DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Érdekes és szomorú, de mindenképpen elgondolkodtató, hogy Orbán Viktor miniszterelnök alig egy hónapja jelentette be az olimpia megrendezésének szándékát, máris oldaltámadás zúdult magára a gondolatra is. Egyes megszólalásokat olvasva vagy hallgatva, az embernek az az érzése támadt, hogy már a megrendezés gondolatának felvetésénél, tehát akkor, amikor még tételes vizsgálatok, elemzések, értékelések, javaslatok és egyeztetések nem történtek, többen is annak elvetésére ösztönöznek.
Olimpia magyarországi megrendezésének gondolatával a társadalom többsége szimpatizál. Ahogy ők mondják: olimpiapártiak. Ezért is a kritikusok általában nem egyenesen fogalmazzák meg többnyire politikai ellenérzésen vagy megfontoláson alapuló ellenvéleményüket, hanem "igen, de..." gondolatszerkezetű oldaltámadások során inkább alaptalan kifogásaikat, fenntartásaikat és aggodalmaikat hangoztatják.
Néhány példa ezek közül: igen, de túl sokba kerül, gigantomán álom, csak a fővárosnak érdeke; igen, de a kormány az adóterhek növelésével fogja majd a szükséges forrásokat előteremteni; igen, de a megfelelő körülményeket - például a megfelelő biztonságot - nehéz megteremteni; igen, de inkább 2016-ban vagy később lehetnek esélyeink; igen, de nem lesz elég erős érvünk az, hogy régiónk nem rendezett még olimpiát, vagy az sem, hogy kiemelkedő a magyarok olimpiákon elért sportteljesítménye - és még folytathatnám a példákat.
Ezek és az ezekhez hasonló vélemények ugyan nagyrészt cáfolhatók, de legalábbis vitathatók, mégis gyakori visszatérésük a közvéleményt elbizonytalaníthatja, közömbössé, sőt ellenérdekeltté is teheti. Például az egyik televíziócsatornán képpel-szöveggel közlik, hogy a nagy sikert aratott sydneyi olimpiai stadion ma kong az ürességtől, s csak eszi a pénzt. Ennek fényében teszik fel a kérdést: vajon szüksége lenne-e Budapestnek az olimpia után a sok létesítményre? Vagy: ma Budapest olyan, amilyen. A fővárost tíz éve irányító önkormányzat egyik prominens vezetője szerint a város - mint mondja - "lassan arra sem alkalmas, hogy ki lehessen lépni az utcára". Vajon mi érdeke fűződik ahhoz, hogy saját munkájukat így lebecsülje? Nyilván az, hogy itt aztán az olimpia gondolata fel se vetődhessék.
Azután erre a mai Budapestre teszik fel a közvélemény-kutatók kérdésüket így: képes-e Budapest olimpiát rendezni? E kérdésre - a mai állapot szerint - csak "nem" lehet a válasz. Az, hogy a kérdés irányított, célzatos, nyilvánvaló, hiszen ma csak az lenne kérdezhető: "alkalmassá tehető-e tíz év alatt Budapest az olimpia megrendezésére?" Ez a tényleges kérdés. A másik csak arra való, hogy hivatkozási alap legyen: a közvélemény nem akarja az olimpiát. Pedig a nyilatkozatokból előállítható valóság, hogy az ellenzéknek egy része ma nem akarja az olimpiának még a gondolatát sem. Nemzeti érdek helyett egyszerűen kampányfogásnak, blöffnek minősítik, össztársadalmi érdek helyett pártérdekeknek vetik alá már a lehetőség gondolatát is.
Mégis kell lennie az olimpia rendezésében olyan belső haszonnak, mely országokat, városokat a pályázat beadására inspirál. Ugyan Görögország nem nevezhető gazdag országnak ma sem, mégis Athén az első modern olimpiai után ismételten rendezője lesz a nyári játékoknak. A következő, 2008-as olimpiára Párizs, Toronto és Peking pályázata között döntenek. Kína például mindenképpen nyereséget számol, s hogy megkapja a rendezés jogát, már ma nagyszabású nemzetközi rendezvénysorozattal hívja fel magára a figyelmet, mely rendezvények között a három tenor idén nyáron való fellépése csak egy program a sok közül. Kína tehát a nemzetközi színtéren is támogatókat toboroz - Magyarországon belső ellenkezéssel kell számolni, s azzal megküzdeni. A két ország ellentétes tendenciája mindenesetre érdekes összevetést mutat.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
