DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány hét múlva, pontosan július 25-én lesz Kéri Kálmán vezérezredesnek, a Magyar Demokrata Fórum egykori országgyűlési képviselőjének századik születésnapja. Az 1994. május 26-án 94. életévében elhunyt kiváló hazafi kötelességtudó, kemény katonaként egész életében a nemzetet szolgálta, s az 1990. május 2-ai alakuló Országgyűlés korelnökeként a következőket mondta:
"Idestova egy évszázad áll most itt e pulpituson, mert hiszen még I. Ferenc József idejében öltöttem föl az egyenruhát, majd viseltem tovább a magyarbarát, de tragikus sorsú IV. Károly apostoli király alatt. Utána jött a Horthy-korszak, így lettem tiszt, és szolgáltam szívvel-lélekkel ezt a hazát, fanatizálva embereimet és magamat, és csak azért tanultam sokat, hogy minél jobban hasznosíthassanak engem, hogy végre egyszer szülőföldemre, a Szepességbe bevonulhassak."
A magát büszkén magyarnak valló cipszer szülők gyermeke Iglón született. A négy nyelvet beszélő fiatalember gyors és ragyogó katonai pályát futott be. 1938-ban a központi szállítási vezetőség parancsnokának nevezték ki; alig 40 éves, amikor Pozsonyba kerül katonai attasénak, majd három honvédelmi miniszter mellett szárnysegéd. 1944. június 10-én került hadi beosztásba, és ekkor már a VI. hadtest vezérkari főnöke ezredesi beosztásban. Részese volt a Kárpátok előterében folyó harcoknak, s 1944 augusztusában az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöke. 1944. október 16-án parlamenterként tárgyalt a IV. ukrán front főparancsnokságán, 1945 elején a Honvédelmi Minisztérium főnöke, és megkezdte a honvédség szervezését.
A Honvédelmi Minisztérium a demokratikus Magyarország érdekében a honvédelmen belül kifejtett tevékenységéért előléptetéssel jutalmazta. Az előléptetésre külön történik intézkedés - olvasható a korabeli Honvédségi Közlönyben. Az intézkedésre Kéri Kálmánnak 45 esztendőt kellett várnia. Amikor megtudta, hogy vezérőrnagyi kinevezéséhez a megszálló orosz hatóságok hozzájárulása szükséges, ezt mondta: "A kinevezésemet csak akkor fogadom el, ha arról a Magyar Köztársaság szuverén módon dönthet." Erre 1990. március 1-jén került sor.
1949-ben letartóztatták, internálták, majd a hírhedt recski munkatábor rabja lett, és a büntetőbrigádban dolgozott. Szabadulása után, ahogyan a katonatisztekkel elbántak, volt ő éjjeliőr, portás, pincemester, raktáros és fordító. Közben sokakat tanított németre, tisztességre és hazaszeretetre. A megalakult Recski Szövetség és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, 1990-ben országgyűlési képviselő, 1991. március 14-én a köztársasági elnök vezérezredessé nevezte ki. Példátlan munkabírásának egyik jellegzetes momentuma volt, hogy azon a híres éjszakán, 1992-ben a parlament költségvetési vitájakor Kéri Kálmán az utolsó szavazásig kitartott, szemben jó néhány fiatalabb képviselővel. (Tirts Tamás: Visszajöttünk reggel.)
Halála előtt néhány nappal így vallott. Idézem: "Tudod, tiszta szívvel halok meg, mert a katonai eskümhöz mindig hű maradtam, a hazámat egyetlen gondolattal sem csaltam meg, s szenvedéseimért a gondviselés kárpótolt, hiszen láttam megújulni ezt az országot, láttam, hogyan vonul ki a megszálló hadsereg, ott lehettem a magyar kormányzó temetésén, asszisztáltam a magyar királyi hadsereg katonáinak kárpótlásánál. Bennetek pedig bízom. Bízom abban, hogy tanultok a történelemből, és emlékezni fogtok ránk, akik lassan kikopunk a közéletből. Vigyázzatok erre a nemzetre, vigyázzatok erre az országra!"
Tisztelt Országgyűlés! Kéri Kálmán vezérezredes születésének századik évfordulója alkalmából 2001. július 25-én délelőtt 11 órakor megemlékezés és koszorúzás lesz a Szent Gellért kápolnában.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem