DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én is megköszönöm Horváth Béla képviselő úrnak, tisztelt képviselőtársunknak, hogy elénk hozta ezt a témát. Nem mintha nem lett volna előttünk, együtt élünk ezzel, és amíg élünk, ez velünk lesz. Éppen arról van szó, hogy a következő generációkkal is megosszuk azt, amiről jobb, ha tudnak, hiszen a magyar nemzet léte és további léte éppen azokon az oszlopokon nyugszik, ami a magyar nemzet történelme. Amiről mi most beszélünk, aminek kapcsán törvényhozást kontemplálunk, ez ennek a történelemformálásnak, történelemtudásnak az egyik oszlopa.
A kommunista diktatúrák áldozataira való emlékezés - így alakul e törvény leírása, ami jó, de talán nem optimális, talán nem egészen írja le azt, amiről szó van; leírja egy részét. Azért mondom így, majdnem hangosan gondolkozva, tisztelt Ház, mert a kommunizmus áldozatai egyének, csoportok, a társadalom részei; ugyanakkor áldozata az egész nemzet. Tehát ha mi úgy formáljuk a törvényhozást, hogy kiemeljük egy részét a nemzetnek, az rendjén van. De mégis itt az alkalom számunkra, hogy az egész nemzetre emlékezzünk, és az egész nemzet múlt századbeli sorsát a kommunizmus kapcsán még egyszer gondoljuk végig, hogy aztán megoszthassuk a következő nemzedékkel.
Hogy az emlékezés napja mikor legyen, az nemcsak egy ilyen egyszerű kompromisszum kérdése, hogy ez is jó, meg az is jó. Valamilyen nap jó, hiszen 365 napon át, egy egész esztendőn át, évtizedeken át a kommunizmus gyötrelme és mizerábilis volta, a kommunista diktatúra, a tirannizmus itt volt, évtizedeken át. Tehát majdnem ilyen véletlen matematikai módon bármelyik napra rámutathatnánk. Mégis, a képviselőtársaimnak teljesen igazuk van abban, hogy az egyik nap inkább az, mint a másik nap. Április 5-e Kovács Béla elhurcolásának a napja... (Jelzésre:) Bocsánat, február 25-e Kovács Béla elhurcolásának a napja, az egész nemzet történelmét reflektálja. Mi is volt akkor Magyarországon? Egy olyan magyar parlament, egy olyan magyar kormány, amely eredményesen haladt a stabilizációval, és jó kilátásokkal haladt az ország szuverenitása felé. A "szuverenitás" szót 1946-ban ebben az Országgyűlésben százszor elmondtuk.
(13.50)
Az volt az ország, a nemzet, a kormány programja. Elmondtuk - magam is, képviselőtársaim is és ezrei a magyar népnek - szerte az országban, falukban, népfőiskolákon, egyetemeken. Az ország szuverenitása felé haladás olyan nagy esemény volt, hogy az magával hozta volna természetesen a békekötést - vagy a békekötés előzménye lett volna - és a megszálló csapatok eltávolodását. Erről beszéltünk, ez téma volt, ez program volt.
Azért dramatizálom ezt, igen tisztelt képviselőtársaim, mert ezt a folyamatot szakította meg drámai módon az a szovjet tábornok, aki negyven katonájával elment Kovács Béla házához, és elvitte azt a Kovács Bélát, aki akkor ebben az Országgyűlésben a többségi párt politikai vezetője volt. Tehát a demokrácia megcsúfolásának és a szuverenitás eltörlésének ennél "klasszikusabb" - idézőjelbe teszem - példáját alig lehet találni.
A politikai tudományok, az alkotmányjog vagy a nemzetközi kapcsolatok tudománya ennél kimondóbb példát nem találhat arra a szörnyűségre, hogy egy országot, amelyet eladdig elismert a megszálló Szovjetunió is, a másik két nagyhatalommal szemben, mint békeszerződés felé haladó országot, együttesen írták a békeszerződést velünk... - egyszer érdemes lenne belemenni ennek a részleteibe is.
Tehát ez kifejezett, kimondott téma volt. Nem volt olyan, képviselőtársaim, hogy Magyarország el volt adva Jaltában! Ez a történészeknek egy sekélyes, silány egyszerűsítése, amely beleillik mind a szimpla szovjet bolsevizmust követő történészek, mind pedig a hitlerista történészek sablonjába. Egyik azt mondja, hogy amikor Hitlert innen kiverték, akkor megkezdődött Magyarország kommunizálása, a másik meg azt mondja, hogy hát itt kommunizmus volt, mert megjöttek a szovjetek. Nem így volt! És jó, ha az ország erre emlékszik, és jó, ha segítünk abban, hogy az ország emlékezzen. Történészeink sajnos manapság mintha kalodába guzsgolva nem tudnák, hogyan is nézzék ezt az egész képet.
A Magyar Országgyűlésnek itt most több feladata van - ha szabad így mondanom - vagy több szerepe van, mint csupán egy törvényt kontemplálni; de az is feladat, hogy a történelmi összefüggésekben kontempláljuk ezt a törvényt.
Báró Apor Vilmos püspök úr mártírhalála örök emlék a magyar nemzet számára, az egész világ számára. Én egyike voltam azoknak, akik személyesen jól ismerhettem báró Apor Vilmost még püspöksége előtt és püspöksége után. A Teleki Pál Munkaközösséghez közel volt, onnan ismertem. Talán a történészek számára lábjegyzetként megjegyezhetem, ő volt kiszemelve a Teleki Pál-osok és a katolikus intellektuelek számára, hogy majd ő legyen a bíboros. Egy nagyon kedvelt ember volt, rendkívül alkalmas és világkoncepciójú intellektuel a maga papi hivatása mellett. Az ő mártírhalálát örökké fogja tudni mindaz, aki ezt tudni kívánja. És a magyar nemzet igen, tudni kívánja.
Most azonban mi az ország történelmének a megértésével és megértetésével foglalkozunk; megemlékezni a börtönpapokról, a papokról, akik börtönben voltak. Lábjegyzetben: tanúskodhatom, velük voltam négy évig börtönben, a Mindszenty-per kapcsán Baranyai Jusztinnal és Esterházy Pállal és a többiekkel börtöntársak voltunk. Néha olyan laza volt a börtönbeli diszciplína, hogy megengedték, hogy nyolc-tíz pap egy zárkában legyen, én pedig éppen akkor fűtő voltam a kisfogházban, és - bocsánat a szóért - becsempésztem nekik a misebort, hogy amennyire csak lehet, élhessék az életüket.
Talán még most is ott van a gyűjtőfogház pincéjében, ahova én befalaztam - talán egyszer el kéne mennem, el kéne mennünk - az egyik katolikus pap emlékiratait, amit apró papírokra, vécépapírokra írt, mert nem volt más papír. Talán most is ott vannak; 1949-ben falaztam én be azokat az iratokat.
Ezt csak mind azért mondom, demonstrációul, hogy igen, ott voltak a katolikus papok, zsidó rabbik, Ordas Lajos evangélikus püspök, számos református lelkész. Igen, ez része volt annak a kommunista tirannizmusnak, ami a társadalommal azt tette, amit tett. Mégis, legyen szabad mondanom, tisztelt Ház, hogy mi itt egy nagyobbra, egy egészebbre, egy teljesebbre emlékezünk és kívánunk törvényt alkotni, mint arra, hogy valakik ellen a rezsim fölállt, és méltatlan volt, és tirannus volt, és zsarnok volt; a katolikus egyház ellen, a református egyház ellen, a társadalom ellen, a kispolgárok ellen, a kulákok ellen, a kisgazdák ellen, a szociáldemokraták ellen - egy tirannus társadalom volt! És mi arra emlékezünk itt most: az egészre, az egész magyar nemzetre.
Amikor Ughy Attila képviselő úr - végiggondolva ezt - a múltkor fölszólalt, én becsatlakoztam, pedig tényleg nem volt szándékom részévé lenni ennek, de igen tisztelt Ház, nem engedhetem meg, hogy ne vegyek részt ebben a törvényalkotásban mint a Magyar Országgyűlés megválasztott tagja, mint ennek a témának ismerője, részese azokban az időkben, aztán tanítója ennek a témának egyetemi professzorként negyvenegy esztendőn át Amerikában. Éppen tíz napja lehettem egy gimnáziumban Pestszentlőrincen, ahol történelemnap volt, és alkalmunk volt megint erről elbeszélgetni. Tehát ez része az életünknek, része az életemnek. Ezért engedtessék meg, hogy így becsatlakoztam ebbe a vitába; nem is vita ez - számbavétel.
Az idővel való gazdálkodás miatt rövidebbre fogom mondandómat. Azt szeretném mondani befejezésül, hogy többet, teljesebbet, egészebbet alkotunk akkor, ha a fő témára, a teljesre tekintünk, nevezetesen a Magyarország szuverenitása felé való haladás elvesztésére. Annak pedig nincsen másik olyan szimbóluma, mint az a február 25-e, amit itt már leírtunk.
Kérem képviselőtársaimat, ha ez időt igényel, akkor a döntés ne szülessen meg mindaddig, amíg erről több beszélgetés, több tükörföltartás nem történik. Ne szavazzuk le egymást, hanem vonjunk be többeket is, hogy tényleg úgy érezhesse a Magyar Országgyűlés, hogy olyat visz a magyar nép elé és iktat törvénybe a magyar jövő számára, ami magában foglalja mindazt, ami lényeges arról a gyászos tirannus korszakról, amit most úgy fogalmazunk meg, hogy a kommunista diktatúrák évtizedei.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
