LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT
LÁNYI ZSOLT (FKGP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Uraim! A törvénytervezet dátuma, amelyet az alkotmánymódosítással kapcsolatban nyújtottam be, 1999 január. Tehát elég sok idő telt el azóta, míg ide került, hogy most mint beterjesztő megindokolhassam, hogy ezt az alkotmánymódosítást miért tartom szükségesnek és miért szükséges.
Mint közismert, a rendszerváltás utáni alkotmánymódosítás igen szigorúan és magas szinten szabályozta a fegyveres erők mozgását, mind a magyar fegyveres erők külföldön történő igénybevételét, mind pedig Magyarország területére fegyveres erők átvonulását, ide érkezését, itt-tartózkodását. Ennek az indokát nem kívánom hosszasan fejtegetni, hiszen mindannyian tudjuk azt a történelmi előzményt, amely miatt bizony nagyon indokolt volt, és az egész társadalom elvárta, hogy a magyar törvényhozás a magyar alkotmányban nagyon keményen és nagyon szigorúan a népképviseleti szervnek, a magyar Országgyűlésnek a hatáskörébe utalja azt a jogot és felelősséget, amely hozzájárul, engedélyezi a csapatok Magyarországra történő bejövetelét, itt-tartózkodását, átvonulását bármilyen célból. Ugyanolyan szigorúan viszont természetesen szabályozza a magyar haderő külföldre történő bármely célú felhasználásra való kimenetelét, kivonulását, bármely akcióban való részvételét. Ez a parlamenti szabályozás akkor indokolt volt és abszolút logikus. Teljesen megegyezett a magyar társadalom akkori elvárásával, tehát ez a módosítás akkor igenis jogszerű volt.
Időközben azonban történtek változások, és amikor még az előző kormányzat idején a magyar kormány és a honvédelmi vezetés úgy határozott, hogy a meghirdetett "Partnerség a békéért" katonai együttműködésben a Magyar Honvédség, a magyar haderő és egyáltalán a magyar kormány részt kíván venni, abban a pillanatban ez a törvény az alkotmányban nehézkessé tette azt a tevékenységet, amely már a békepartnerség következtében elvárható volt a magyar fegyveres erők részéről, a magyar kormányzat részéről. Tudniillik, ez a békepartnerség azt jelentette, hogy nemcsak a NATO-országokkal - természetesen akkor még nem voltunk NATO-ország -, hanem azokkal az országokkal, amelyek a békepartnerség tevékenységében részt vesznek, kölcsönösen hadgyakorlatokat, vezetési gyakorlatokat tartsunk; az alakulatok egymás területén átvonulhassanak fegyverzettel, fegyverzet nélkül, és ezeket a fennálló alkotmányos rend szerint minden esetben az alkotmány szellemében, a parlament plenáris ülése elé kellett terjeszteni, amely kétharmados döntés alapján szavazta meg azokat a csapatmozgásokat, amelyek akár rajtunk keresztül történő átvonulást jelentettek, akár nekünk kellett kimenni környező országba hadgyakorlatra, vezetési gyakorlatra.
Ez bizonyos mértékben nehézkessé tette az ügyeket, bizonyos időeltolódásokat eredményezett, amelyet a partnerek - különösen a NATO-országok partnerei, akik ezen már régen túl vannak - nemigen tudtak tolerálni, nemigen értették meg. Későn jelentették be az igényüket egy átvonulásra, nem vették figyelembe a mi jogos, de akkor még nehézkes alkotmányos rendelkezésünket, amelyet a honvédelmi bizottság a tárgyalása után felterjesztett, utána a plenáris ülés napirendre tűzte és a többi. Ez mind hatalmas időveszteséget jelentett, és bizony nagyon sok konfliktus, illetve kellemetlen helyzet volt az elmúlt években ennek a következtében.
A problémát különösen felerősítette, amikor örömünkre teljes jogú NATO-tagságot nyertünk, mert abban a pillanatban mint teljes jogú NATO-tagok még kevésbé értette a NATO 18 országa rajtunk kívül, hogy vajon miért van az, hogy ilyen komplikált a magyar jogrendben az a lehetőség, amikor a NATO-országokban a legtermészetesebb, hogy közös felkészülés alapján a nemzeti hadseregek a NATO megfelelő instrukciója alapján közösen tartsanak akár hadgyakorlatokat, akár vezetési gyakorlatokat, akár együttműködjenek. Ennek következtében a határokon keresztül jöttek-mentek ezek a fegyveres erők, fegyveres testületek, nálunk viszont még mindig maradt a régi törvény.
Ezért bátorkodtam benyújtani akkor, 1999 januárjában egy önálló képviselői indítványt, amely ennek a rendezésére irányult. Nagyon leegyszerűsítve a témát, hiszen mindannyian ismerik a képviselőtársaim, nem akarnám ezt most pontról pontra elmondani, gyakorlatilag arról szól az én javaslatom, hogy a csapatmozgásokat, amelyek a NATO keretén belül történnek, avagy a békepartnerségben részt vevő országoknál történnek, és kimondottan gyakorlatozási jellegűek, egy szinttel alacsonyabb döntési hatáskörbe utalnám, nem a legfelsőbb döntési szintre, a parlamentre, hanem a kormányra, illetve a kormányon belül is a honvédelmi kormányzatra, amely ezeket természetesen eldönti. Lerövidül így a lehetősége annak, hogy ne legyenek problémák, fennakadások, időbeli eltolódások, tehát flottul működhessenek együtt az országok a közös hadgyakorlatokban és egyebekben. Utána természetesen a honvédelmi bizottságnak, illetve, ha szükségeltetik, azon keresztül a parlament plenáris ülésének beszámolás történik, hogy kik mentek, hova mentek, miért mentek.
