HORVÁTH BÉLA
HORVÁTH BÉLA
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Most megragadom az alkalmat, mivel nem késő éjszakai órában vagyunk itt, hogy néhány gondolatot még hadd fejtsek ki részben az általános, részben a részletes vitában elhangzottakkal kapcsolatban, illetve a benyújtott három módosító indítványhoz kapcsolódóan.
Ahogy Áder János elnök úr említette, és a Ház meg is szavazta, az egyik módosító indítványról nem nyitottunk vitát, de a történeti hűség kedvéért a jegyzőkönyv számára, illetve a rádióhallgatók tisztelt figyelmébe szeretném ajánlani, hogy ezt a módosító indítványt három MSZP-s ellenzéki országgyűlési képviselő, nevezetesen Csizmár Gábor - csak azért, hogy az utókornak a neveik maradjanak meg -, Donáth László és Filló Pál nyújtotta be. Az indítványuk lényege - mondom csak tájékoztatás jelleggel - az, hogy törölni kívánják ezt az indítványt, nem tartják időszerűnek, nem tartják alkalmasnak, nem tartják a történelmi események súlyához méltónak egy ilyen emléknap bevezetését a középfokú oktatási intézményekbe. Talán nem véletlen, hogy ezekben a percekben egyetlenegy magyar szocialista párti... - de, most megérkezett Donáth László evangélikus lelkész úr, párton kívüli képviselő úr -, sem az SZDSZ, sem pedig az MSZP gyakorlatilag nem képviselteti magát ebben a vitában, amely az általános vita során oly nagy vitát váltott ki.
Azért is szükségesnek tartottam a felszólalásomat, mert az általános vita óta eltelt időszakban két jelentős esemény történt Magyarországon, amely a témához kapcsolódik, illetve indítványom időszerűségét, megalapozottságát alátámasztja. A Parlament falain kívüli két eseményről szeretnék röviden szólni.
Az egyik: a múlt vasárnap délelőtt 10 órakor egy ünnepélyes szentmise volt a budai Várban, a Mátyás templomban, ahol azok a szerzetesek, apácák, főpapok, papok gyűltek össze, akik a kommunista években megsínylették a kommunizmus börtöneit. A börtönpapok, idős, bottal járó, a történelem súlya alatt meggörnyedt hátú, idős lelkészek gyűltek össze, és egy rendkívül ünnepélyes és emelkedett hangulatú szentmisében emlékeztek meg az áldozatokról. Az istentisztelet után a Mátyás templom külső falán, a főbejárat mellett baloldalt egy emléktáblát helyeztek el az utókor számára.
Azért tartom rendkívül fontos eseménynek ezt a magyar belpolitikában, mert annak ellenére, hogy az elmúlt évben, amikor a Tanácsköztársaság bukásáról megemlékeztem, a történészek megvádoltak, hogy politikusként ne avatkozzam be a történetírásba, és ne ösztökéljem az új történészgenerációt a XX. századi magyar történelem fehér foltjainak a feltárására; mégis, meg kell említenem, hogy a kommunizmus áldozatai között rendkívül nagy számban voltak egyházi személyek, akiknek a mártíromsága kevésbé közismert, a történetírás kevésbé dolgozza fel ezeket, és az új generáció sem szembesül azzal a vallás-, illetve egyházellenes tevékenységgel, ami a kommunizmust jellemezte.
