DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Megpróbálom akkor csak a lényeget újrakezdeni. 1939-re nyúlik vissza az az ügy, amelyről szólnom kell, és mégis aktuális. 1939-ben vásárolta meg a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége azt a házat, amely 609 négyzetméter, és amelyben hét évig végezte a munkáját, egészen addig, amíg az úgynevezett népi demokrácia az összes többi egyesülettel együtt ezt a szövetséget is be nem tiltotta. Két évvel később a házat államosították. Elmúlt rólunk a népi demokrácia, összes következményével, és a rendszerváltás során a szövetség újraéledt, újraalakult, és sajnos a munkájára szükség lett, szükség volt.
Én nagyon szeretnék olyan országban élni, ahol ilyen nevű, ilyen összetételű szövetség nem létezik, ahol az emberek nem is értik, hogy kik ezek és mit akarnak. Sajnos, a XX. század borzalmai még mindig indokolttá teszik, nem tudok a választókörzetemben egy olyan fogadóórát tartani, hogy valaki ebből a körből jogos vagy jogosnak tűnő panaszával ne keresne meg. Ennek a szövetségnek a működése azonban idén június 30-ával alapvetően veszélyeztetve lett.
1994-ben az akkori népjóléti miniszter segítségével és nyomásával, aki én voltam, hozzájutottak 44 négyzetméterhez abban az eredeti házban, amely valaha az övék volt, de tudjuk, hogy a kárpótlás nem terjed ki a jogi személyekre. Ebben a 44 négyzetméterben megszervezték a szövetség munkáját, országosan, és végzik mind a mai napig. Ellenben ezt az épületet, amely egy egyetem, egy főiskola, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem főiskolai részlegének a területe volt, cserével a fővárosnak június 30-ával átadják, és a csere során ezek - ha szabad így mondanom - az albérlők, úgy tűnik, az utcára kerülnek. A jogutód Semmelweis Egyetem nem tud gondoskodni róluk, az új gazda, a főváros pedig szociális célból akarja az épületet használni, és a 609 négyzetméterben nem tudja elfogadni, hogy a régi házmesterlakásban egyébként szerintem szociálisnak tekinthető munkát a szövetség a jövőben folyamatosan tovább végezzen. Rengeteg beadvány, levél, protekció, igyekezet, az Országgyűlés alelnökének az intervenciója - nem alelnök asszonyának; alelnökének az intervenciója -, úgy látszik, mind hiába volt.
Kedves Képviselőtársaim! Mi ezt itt nyilvánvalóan nem tudjuk megoldani, de az képviselői kötelességünk, hogy ezt az éjszakai nyilvánosságot is kihasználjuk arra a célra, hogy szót emeljünk, ahogy itt Takács képviselőtársam már szót emelt más vonatkozásban egy más egyesületnek az alapvető gondjairól, én is ezt teszem, és hátha ez az országgyűlési odafigyelés valami megoldást ad. Megoldást persze lehet találni, a Kincstárnak azért vannak a kezében ingatlanok, az önkormányzatoknak... - a főváros elzárkózik, de vannak kerületek.
Azonban ne felejtsük el, hogy itt egy olyan szövetségről van szó, amely szövetség nagyon méltatlan helyzetbe került, a saját pénzén megvásárolt ingatlanban nem tud helyet kapni magának. Nem tudjuk most kinyitni a reprivatizációs vitát, ez nem is célom, de azt gondolom, hogy azért mégiscsak az lenne a jó megoldás, ha azon emberek számára, akiket négy évtized megaláztatása után egy igyekezet mozgat, és érzelmileg a számukra nagyon sokat jelent, hogy a postacímük azonos azzal, amellyel az elődeiké volt, ezt meg lehetne őrizni.
(23.10)
Ezért mi csak szót emelhetünk, ezért a fővárosban az ott dolgozó képviselők is szót emelhetnek. Ha ez nem megy, akkor akár a szakmailag illetékes tárca, akár más tárcák, akár önkormányzatok segítségével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) azt nem engedhetjük meg, hogy az utcára kerüljenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
