DR. PETŐ IVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nevezzük Bánk bán-modellnek, amikor a kormány egy nemesnek tetsző ügyre az adófizetők forintjaiból sok pénzt fordít, de a nyilvánosság elől elrejtett kettős könyveléssel a felhasznált összeg nem jelentéktelen részét magáncélokra pumpálja át. Bánk bán-modell, mert a nemzeti kultúra kiemelkedő darabjának filmre vitele kapcsán került nyilvánosságra egy dokumentum, amely szerint a költségek hozzávetőleg 15 százalékát Fidesz közeli cégeken keresztül kisíbolják.
Ha igaz a gyanú, hogy a Fidesz a Bánk bán-modellt alkalmazta a Postabank túlkonszolidálásánál, és az autópálya-építésnél is működik a 15 százalékos részesedés, akkor vannak, akik milliárdokhoz jutottak jogtalanul, viszont így legalább érthetőbb, hogy miért vonták ki a közbeszerzési rendszerből az autópályaügyet, miért vállalták a lehetségesnél jóval költségesebb és lassabban készülő változatot.
(12.30)
És érthető az is, hogy miért kell titkolni a feltűnően drágán működő országimázs 4 milliárdjának számláit; nyilván a Magyar Televíziónál is csurran-cseppen az eltűnő milliárdokból, és a dán színművész és egy kaliforniai névtelen által alapított hirdetésszervező cég megbízásából is. A Bánk bán-modell teszi érthetővé, hogy miért kellett kidobni az ablakon egy jól működő könyvtári elektronikus információs rendszert, amelynek országos előfizetése kevesebbe került volna, mint az augusztus 20-ai tűzijáték egyetlen perce, miközben sok száz millióért Fidesz közeli személyek által alapított cégre bízzák a tartalomszolgáltatás lebutított változatát. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Hol?!)
A közpénzek magánzsebbe pumpálásáról szóló történeteket csak erősíti, hogy szájukra kevéssé vigyázni tudó Fidesz-vezetők azzal biztatgatják a híveket: ha pártjuk alul maradna a választásokon, akkor sincs nagy baj, mert annyi pénzt gyűjtöttek már össze, hogy a következő négy évet ellenzékben is vidáman kihúzzák. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Magatokról beszélsz?)
Az említett és nem említett ügyek többsége nagyobb léptékű, mint a miniszterelnök édesapja vállalatainak bevételei lehetnek. Itt, a mindmáig tisztázatlan alapítási történetet nem számítva, hogy félreértés ne essék: a pénzmosási gyanú nem merül fel. Ha a miniszterelnök, a kormánypártok és a hozzájuk csatlakozott MIÉP egyetlen európai országot is tudnának mondani, ahol nem lesz parlamenti ügy, ha kiderül, hogy a kormány bármely tagjának közvetlen családtagja állami vállalatok beszállítója, akkor sem nevezhetnénk szokványosnak ezt az esetet. A jogtalan előnyszerzés ennél jelentéktelenebb esetén is vizsgálatot indítanak az európai országokban, de Indonéziában és a Fülöp-szigeteken is, hogy csak a közelmúlt példáit említsem. Az üzlet részleteiről itt ráadásul az érintettek részéről zavaros és egymásnak ellentmondó állítások hangzanak el. Sőt, ismert, hogy a kormány intézményeként működő Magyar Fejlesztési Bankon keresztül vezényelt autópálya-építés szállítója egy olyan személy cége, aki a miniszterelnökkel szoros kapcsolatban áll, és nyilvános adatok szerint a miniszterelnök édesapja hirtelen felindulásból ráruházta az egyik üzemét.
Ha a kormánypártok tényleg hiszik, hogy nincs Orbán-bánya ügy, a demokratikus normákat követve akkor is engedniük kellene a parlamenti kisebbséget megillető jogok gyakorlását, vizsgálóbizottság felállítását, nem is beszélve arról, hogy az általuk pusztán alantas politikai vádaskodásnak nevezett ellenzéki állítások cáfolatára ennél jobb alkalom nem is kínálkozna. Ha viszont a kormánypártok bármilyen technikával is megakadályozzák ma az ellenzék által javasolt vizsgálóbizottságok létrejöttét, annak csak egy indoka lehet: tartanak a vizsgálat következményeitől. (Moraj a kormánypártok soraiban.)
Elemelkedve némileg a konkrét javaslattól: ma itt az dől el, hogy ennek a kormánynak a működési idején lehet-e valamit javítani a demokratikus intézmények megtépázott tekintélyén. Az előzmények és az itt elhangzottak alapján kevés erre az esély. Marad a másik remény: ez az Orbán-kormány utolsó nyara. (Moraj és derültség a kormánypártok soraiban.) A demokratikus intézmények reparálása másokra vár. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem