DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Ősszel lesz öt esztendeje annak, hogy az egészség kérdéseiről először és a mai napig egyetlen alkalommal politikai vita keretében tárgyalt a magyar parlament. 1995-ben a kritikus helyzetben levő gazdaság szanálása közben egyebek között az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés erősítésével érzékeltünk kitörési pontot. Három évvel később nem országgyűlési napirend keretében, de az ország Házában tisztázó vitát folytattak az egészségügy szereplői. Azért idézem az önök emlékezetébe ezt az 1998 márciusában rendezett tanácskozást, mert ott és akkor a szocialista-szabaddemokrata kormánynak volt bátorsága számot adni konfliktusokat vállaló, de az ágazat változását és talpon maradását garantáló egészségpolitikájáról, kudarcaival és erényeivel együtt.
Mielőtt kormánypárti képviselőtársaim tovább engednének a visszamutogatás csábításának, hadd reméljem azt, hogy a Fidesz-kisgazda-MDF-kormány is mandátumának hátralévő idejében még vállalkozik őszinte és önkritikus számvetésre az egészségüggyel kapcsolatos tevékenységéről. Annál is inkább, hölgyeim és uraim, mert Gógl miniszter úr beszédének elején úgy tett, mintha még ellenzékben lenne, mintha eltévesztette volna az évszámot. Expozéja az imént azt sugallta, hogy majdnem minden rendben van - mindenért, ami rossz, az örökség a felelős. Mintha minden pozitívum a polgári kormányhoz kötődne. Csak a rend kedvéért jegyzem meg - sok példát említhetnék -, hogy például a nemzeti környezet-egészségügyi akcióprogramot az előző kormány dolgozta ki és az előző parlament fogadta el a nemzeti környezetvédelmi program keretében.
(10.00)
Ezzel szemben mi, szocialisták úgy látjuk, hogy mivel ma már nem a zsugorodó tortát kell elosztani, lehetne több pénzt áldozni az ellátórendszer korszerűsítésére és az ott dolgozók jövedelmének növelésére. Ezért megdöbbentő, hogy az egészségügy helyzete nem javul, hanem tovább romlik, ellehetetlenül, válsága mélyül. Ez elsősorban az ellátás minőségének, szakmai megfelelőségének esetleges voltában nyilvánul meg. Abban, hogy sokszor még előre adott hálapénz esetén sem lehet biztos senki, hogy a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő szakember a megfelelő vizsgálatot vagy gyógymódot alkalmazza. A válság csak részben magyarázható pénzhiánnyal. Legalább ennyire morális válság ez, melyet fokoz az egzisztenciális bizonytalanság és kiszolgáltatottság. A betegek az ígéretekben csalódott, fásult dolgozókkal találkoznak, kimerülőben vannak a hivatástudat tartalékai. De növeli a bajt a szerkezeti aránytalanság, a technikai elavultság, ami - készséggel elismerem - nem írható egyedül a jelenlegi kormány számlájára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amit számon kell kérnünk a polgári koalíciótól, az saját programjának teljesítése. Még emlékszünk, képviselőtársaim, a szívet melengető szavakra és a derűlátó jóslatokra, amelyeket ebben a programban olvastunk valamennyien; azokra a mondatokra, amelyekkel csak egyetérteni lehetett; olyan célkitűzésekre, amelyek megvalósulását csak üdvözölni lehetne. Lehetne, mondom, mert mi úgy látjuk, hogy ezekből jóformán semmi sem valósult meg, holott sem a gazdaság, sem a társadalmi élet területén nem történt olyan földindulás, amely megakadályozta volna a megvalósulásukat.
Miniszter úr, az önök reformjait sajnos egyelőre retorika és olyan pótcselekvés helyettesíti, mint az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény, amely a háziorvosokat mondvacsinált, de eladható jogosítvánnyal ajándékozta meg, és amely generációkat és orvoscsoportokat állított egymással szembe. Eleinte csak hiányzott a célmodell, az a vízió, amely felé elmozdulunk. Most már az évek óta eldöntöttnek vélt alapkérdéseket is újra meg újra fel kell tenni, hiszen például az utóbbi hetek államosítást szorgalmazó miniszterelnöki megnyilatkozásainak tükrében lehet, hogy érvényét veszítette a kormányprogramnak az a tétele, hogy fenntartják a szolidaritás alapú egészségbiztosítás elvét - bár annak örülök, hogy az imént miniszter úr ezt ismét megerősítette. De akkor kérdés, hogy kinek van igaza. Ma még homály fedi, hogy mit is jelentenek azok a lépések, amelyek miniszterelnöki segédlettel a csaknem kétévnyi tétova tunyasággal kísért kapkodást és a különböző kormányzati lobbik marakodását követik. Attól tartok, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke nem az egészségügyre gondolt, amikor magabiztos kijelentését tette arról, hogy csak nekik van érvényes mondanivalójuk a nemzet számára.
Tisztelt Országgyűlés! Kétségtelen, hogy a szavakkal való bűvészkedésből Gógl miniszter úr jeles, sőt kitűnő osztályzatot érdemel. Nem mondható ez el az átalakítás vagy az ágazat működőképességének megőrzése tantárgyak esetében. Nem tudom, van-e ideje miniszter úrnak szépirodalmat olvasnia, mindenesetre hadd hívjam fel a figyelmét Mephisto szavaira, aki Goethe Faustjában így oktatja a diákot: "Hol a fogalom hiányos, idején lelhetsz kellő szót oda. Lehet szavakon lovagolni, szóból egész rendszert koholni, hitet építeni rá előre." Csakhogy a szavakból és üres ígéretekből épített hit tiszavirág életű. Örülnék, ha nem kellene ezt mondani.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, szocialisták a mai vitanapot a konszenzusteremtés kezdetének szánjuk. Előre szeretnénk tekinteni. A jelenlegi helyzet őszinte értékelése azonban nem kötekedés, hanem közös érdekünk. Az előretekintést csak erre lehet alapozni. Ezért megkerülhetetlen, hogy szembesítsük önöket saját programjukkal. A kormány két éve azt mondta, az egészségügyben csökkentik az állam közvetlen irányítási funkcióit, szerepe főként a jogszabályalkotás lesz, és hatósági feladatokra fog összpontosulni. Ezzel szemben miniszterelnök úr ma azt mondja, ideje, hogy az önkormányzatok felajánlják kórházaikat az államnak. Azt nem tudni még, mire megy ki a játék, hogy ez majd intézménybezárásokat könnyít-e vagy privatizációt készít-e elő, esetleg az a szándék hajtja, ha a jelenlegi kórházi menedzsmentet ültessék a vádlottak padjára. Azon viszont érdemes elgondolkodni, miért mondott le néhány sikeres, de a kormánnyal elégedetlen kórházigazgató. A Bács-Kiskun megyei és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházak vezetői közös megegyezésen alapulónak deklarált távozása csakúgy, mint a Csongrád megyei kórházigazgató tavalyi meghurcolása óvatosságra és legfőképp manapság hallgatásra intik a Kórházszövetség és a többi érdekképviselet korábban határozott kritikára vállalkozó vezérkarát.
"A kormányprogram szerint a kormány partnerként közelít az egészségügy szereplőihez, és együttműködésre törekszik velük" - idézem. Mára eljutottunk oda, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke is azt nyilatkozza, a miniszternek nem erőssége az egyeztetés. Annak a miniszternek, aki maga is ennek a rangos szakmai testületnek az elnöke volt azelőtt. Egyébként azon csodálkozom, miért feledkeztek el az Orvosi Kamara tisztségviselői az előző minisztériumi vezetéssel az ügyeletek szabályozásáról kötött egyezség számon kéréséről.
Sok mást is ígért a kormányprogram, tisztelt képviselőtársaim: pénzügyi alapot az egészségmegőrzésnek, kiemelt fejlesztést az egyetemi klinikáknak és nem utolsósorban a szektor bérhelyzetének a rendezését. Mondanom sem kell, hogy ebből sem valósult meg semmi. 1999-ben átlagosan 3 százalékkal csökkent az egészségügyi közalkalmazottak reálbére, szemben azzal, amit a kormány állít, hogy azt már ne is említsem, amit miniszter úr a választások táján ígért. Hadd ne soroljam tovább! Számtalan példa bizonyítja, hogy az egészségügy területén a kormány bort prédikál és vizet iszik, vagy legalábbis vizet itat az egészségügy szereplőivel.
Arról is érdemes lenne beszélnünk, hogy a kormányprogram célkitűzései kinek az érdekeit szolgálták. Annyi bizonyos, hogy kevéssé gondoltak a leszakadókra, a bevándorlókra, arra a bizonyos kétharmadra, mert sokan élnek kilátástalan körülmények között, és közhelyszámba megy, hogy minél szegényebb valaki, annál nagyobb szüksége van az egészségügyi ellátásokra. Amikor az egészségügy feladatait nézzük, meghatározó, hogy a lakosság öregszik, egyre több krónikus betegségtől szenvednek a középkorúak is. Az emberek várható élethossza ugyan minimálisan nő, életünk minőségét azonban az évekig, évtizedekig tartó betegségek rontják. Ezek a betegségek hosszan tartó gondozást, ápolást igényelnek. Máig sincs elegendő olyan intézmény, szolgálat, amely azt a jelentős többséget ellátná, akik szociális és egészségügyi gondokkal egyszerre küzdenek. Kérdés, hogy önök nem mernek-e vagy nem akarnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy a lakosság számára a krónikusellátás jelent égető szükséget, s ezzel szemben mindig csak a sürgősségi ellátásról beszélnek. Fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy a Vészhelyzet című film modellje - bár nagyon tetszetős és sikeres a közszolgálati televízióban és más kereskedelmi csatornákon - csak korlátozottan alkalmazható nálunk, a heveny életveszély elmúltával sem lehet kitenni a beteget annak, hogy fizetőképességétől függjön a sorsa.
Mi is hát a helyzet az egészségügyben, honnan kell elindulnunk? A fenti példák tanulsága szerint: rosszul meghatározott célok és intézkedések, késlekedő reformok, egymásnak ellentmondó szavak és tettek, magukra hagyott, részben vegetáló intézmények, centralizálás és államosítás, az egyeztetés hiánya minden szinten.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, hogy a fent vázolt helyzet érthetővé teszi, miért is tartotta a Magyar Szocialista Párt halaszthatatlannak egy olyan vitanap lefolytatását, amely az egészségügy kérdéseiben a legkisebb közös többszörös keresését indíthatja el. Abban egyetértünk a Fidesz-Magyar Polgári Párttal, hogy az egészségügyben pozitív változást csak kormányzati ciklusokon átívelő programmal lehet elérni. Mi elvárjuk a kormánytól, hogy őrizze meg az előző ciklusban elért eredményeket. Elvárjuk a röntgen- és sugárterápiás fejlesztési, továbbá az altatógépcsere-programoknak az ellátás biztonságának megfelelő ütemű folytatását. Elvárjuk és kívánjuk, hogy a kormány állítsa vissza a többéves ágazati bérmegállapodásoknak a munkabékét biztosító rendjét.
(10.10)
Elvárjuk az egészségügyi törvény következetes végrehajtását, a betegjogok érvényesítését. Elvárjuk és igényeljük, hogy a közfinanszírozás maradjon döntő, ugyanakkor a szolgáltatások magánosítása vállalható és ösztönzött, de ne kényszerű eszköze legyen az egészségügy ésszerűsítésének. Elvárjuk az egészségbiztosítás önállóságának megtartását és átláthatóságot biztosító civil kontrolljának újjászervezését.
Elvárjuk, hogy végre hatástalanítsák a gyógyszerbombát. Tűrhetetlen, hogy a kormány makacsságának, a betarthatatlanul kevés korlátos előirányzathoz való ragaszkodás következményeit a betegek viselik, hogy 10 százalékos infláció mellett a lakossági gyógyszerkiadások 35 százalékkal növekednek, ugyanis tavaly ez történt, tisztelt Selmeczi képviselő asszony.
Elvárjuk az Egészségügyi Világszervezet által szorgalmazott egészségközpontú társadalompolitikai gyakorlatot, amelynek hatására az állampolgárok mind szélesebb köre választhat egészségesebb megoldást mindennapi életének döntéseiben. Az infarktus- és rákmegelőző programok indítása szükséges, de nem elégséges. Kívánjuk, hogy az egészség szempontjai jobban érvényesüljenek az egyes ágazatok döntéseiben. Túl kell lépnünk a koncepciók öncélú versengésén!
Elvárjuk a kormánytól, hogy széles körű társadalmi egyeztetés alapján kezdje meg az egészségügy hosszú távú, 10-15 évre szóló programjának meghatározását. Javasoljuk és igényeljük nemzeti kerekasztal mielőbbi létrehozását erre a feladatra, hasonlóan ahhoz a tárgyalássorozathoz, amely a rendszerváltás hajnalán megegyezést eredményezett az átalakítás fő kérdéseiről.
Nem várhatunk 2003-ig például a finanszírozás kérdéseinek megoldásával; rengeteg tanulmány, szakmai javaslat van, használjuk őket! Meggyőződésünk szerint az európai uniós csatlakozás a magyar egészségügy számára is kihívás. A népegészségügyre vonatkozó döntések egyre inkább közösségi, tehát uniós kompetenciába kerülnek, de a munkaerő szabad áramlásának követelménye a különböző egészségügyi rendszerek egységes minőségi tanúsítását, egymásba történő átjárhatóságát is szükségessé teszi.
A hatékonyság növelése elkerülhetetlenül magával hozza az ellátó kapacitások ésszerűsítését, ami elől akkor sem térhetünk ki, ha ez kényelmetlen és tiltakozást vált ki. De az előzetes egyeztetés és a változásban történő érdekeltség megteremtése nem maradhat el.
Meggyőződésünk, hogy tudatos, nyilvános és egyeztetett cselekvéssorral van esély arra, hogy az egészségügy kilábaljon jelenlegi helyzetéből. Javuló gazdasági feltételek között semmi nem indokolja, hogy a mai és a jövendő egészségügyi kormányzat ne fordítson többet az egészségügyre, az ott dolgozókra, és ne teremtse meg a szükségessé váló átalakítások anyagi alapjait.
A Szocialista Párt szükségesnek tartja, hogy a gazdaság növekedésével arányosan nőjenek az egészségügyi ráfordítások, ne pedig a lakosság terheinek növelésével. Van mód együttműködésre az egészségügy szereplői között, amelybe mi természetesen beleértjük a betegeket, a még egészséges lakosságot, de az önkormányzatokat is. Ehhez azonban minden szereplő részéről őszinte szándék kell. A kormány saját érdekében nem mehet tovább azon az úton, amit a kormányprogram és a valóság közötti szakadék jelez.
Mit várunk a kormánytól és miniszterétől? Felelős hozzáállást, egyeztetést, konszenzuskeresést, fokozatos építkezést, az értékek megőrzését, toleranciát, a partnerek tiszteletét, az esélyegyenlőség romlásának megállítását és a kérdés súlyának megfelelő alázatot. Mi a magunk számára is ezeket tartjuk követendőnek.
Jó munkát és mielőbbi hatékony együttműködést kívánok mindannyiunknak! Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
