SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SIMICSKÓ ISTVÁN
SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak röviden szeretnék egy észrevételt megtenni. A Fidesz részéről mi egyértelműen és kiemelten fontosnak tartjuk, hogy magyar vállalatok lehetőséghez jussanak, lehetőséget kapjanak a NATO biztonsági beruházási programjaiban. Úgy érzem, hogy ez egy további nagyon fontos lépés annak irányában - ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, akkor ezt meg is tudjuk tenni -, hogy a szövetségen belül a magyar érdekérvényesítési lehetőség fokozatosan kibontakozhat.
Mi a magunk részéről minden olyan módosító javaslatot, amely a törvényjavaslat pontosítását, egyértelműsítését, javítását célozza, támogatni tudunk, de úgy látom - a honvédelmi bizottság ülésén elhangzottakat is figyelembe véve -, hogy a további konszenzuskeresés érdekében még ez ügyben nyilvánvalóan keresnünk kell a megállapodás és a megegyezés lehetőségeit. Mondom, a magunk részéről nyitottak vagyunk az előtt, hogy ez a törvényjavaslat és azok a módosító javaslatok, amelyek az ellenzék részéről megnyilvánulnak, közelebb kerüljenek egymáshoz, és ezt követően a magunk részéről támogatni tudjuk a szavazás során.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem