BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. A törvényi szabályozásról annyit, hogy '97-ben született az a törvény, aminek következtében most egyáltalán pályázati kiírás sorra került. Őszintén szólva, számítottam rá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal részéről valami ilyen választ kapok, mossák kezeiket, visszamutatnak a parlamentre, hogy a döntések itt születtek. Jóllehet csak a vak nem látja, hogy ezek a döntések egyenes következményei annak a zsákmányszerző mentalitásnak, ami a Fideszt jellemzi. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ebbe pedig a szabad demokraták nem tudnak beletörődni, éppen ezért mi a legfőbb ügyészhez fordultunk, hiszen itt, a parlamentben törvénytelen döntések születtek, aminek a törvénytelenségét ki kell mondani. Következésképp: szeretnénk, ha jogi úton lehetne ez ellen tiltakozni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem