyanazt értjük az alatt, valahogy mást értünk. Éppen ezért az, hogy mi a humanitárius akció, mi a hadműveleti tevékenység és még sok minden más, nyilvánvalóan közös értelmezésre szorul. Ezt követően, ha ezt az alkotmánymódosítással egy időben sikerül elfogadnunk, akkor a Magyar Köztársaság parlamentjében és vélhetően más műhelyekben is, ahol ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, ezeken a kifejezéseken ugyanazt fogják érteni, mint mi.
Azt hiszem, hogy ez a munka még nem befejezett. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő időszakban még számos olyan kérdés lesz, amely hasonló módon kerül megvitatásra, hasonló módon kerül definiálásra.
Mi, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja azt határoztuk el, hogy ezt a törvényjavaslat-csomagot az alkotmánymódosítással és a honvédelmi törvényjavaslattal támogatni szeretnénk. Támogatni szeretnénk, mert az ország érdekét szolgálja, támogatni szeretnénk, mert biztosítja számunkra azokat a jogosítványokat, amelyeket az ellenzéknek biztosítani kell. Támogatni szeretnénk, mert az ország számára is garancia, hogy a Magyar Köztársaság katonája országgyűlési minősített döntés nélkül nem megy olyan helyre külföldre, ahol az élete veszélyben forog. De garancia a kormánynak is azért, mert bármikor küldhet gyakorlatra, együttműködési feladatokra, és fogadhat gyakorlatra, együttműködési feladatokra külföldieket.
Támogatjuk, mert bekerült a passzusok közé egy olyan rész, amely a koszovói válság tanulságaként alakulhatott úgy, hogy most azt mondhatjuk, hogy ezt követően a Magyar Köztársaság területéről más ország harmadik ország ellen nem indíthat a parlament engedélye nélkül támadást. Ez rendkívül fontos, és az a vita, ami a koszovói válság idején történt, immáron végre megnyugtatóan rendeződhet.
Azt gondolom, jó, hogy benne van az alkotmánymódosító csomagban az, hogy hozzájárulunk ahhoz, hogy a szövetséges partnereink a mi légterünkben járőrözzenek, a mi légterünket védjék; hozzájárulnak ezzel az ország biztonságához, és nem kerülünk olyan nehéz helyzetbe, hogy saját erőből kelljen a légierőnket, a légtérellenőrzést biztosítani. Én azt hiszem, hogy ezek nagyon fontos dolgok.
De van néhány nyitott kérdés, tisztelt képviselőtársaim, amellyel a későbbiekben éppen e döntés kapcsán majd foglalkoznunk kell. Én most csak felvetem: ki fog tűzparancsot adni, ha arra szükség van, a magyar légtérben tartózkodó külföldi repülőgépeknek? Honnan kapja a parancsot? Magyarországról? Brüsszelből? Ki fogja egyébként konkrétan irányítani ezt a tevékenységet? Itt és most természetesen nem ez a vita tárgya. De jelezni szeretném, hogy a későbbiekben ezzel mindenféleképpen foglalkoznunk kell, hiszen a Magyar Köztársaság szuverenitásához hozzátartozik az is, hogy ezek a kérdések és az ebben való döntés legalábbis a mi egyetértésünkkel szülessen és történjen meg.
Én arra kérem a Honvédelmi Minisztériumot, arra kérem az Igazságügyi Minisztériumot, hogy ezeket a kérdéseket is gondolják át, és keressünk - ha lehet - hasonló módon és hasonló egyetértéssel olyan megoldást, ami jó az országnak és ami jó a NATO-szövetségeseinknek.
Összességében, képviselőtársaim, köszönöm az együttműködésüket, köszönöm a támogatásukat. Azt ígérjük, hogy ha más, későbbi alkalommal hasonló együttműködésre és támogatásra tartanak igényt, az önök konstruktív hozzáállása esetén a mienk is hasonlóan konstruktív és együttműködő lesz.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