Külön ki kell emelnem, hogy az Új Ember katolikus hetilap húsvéti számában több cikk foglalkozik ezzel a témakörrel. Említem Szeghalmi Elemérnek "A hajdani terror csúcspontján" című írását, amelyben így fogalmaz, idézem az Új Ember újságíróját: "A mai kor fiatalabb keresztény nemzedékei nem is tudják, hogy apáiknak és nagyapáiknak milyen elvetemült, gonosz erőkkel kellett megküzdeniük az igazság, a keresztény hit és eszmeiség fenntartása, megőrzése érdekében." - mármint a magyarországi kommunizmus évtizedei alatt. Ugyancsak a húsvéti számban olvashatjuk Kovács Pál történész felhívását "Meghurcolt egyháziak emlékezete" címmel. Ebből megtudhatjuk, hogy az elmúlt fél évszázad kommunista egyházüldözése mintegy ezer papot hurcolt meg. S mennyire igaza van a cikkírónak! Idézem Kovács Pál történészt az Új Ember hasábjairól: "A boldoggá avatott Apor Vilmoson kívül még a meghurcolt főpapoknak sincs szobra. Mindszenty József, Badali Bertalan, Péteri József, Zadravecz István püspökök emlékművére nem nekik volna szükségük, akik hitük szerint már megkapták Istentől örök jutalmukat, hanem nekünk, az utódoknak kellenének példaképek, emlékeztetők azokról, akik az egyház megbecsülését erősíthetnék a társadalomban."
Néhány szakmunka megjelent minimális sajtóvisszhanggal. Így említhetném, hogy megjelent a "Magyar katolikusok szenvedései, 1944-1989" címmel. Tőkés Istvánnak megjelent "A romániai magyar református egyház élete, 1944-1989", vagy különösen szeretnék hivatkozni Elmer István "Börtönkereszt" című összeállítására, amelyben a börtönviselt katolikusok visszaemlékezéseit teszik közzé.
Szeretném megemlíteni Regőczy István atyát, akinek önéletrajzi ihletésű könyve, "Az Isten vándora" többszöri kiadást megélt. Ő volt az, aki ezt a vasárnapi összejövetelt, a hívők rendkívül nagy érdeklődésével és részvételével megtartott istentiszteletet megszervezte. Róla tudni kell azt, hogy 1971-ben még kétéves börtönbüntetésre ítélte a Kádár-rendszer, mert árva, szülők nélküli, utcán tengő-lengő gyerekeket próbált összegyűjteni és valamit a jövőjük érdekében tenni.
A másik ilyen nemzetközi jelentőségű esemény ezekben a percekben zajlik Magyarországon. A polgári kormány által létrehozott XX. Századi Intézet szervezésében kétnapos nemzetközi konferencia zajlik Magyarországon, Budapesten, a Gellért Szállóban; tegnap kezdődött, ezekben a percekben is zajlik. A nemzetközi tudományos konferencia címe: A kommunizmus fekete könyve.
(13.30)
Ahogy az általános vitában is elmondtam, Nyugat-Európa, Nyugat-Európa történésztársadalma most kezd igazán foglalkozni a kommunizmus lélektanával, módszereivel, most kezdi feltárni ezt a feltáratlan művet. Igaza van Kávássy államtitkár úrnak, aki megjegyzi, hogy elég későn eszmél a nyugati társadalom. De megjelent ez a korszakalkotó mű, amely azt a címet viseli, hogy A kommunizmus fekete könyve. Mint ahogy a tudományos konferencián is elhangzott, a Nagyvilág Kiadó gondozásában, a XX. Század Intézet támogatásával az elkövetkező napokban, hetekben megjelenik ez a korszakalkotó mű.
Feltehetjük a kérdést, hogy mit tudunk a kommunizmus bűntetteiről, mit akarunk tudni róla. Nem tudjuk megérteni, hogy miről van szó? - olvashatjuk a meghívóban. Nem inkább attól félünk, hogy megértjük, és vajon nem szándékosan zárkózunk el tőle, mert akkor semmit sem kell tudomásul vennünk? - mondja az egyik meghívott francia professzor. A hamarosan megjelenő könyv előszavában azt olvashatjuk: "Honnan a kommunista bűntettekről szóló vallomásoknak ez a bágyadt visszhangja? Miért a politikusok eme zavart csendje? És főleg miért ez a tudományos csend a kommunista katasztrófáról, amely négy földrészen 80 év alatt az emberiségnek körülbelül egyharmadát érintette?" "Hogy hogy nem vagyunk képesek a kommunizmus elemzésének középpontjába állítani egy olyan fontos tényezőt, mint a bűntett, a tömeges bűntett, a módszeres bűntett és az emberiség elleni bűntett?" - áll a meghívóban.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, az elmúlt események is igazolják, hogy Magyarországon a civil szervezetek, a társadalom egy része vagy jelentős része - nem kívánok most számszaki vitát nyitni arról, hogy a társadalom többsége-e ez a rész - igényli a múlt feltárását, nem szemlesütve, nem fal mellett sunnyogva kíván elmenni a XX. század bűntettei mellett. Rendkívül érdekes előadás hangzott el ma délelőtt a Gellért Szállóban. Vlagyimir Bukovszkij, az egyik leghíresebb orosz másként gondolkodó szavait idézném: "Nyugat-Európában is sokan, Kelet-Európában is - és azt hiszem, Magyarországon, hisz hallhattuk az ellenzéki képviselők felszólalásait is - úgy nyilatkoznak, hogy nem tudtunk ezekről a bűnökről, nem akarunk szembesülni a fájdalmas tényekkel." Sokan még most is félnek kinyitni a szemüket, és egy aktív visszautasítás, tagadás jellemzi ellenzéki képviselőtársaimat, illetve bizonyos politikai köröket.
Úgy tűnik, a bizottsági üléseken részt véve, illetve a plenáris ülésen is meghallgatva a felszólalásokat, hogy - és erre rávilágított Vlagyimir Bukovszkij... Róla tudni kell azt, hogy 1965 és '70 között lágerben volt, majd pedig elme-gyógyintézeti kezelés alatt állt, '72-ben hét év szigorított börtönre ítélték. Ő azért nemzetközi hírű orosz másként gondolkodó, mert 1976-ban a nemzetközi közvélemény nyomására végül kiengedték oly módon, hogy Svájcban kicserélték Corvalanért, a chilei kommunista párt főtitkáráért. Talán emlékszünk - itt van az a generáció, aki ebben az időben foglalkozott külpolitikával -, hogy ki is volt Corvalan, a chilei kommunista párt főtitkára. Tehát egy rendkívül nagy tekintélyű, jelentős orosz másként gondolkodóról van szó, aki annyira sziklaszilárdan képviseli nézeteit, emberi magatartásával, gondolkodásával, publikációjával, minden tettével a kommunizmus lépéseire kíván rávilágítani, hogy következetesen bírálva a jelenlegi rendszert is, a posztkommunista orosz rendszert, az utóbbi három évben ismét megtagadták tőle, hogy beutazhasson anyaországába.
Ő azt mondja, hogy nagyon veszélyes nézet az - erre felhívom a képviselőtársaim figyelmét is -, ami Nyugaton is elharapózott, hogy a kommunizmus egy jó eszme volt, de Sztálin mindent elrontott. A francia politikai közvéleményben egy olyan nézet él, hogy a kommunizmus egy jó eszmerendszer volt, de az oroszok barbárok voltak, akik elrontották a kommunizmust. Arról szólt a ma délelőtti előadás, hogy ez egy nagy tévedés. Ne essünk bele ebbe a csapdába, és bízom benne, hogy ellenzéki képviselőtársaim sem kívánják e téves gondolat mentén folytatni felszólalásaikat.
Tisztelt Ház! Megköszönöm a Fidesz-Magyar Polgári Párt két képviselőjének a módosító indítványát, Sasvári Szilárd képviselőtársamnak, illetve Ughy Attila képviselőtársamnak. Az általános vitában végig hangsúlyoztam, hogy törekedjünk a kompromisszumra. A végső cél az, hogy szülessen döntés, amely biztosítja, hogy a középiskolákban a kommunizmus áldozatainak - vagy ha esetleg a tisztelt Ház többsége azt fogadja el, akkor a kommunista diktatúrák áldozatainak - legyen emléknapja; habár - ahogy ezt a nemzetközi tanácskozás címe, illetve a megjelent könyv címe is mutatja - nem kommunista diktatúrákról beszélnek a világban szerte a szakemberek, hanem a kommunizmusról. A kommunizmusról, amely alapgondolatként kívánta az emberiséget, a társadalmat megfosztani a magántulajdontól, amely egy olyan alapvető téves nézet volt, amely miatt és az előbb mondottak miatt is nem beszélhetünk arról, hogy ez egy múltban gyökerező, támogatandó, csak rossz pályára, rossz útra tévedt eszmerendszer lenne. De ha a parlament többsége úgy dönt, hogy legyen a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja, ezt is el tudom fogadni.
A dátummal kapcsolatban többször elmondtuk, hogy mi, kisgazdák szeretnénk egy egyházi főpap mártíromságát felmutatni az új generáció számára. Mi nem háborús cselekménynek tekintjük, hisz megállapíthatjuk, hogy ebben az időpontban Magyarországon gyakorlatilag már nem zajlottak háborús cselekmények. Nem akarok hivatkozni a debreceni Nemzetgyűlés felállására, de gyakorlatilag a harcok már befejeződtek, egy megszállt országban voltunk. Abban teljesen egyetértek Ughy Attila képviselőtársammal, hogy valóban sok barbár cselekedet történt, miközben a szovjet hadsereg átvonult Magyarországon, ennek a barbár cselekedetnek volt egyik csúcspontja Apor Vilmos püspök meggyilkolása.
Összességében tehát azt tudom mondani, kompromisszumkész vagyok, tulajdonképpen a képviselőtársaimra bízom, hogy a módosító indítványok végszavazásánál majd milyen végső megoldás születik. Felszólalásommal - túlmutatva Apor Vilmos győri püspök mártíromságán - kicsit az egyházüldözés jellegére is szerettem volna rávilágítani. Kevesen tudják, kevesen ismerik ugyanis azt a nevezetes dátumot, hogy 1946. június 20-a úgy vonul be a magyar történelembe, hogy Budapesten ezen a napon a rendőrség betiltotta az Actio Catholica országos elnöksége által bejelentett útvonalon a hagyományos úrnapi körmenet megtartását. Ez volt az első lépés, amely a vallásszabadság nyílt megsértésére irányult, ezt a dátumot is érdemes megemlíteni a parlamenti vita során.
Végezetül azzal zárom felszólalásomat, hogy annak ellenére, hogy az úgynevezett, a régebbi generáció által még "dicsőségesnek" nevezett 133 nap során a magyar társadalom már szembesült a kommunizmussal Magyarországon, gyakorlatilag 1945 után, illetve a konkrét diktatórikus lépéseket, a fordulat évét követően szembesült a magyar társadalom a kommunizmus lényegével.
(13.40)
Ennek ellenére egy 1942-es idézettel szeretném zárni felszólalásomat, nevezetesen Márai Sándor Röpirat a nemzetnevelés ügyében című munkájából, amit 1942-ben rendkívüli éleslátással fogalmazott meg, és az ő nagyságát bizonyítja, hogy a megfogalmazása mennyire időszerű, ugyanakkor mennyire előre látta a fejleményeket, hogy már '42-ben az alábbi felhívást, jajkiáltást vagy felkiáltást tudta tenni.
Márai Sándort idézem befejezésképpen: "A bolsevista nevelés félelmes és tagadhatatlan példája arra kényszerít, hogy a nevelés kérdését lássuk az elkövetkezendő idő problémakörének gyújtópontjában." Mikor az indítványomat benyújtottam, még nem olvastam ezt az idézetet, de végül is óhatatlanul összecseng saját indítványom Márai Sándor felvetésével. Magam is azt vallom, hogy azért van szükség egy ilyen emléknapra a középiskolákban, hogy e problémakört körbejárjuk, rávilágítsunk e kérdésre, és a nevelés útján érjük el azt, hogy az új évszázadba átlépve, semmiféle diktatórikus rendszer - akár jobbról, akár balról érkezzen is - ne kaphasson ismét táptalajt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
