DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Millenniumi évről beszélünk - látszólag ez akár már elmúltnak is tekinthető, hiszen 2001-et írunk, azonban, gondolom, sokan tudják ebben az országban, hogy a millenniumi év valójában ez év augusztus 20-áig tart. Ezért tudok még most is egy olyan témáról beszélni, amit legelőször egyébként egy kicsit hasonló szituációban, nevezetesen tavaly a tavaszi ülésszak végén hoztam szóba, ez pedig úgy hangzott annak idején: méltányosság, kegyelem, megbocsátás - egyszóval, egy évvel ezelőtt kezdtem el feszegetni az amnesztia gondolatát.
Jó apropóink voltak, hiszen tavaly a köztársasági elnök megválasztása, az augusztus 20-ai nemzeti ünnep, sőt európai léptékben nézve a szentév egyaránt szolgáltathatott volna apropót arra, hogy egy kicsit belegondoljunk abba, hogy néhány magyar állampolgár, szám szerint 16 ezer általában, akik valamilyen oknál fogva börtönben ülnek.
Én annak idején azt mondtam - és nem akartam szakmai előterjesztést tenni, úgy gondoltam, hogy a szakmai előterjesztés nyilvánvalóan a kormány dolga lehet -, akkor azt javasoltam, hogy azok körében alkalmazzuk a megbocsátást, akik kezéhez erőszak vagy valami hasonló szörnyűség nem tapad, vagyis azok felé pillantsunk egy pillanatra, akik valamilyen botlás okán veszítették el legális szabadságukat.
Az igazságügy-miniszter asszony akkor mondta, hogy mi sem természetesebb, ők maguk is gondolkodnak ezen, de olyannyira elmélyedtek a gondolkodásban, hogy aztán azóta a kormány ezt többet szóba sem hozta.
Ezzel szemben jómagamnak egy fél év elteltével - már a tavaly tavaszi felszólalásaimhoz képest - lehetőségem volt tavaly decemberben szintén ezt a témát szóba hozni, már csak azért is, mert akik egy picit is figyeltek a tavaszi eredeti gondolatfelvetésre - most nem a parlamentre gondolok, hanem a közvéleményre -, elkezdtek álmodozni arról, hogy igen, esetleg az ő hozzátartozóik, akikre talán-talán kiterjedhet valamiféle közkegyelem, karácsonyra otthon lehetnek. Nem lehettek.
Ehhez képest húsvétkor - mert valahol ez is egy fontos ünnep - látogatást tettem Budapesten a Kozma utcai börtönben, hogy egy kicsit megnézzem, mégis kikről beszélünk, kik azok, akiket úgymond, fogva tartottak. Azt kell mondjam, hogy valóban el kellene gondolkozni a kormány illetékeseinek két dolgon.
Az egyik az, hogy milyen állapotok uralkodnak ma Magyarországon a börtönökben. Amikor egy fogva tartott havonta egy órát találkozhat a hozzátartozóival, ez évi 12 órát jelent, és ezzel büntetjük ám a családot is! És az amnesztiába nemcsak az fér bele, hogy valakit engedjünk szabadon, az amnesztiába akár az is beleférhet, hogy néhány olyan intézményt, akár háziőrizet vagy bármi egyéb, amely erre alkalmas lehet, ezeket is alkalmaznánk. Ezek az emberek ott, a börtönben teljes mértékig, mára már teljes mértékig el vannak zárva mindennemű munkavállalás lehetőségétől, mondom, börtönmunka sincs ma már, és teljes mértékig lehetetlen a zsúfoltság miatt a tanulás és egyáltalán bármiféle felkészülés a szabadulás utáni időkre.
Egyébként sajnálatosan úgy alakult, hogy ez a parlament - néhány tagja révén, pontosabban egy tagja révén, Székely Zoltánra gondolok - megtapasztalhatta a fogvatartotti körülményeket, és ha a tendenciákat nézem, akkor lehet, hogy Szabadi Bélának is ez lesz a sorsa, de ahogy a kormány korrupciós ügyeit látom, tán még többeknek is. Na, a lényeg az, hogy nemcsak azokra kell gondolni, akik adott esetben ma börtönben vannak és szabadulhatnak, hanem azokra is, akik adott esetben a börtönzsúfoltság oldódása révén esetleg emberi körülményekhez jutnak még úgy is, hogy a börtönben maradnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Köszönöm a figyelmeztetést, elnök asszony, egy záró mondatot talán még megengedhet: úgy látom, hogy Magyarországon jogszolgáltatás van, igazságszolgáltatás talán kevésbé, viszont ami a méltányosságot illeti, úgy látom, a polgári kormány alkalmatlan.
Köszönöm szépen.
