POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amit frakcióvezető úr az előbb említett, abból hadd emeljek ki egy pontot, amivel határozottan egyet kell hogy értsek. Ön azt mondta, hogy a kormányfő, a kormány tagjai, sőt a kormánypárti képviselők felelősek azért, ami az országban történik, felelősek azért, ami a kormányhivatalokban történik, és ezt a felelősséget vállaljuk el. Nagy tisztelettel azt mondom, igen, felelősek vagyunk ezért.
Ön egy szembeállítást, ellentétsorozatot vonultatott itt föl. Nem dolgom megállapítani vagy vitatkozni azzal, hogy ez mennyiben önkényes, mennyiben nem. Egy dologra talán kétségtelenül alkalmas, hogy mutassa: azt, hogy mi történt az elmúlt három esztendőben, mi történik ebben a kormányzati ciklusban, nem sajtószemlékből kiragadott, blikkfangosnak szánt mondatokkal kell megítélni, hanem alaposabb munkát és alaposabb figyelmet érdemel mind a parlamentben, az ellenzéki képviselők részéről, mind pedig az ország egésze előtt.
Én úgy látom, hogy ebben az országban egyre nő azok száma, akik pontosan, egyre pontosabban látják, hogy a kormányzati intézkedéseknek, a napi adminisztratív döntéseknek - amelyeket, való igaz, nehéz követni lépésről lépésre, sőt még arra is alkalmat adnak, hogy ilyesfajta szembeállítások alapjául szolgáljanak - végső soron mégiscsak van értelme, iránya és haszna.
(11.10)
Magyarországon egyre több ember pontosan látja, hogy ennek a kormánynak nemcsak döntései, intézkedései vannak, hanem működésének van valami értelme is. Pontosan látják azt, hogy a kormány politikájának középpontjában bizony a magyar családok megerősítése áll, és hogy ezt számos minisztérium számos intézkedéssel tudja szolgálni: többek között a gazdaság, a munkahelyek teremtése, a magyar gazdasági növekedés elindítása; többek között a versenyképes, magas színvonalú tudáshoz való hozzáférés javítása, hogy minél több ember, minél több család számára nyújtson valóban fölemelkedési lehetőséget a diploma megszerzése. A tandíjak eltörlése vagy akár most a diákhitel megteremtése érthető társadalompolitikai irányt is mutat az emberek többsége számára ma már; amint az is, hogy mi a dolga egy belügyminiszternek. Nemcsak napi intézkedések hozatala, hanem az is, hogy mindazt, amit létrehoznak a magyar emberek, annak a biztonságát megteremtse itt, Magyarországon belül; a honvédelmi miniszternek nemcsak besorozni, hanem mindazt, amit létrehoztunk, annak a külső biztonságát, a világ legerősebb katonai szervezete részeként védeni, megőrizni.
Talán a kulturális miniszter munkájáról is érthetőbb képet ad, ha nemcsak külön-külön, millenniumi rendezvények formájában látják maguk előtt, hanem értik, ennek célja az, hogy összekapcsolja az embereket a nemzeti összetartozás tudata itt - a magyar állam ezredik születésnapja. (Közbeszólások, zaj balról.) Tehát egyetértek önnel abban, hogy ezt ma már az emberek pontosabban látják, nem pusztán napirend előtti címek viccesnek szánt, blikkfangos kiragadások formájában állítják szembe egymással.
Egy kérdéssel, ha megengedi, foglalkoznék. A Kisgazdapárt által irányított két minisztériumot említette ön, az FVM-et, illetve a Környezetvédelmi Minisztériumot. A környezetvédelmi tárca vezetője, Turi-Kovács Béla, azt gondolom, önöktől is, tőlem is minden elismerést megérdemel azért (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: És a Pepó?), mert helyrehozta azt a lemaradást, amit elődje, az ön által említett Pepó Pál vezetése alatt a tárca fölhalmozott. Köszönjük meg ezt neki! (Közbeszólás balról: Ki? Melyik kormány?)
Szabadi Béla ügyét említette még. Ne felejtse el, kedves képviselő úr, hogy a miniszterelnök úr indította a vizsgálatot, mert érzékelt problémákat. (Közbeszólás balról: Azt hittük, a legfőbb ügyész!) A miniszterelnök úr indította a vizsgálatot a tavalyi év végén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezek jutottak el oda, hogy az ügyészség most vádat emelt.
Talán egy összehasonlítást megenged nekem, képviselő úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Dr. Eörsi Mátyás: Majd a legközelebbi felszólalásnál!), ez pedig... (Zaj, közbeszólások jobbról. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Egy mondattal befejezem. Az előző kormány idején két miniszter állt tanúként a bíróság előtt, Kuncze Gábor és Suchman Tamás. Odajutott a Tocsik-ügy, hogy végül is egy jogásznőt citálnak ma a bíróság elé. (Közbeszólások, zaj balról.) Megértem, hogy önök nem szívesen emlékeznek erre, de talán abban mutatkozik különbség, hogy ha hibát követett el egy kormánytisztviselő, ennél csak egy nagyobb hiba létezik, ezt eltagadni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezt a hibát ez a kormány nem követte el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem