HEGYI GYULA
HEGYI GYULA
HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bóka képviselő úr arra igyekezett szólítani minket, hogy a rendezési terv és a szabályozási terv szakkérdéseiről beszéljünk. De azt hiszem, hogy az általános vitában talán megengedhető, hogy a képviselők általában elmondják azt, amit a Balaton jövőjéről gondolnak, hiszen elég ritkán adódik alkalom, hogy erről a kérdésről beszéljünk viszonylag nagyobb terjedelemben ebben a parlamentben.
Én kilenc pontot szeretnék említeni, amelyet nagyon fontosnak tartok a Balatonnal kapcsolatban. Én félig-meddig balatoni vagyok, mert gyerekkorom óta minden évben legalább két hónapot eltöltök ott, úgyhogy az átlag nyaralónál jobban ismerem; persze, akik a kenyerüket is a parton keresik, azoknál viszonylag kevésbé, azonban az ő boldogulásukat is mindenképpen fontosnak tartom, nemcsak azt, hogy a turistáknak kellemes élményük legyen a Balatonnál.
Az első az autópálya továbbépítése. Aki a déli partot ismeri, az tudja, hogy egyszerűen tűrhetetlen a helyzet, életveszélyes. Minden nap életveszélyt produkáló helyzet alakult ki a nagy dél-balatoni településeken, Balatonbogláron, Balatonlellén, Fonyódon, Fenyvesen, végig a déli part mellett, ahol az autópálya még nem épült meg, ezért a Horvátországba tartó kamionok ott dübörögnek át az iskolák, a kiskertek, az óvodák, a bölcsődék előtt, valóban elviselhetetlen állapotokat teremtve. Mielőbb meg kellene építeni a balatoni autópályát bármilyen módon, akármilyen módon, mert a déli parton lassan valóban, nem szeretem ismételni ezt a szót, de elviselhetetlen a mindennapi élet. Külön hozzájárul ehhez az, hogy Horvátország és Szlovénia örvendetes függetlenné válásával természetesen a forgalom is megnövekedett.
A második, ami nem ilyen egyszerű kérdés, hogy a vasúti közlekedést is valamilyen módon fejleszteni kell. A déli parton - kevesen tudják talán már a fiatalabb nemzedékből, persze magam sem éltem még akkor - azért van csak egy vágány, mert a trianoni békeszerződés megtiltotta egy második építését.
A szerződés egyes részei ugyan hatályban vannak, de ezek a kiegészítő tilalmak természetesen már réges-régen elavultak. A második vágány megépítése talán kisajátítási okok miatt egyre nehezebb lenne, de azért véglegesen nem szabadna föladni ennek a gondolatát. Annál is inkább, mert az ugyancsak Horvátországba menő vasútforgalom is ott bonyolódik.
A harmadik kérdés, ami időnként fölmerül, de a helyi lakosság - amennyire tapasztalom - nemigen tájékozott ebben a kérdésben, a második komp megépítésének a kérdése. Megépül-e a második komp? Mikor? Valóban Balatonöszöd táján fog-e megvalósulni, ahol jelenleg éppen a Somogy megyei gyerektábor van Fonyódliget és Balatonboglár között?
A negyedik kérdés, aminek az előzőekkel együtt természetesen magam is szenvedő alanya vagyok - noha nem személyes bajomat szeretném itt persze felpanaszolni -, az az, hogy a kerékpárutak elsősorban az északi részen gyakorlatilag egyáltalán - egy-két kilométer kivételével - nincsenek kiépítve. Éppen tapolcai képviselőtársunk említette, Badacsony-Tapolca-Szigliget között nagyon sok a hazai és külföldi kerékpáros turista, akik valóban a nyári csúcsforgalomban életveszélyes körülmények között kénytelenek szlalomozni nagyon szűk autóutakon, amelyek mellett semmilyen kerékpározási lehetőség nincs.
Az ötödik pont, amelyről szeretnék beszélni, és amiről gondolom, mindannyian tudjuk, hogy milyen fontos kérdés - nehezebb persze megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezek a gondok örömökké váljanak -, az, hogy a kulturális természeti értékeket a Balaton mellett miként lehetne bekapcsolni a hazai és a külföldi idegenforgalomba. Itt nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy szórakoztató létesítmények vagy múzeumok kellenek a Balaton mellett és a Balaton környékén, hanem hogy a városi lakosság és a városi gyerekek jelentős része itthonról és külföldről elsősorban a Balatonon találkozik az igazi természettel, néhány városi példányt leszámítva itt találkozik a fauna és a flóra teljes gazdagságával, mindaddig, amíg persze találkozhat vele. Egy ilyen természetpark jellege, értéke van az egész Balatonnak, nem csak a nemzeti park kiemelt részének. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy egy újfajta - ahogy Lezsák képviselő úr is beszélt már róla - természetbarát, környezetbarát nemzedék neveléséhez is szükség van erre a fejlesztésre. Nem beszélve arról, hogy aki a magyar kultúrát, történelmet ismeri, az tudja, hogy kultúránk, irodalmunk, festészetünk, történelmünk mennyi-mennyi emléke kötődik a Balatonhoz.
A hatodik kérdés szinte közhely: ez természetesen a vízminőség javítása, de legalábbis megőrzése, mert azért azt el kell mondani, hogy az elmúlt években - többek között Nemcsók professzor úr közreműködésével - nagymértékben javult a Balaton vizének minősége, és abban, hogy az idegenforgalom örvendetesen növekszik, nyilván ennek is része van.
A Balatonról szoktak nagy egzotikus álmokat is szőni. Azért azt tudni kell - aki gyerekkora ismeri például azokat a német családokat, akik oda járnak, az tudja -, hogy a Balaton nem a milliomosok játszótere, legalábbis nem a nyugati milliomosok játszótere, hanem elsősorban a szerény középosztályhoz tartozó kisgyerekes családok jönnek ide különböző okokból Európa nyugati részéről. Azt hiszem, hogy ezt alapvetően nem lehet és talán nem is kellene megváltoztatni.
Ebből következik a hetedik pont, tisztelt képviselőtársaim, hogy éppen azért, mert a Balaton a kisgyerekes családoké, a természetszerető embereké, a motorcsónakoknak semmi helyük sincs a Balatonon.
Minden módon el kell utasítani azokat a próbálkozásokat, amelyek vissza szeretnék csempészni az egyébként nagyon helyes motorcsónaksportot a Balatonra, egy viszonylag szűk, zárt tóra.
A nyolcadik kérdés a közigazgatási egységek kérdése. A parlamentben ritkán szokta egy politikus azt mondani, hogy "ehhez nem értek", én bevallom, ehhez a kérdéshez különösebben nem értek. Azt azonban a gyakorlati életből és szociológiai művekből pontosan tudom, hogy a tó mellett a különböző megyékben élőknek több a közös érdeke, mint az ellentétes, eltérő érdeke, és a tó mellett élőket több köti egymáshoz, mint a különböző megyeszékhelyekhez a tó mellett.
(16.30)
Gondolom, a közigazgatási rendezésnél ezt mindenképpen figyelembe kell venni, hiszen az ott élő embereket kell hogy szolgálja közigazgatás.
A kilencedik kérdés, tudom, önkormányzatilag nehezen megoldható, de demokratikusan, ha azt mondjuk, hogy egy önkormányzat a helyi adófizetők érdekeit kell hogy képviselje, akkor mindenképpen meg kellene oldani, hogy a több százezer nyaralótulajdonos, aki nemcsak egy-két hetet tölt a Balaton mellett, hanem sokszor generációk óta része az adott településeknek... - valamilyen módon belefolyhassanak a döntéshozatalba, az önkormányzatok mellett valamilyen módon az ő szavuk is érvényesüljön. Itt nem arról van szó, hogy aki ott két hetet eltölt, és megfizeti az üdülését, már azonnal beleszólási jogot kapjon a döntésekbe, de valóban vannak olyan tulajdonosok, akik nagyon-nagyon sokat tesznek a tó fejlesztéséért vagy a hírének a növeléséért, és sokszor, ahogy mondtam, generációk óta, apáról, nagyapáról száll az unokákra ez a nyaraló és vele együtt a balatoniság tudata, ami, azt hiszem, megérdemelné, hogy valamilyen demokratikus beleszólási, önkormányzati formát is kapjon.
Kilenc pontot ígértem, ezt a kilenc pontot soroltam föl. A XVIII. században, még a reformkort megelőző felvilágosodáskori magyar irodalomban kisded tengerünknek hívták a Balatont. Az lenne a jó megoldás, az lenne az ideális megoldás, ha a kisded léte megmaradna, az idegenforgalmi értéke pedig tenger nagyságú lenne.
Köszönöm a figyelmüket.