(9.10)
Tehát a kormány információt nyújtana a parlamentnek - mint a legfelső testületnek -, de nem gátolná és nem hosszabbítaná meg az átfutási időket ezekben a döntésekben.
Az olyan feladatok esetében, amikor azonban kockázati tényező merül fel, ami azt jelenti, most nem a legrosszabbra gondolok, hogy egy támadás vagy harci cselekmény, hanem egyáltalán a NATO-val szemben vállalt kötelezettségünk miatt szükségeltetik, hogy esetleg békefenntartás, netalántán béketeremtés ügyében igénybevehető legyen a magyar hadsereg egy része, akkor azonban már ne a kormány kezében legyen ez a döntés, mert ez annál már nagyobb horderejű, ez sok kockázati elemet tartalmaz, ezért ezt a parlament, tovább is, mint az eredeti alkotmányban szerepel, működtethesse.
Az én javaslatomban az egyszerű többség számított, tehát az 50 százalék plusz egy képviselő, amit az ellenzék természetszerűen és jogosan kifogásolt, mert azt mondta, hogy végeredményben ezek olyan döntési mechanizmusok, amelyeknél bizony ne csak a kormányoldal dönthessen, hanem az ellenzéknek is legyen beleszólása.
Meg kell mondjam őszintén, hogy én ezt átgondoltam, és utólag nagy örömmel üdvözöltem az erre vonatkozó javaslatokat, megbeszéléseket a honvédelmi bizottságban és különböző fórumokon. Mert való igaz az, hogy ha veszélyhelyzetbe kerülhet egy magyar állampolgár, egy magyar katona a békefenntartás, béketeremtés területén, akkor ne a kormány, hanem az egész parlament, tehát az egész népképviselet, mind a két oldal, amelyik lefedi a társadalmat, közösen vállalja a felelősséget.
Tehát én nagy örömmel üdvözöltem, amikor az ellenzék ezzel az igénnyel lépett fel, és én a magam részéről a pártom nevében is, saját nevemben is megfelelő módon támogattam. Ennek következtében születtek olyan módosító indítványok, amelyeket természetszerűleg javaslok elfogadni, annál is inkább, mert hozzátartozik a történethez, hogy az alkotmánymódosító javaslatom után hatpárti egyeztetés történt.
A hatpárti egyeztetésre való fölhívásban sajnálatos módon az egyik parlamenti párt nem képviseltette magát, azonban öt parlamenti párt igen. Az öt parlamenti párt közösen kidolgozott hat-hét módosító javaslatot, amiben, azt lehet mondani, a nagyobbik ellenzéki párt mindegyike érvényesítette a lehetőségét, a kisebbiknek, az SZDSZ-nek volt egy-két érdemi kifogása, és volt egy-két módosítás, amivel nem teljesen értett egyet, és azt nem látta el aláírásával. De a többi módosító indítvány konszenzusos alapon történt, és ennek következtében remény van arra, hogy mivel a kormány is elfogadta - és a kormány is egyetértett azokkal a javaslatokkal, amelyeket a tisztelt ellenzéki képviselők nyújtottak be, egészítették ki és javították föl az általam benyújtott alkotmánymódosításra vonatkozó törvényjavaslatot -, remény van arra, hogy ez sikeresen itt átmegy a parlamentben, mert ez egy kétharmados törvény.
Szeretném, ha ez így történne, annál is inkább szeretném, mert az események következtében többször érte vád és elmarasztalás a magyar kormányzatot amiatt, hogy nehézkes bizonyos átvonulási igényeknek és egyebeknek a végrehajtása; ezek kiküszöbölhetők lennének abban az esetben, ha ez a javaslatunk elnyerné a képviselők kétharmadának a tetszését, és az igen gombot nyomnák meg. Éppen ezért nem is akarnám tovább ragozni ezt a kérdést, hisz - mint említettem - nagyjából konszenzus alakult ki, és a módosító indítványok valóban mind előbbre vivők, mind jobbá teszik az én alapjavaslatomat.
Éppen ezért azzal szeretném befejezni az elővezetésemet, hogy kérem mind az ellenzék tisztelt képviselőit, mind pedig a kormányoldalon lévő képviselőket, hogy az általános vita után, miután kifejtették véleményüket, és megbeszéltük ezt a kérdést, a NATO-együttműködés javítása, az Európai Unió felé való törekvésünk, és egyáltalán a magyar jogalkotáson belül ez az alkotmánymódosítás kerüljön átvezetésre, megvalósításra. Azt hiszem, hogy ez nem egy rossz kezdeményezés, hála az atyaúristennek, konszenzus alakult ki benne, ami szintén nem megvetendő dolog, mert ez nem olyan gyakori, és ezért kérem tisztelettel a képviselőtársaimat, hogy ezt a módosító indítványt támogatni és elfogadni szíveskedjenek.
Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
