KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten a Fidesz frakcióvezetésének egyik tagja, akkor, amikor már azt gondoltuk, hogy lezárult a tavaszi időszak, a televízióban homokozóként jellemezte a magyar parlamentet. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Azt gondolom, ez bizony súlyos megállapítás, és valóban, úgy tűnik, hogy a koalíciós többség még elfelejtett egy homokpogácsát kisütni, s erre újra össze kellett hívnia a homokozót. (Folyamatos zaj.)
Ami itt történik, az példa nélküli a szabad demokraták szerint (Közbeszólások a kormánypártok soraiból), bár az elmúlt időszakban, ebben a három évben történt ugyan meglepő és szokatlan, a parlamenti demokráciához nem illő eljárás. Emlékezzünk arra, hogy rendszeresen előfordult, például kétszer egymás utáni költségvetési vitában, hogy a már elfogadott módosító indítványról a Ház újra szavazott, ha kellett, olyan módon, hogy kapcsolódó módosító indítvánnyal az egyszer már megszavazott módosító indítványt visszamódosította. Tett olyan lépést is a Ház, amikor zárószavazás előtt, szintén a már elfogatott módosító indítványról, koherenciazavar címén - amely koherenciazavar nem a jogszabályokban, hanem a kormányzati többség működésében rejlett - újra szavaztatott, és volt már arra is példa, hogy itt, éppen a múlt héten a Ház megpróbált egy, a többség által elfogadott, semminemű koherenciazavar alá nem eső kérdésben újraszavazást elrendelni. A heves és arrogáns vita után - ha emlékeznek, képviselőtársaim - 99 százalékos többséggel megszavazta a Ház azt a javaslatot, amit az ellenzék kért.
Példa nélküli, ami most történik; elegendő, ha a módosító indítvány, ha a T/3933/141. számú ajánlás indoklására kitérünk. Ebben az indoklásban a következő kifejezések szerepelnek: "a parlament által már elfogadott javaslathoz jogtechnikai módosítást nyújtott be a zárószavazás előtt a kormány." Csak úgy, zárójelben jegyezzük meg: a Házszabály szerint a zárószavazás előtt jogtechnikai módosításból egyik paragrafusból a másikba átírni szövegrészt nem lehet. Ha nincs koherenciazavar, akkor erről nem lehetett volna szavazni. De hát ez már akkor sem érdekelte a többséget!
Aztán az ajánlás készítése során adminisztrációs hiba történt. Majd ezeken túlmenően még egy technikai hiba történt, és most idézem: "a Pénzügyminisztérium abban a hiszemben, hogy a parlament a beterjesztett módosító javaslatokat maradéktalanul elfogadta..." "Abban a hiszemben..." - azt gondolom, a Pénzügyminisztériumnak meg kellett volna győződnie, hogy miről szavazott a Ház, és nem pedig "abban a hiszemben" kellett volna lennie.
"Értesülvén a hibáról" - mondja a szöveg - "a ténylegesen elfogadott törvényjavaslatot küldték a köztársasági elnök elé." Nocsak, tehát mégiscsak oda lehetett küldeni a ténylegesen elfogadott törvényjavaslatot, amiről aztán kiderült, hogy mégsem jó törvényjavaslat, mert ha ezt a javaslatot fogadná el a Ház, illetve ezt a javaslatot fogadta el a Ház és így jelenne meg a Közlönyben, akkor bizony nem sikerülne a Posta és a Postabank közötti tulajdonosváltást, tudniillik a Posta által a Postabank bekebelezését végrehajtani.
Itt pedig arról van szó tehát, hogy 150 milliárdos Postabank-konszolidációról nem kaphatnánk a jövőben tájékoztatást. Nem engedte meg a Ház, hogy a képviselőtársaim - többek közt jómagam - aláírásával megerősített vizsgálóbizottságot fölállítsuk, megtudjuk, hova kerül a Postabank konszolidációja, mert most véglegesen elbújik az adófizetők szeme elől, akkor, amikor a Postához kerülne.
Tisztelt Képviselőtársaim! Meggyőződésünk, hogy most nem tehetne mást a kormányzat és a koalíciós többség, mint hogy törvényes úton tárja elénk ismét ezt a javaslatot, visszakéri, átdolgozza és újra benyújtja. Mivel nem ezt teszi, a Szabad Demokraták Szövetsége ebben a homokozóban magára hagyja az első gyermekkorukban lévők és a második gyermekkorukba érők koalícióját. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Nagy zaj. - Az elnök csenget.) A Ház méltósága érdekében sem ebben a napirendi pontban, sem a következőben nem kívánunk részt venni.
Köszönöm szépen. (Közbeszólások a kormánypártok soraiban.)
(16.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem