DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Kedves szocialista Képviselő Urak, akik még bent vannak! Az úgy illik, hogy ha valaki napirend előtt felszólal és a kormány reagálását várja, az meg is várja a kormány reagálását, nem pedig a maga igazának vagy vélt igazának elmondása után, választ sem várva, elhagyja a termet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Egy bölcs közmondás jutott eszembe, hallgatva Katona képviselőtársamat: ki mint él, úgy ítél. Emögött az a nagy bölcsesség húzódik meg, hogy vannak emberek, akik minden mögött csak a rosszat, csak a negatívumot látják, csak azt, hogy valaki valakit be akar csapni.
Az a tényállás, amely miatt ma a rendkívüli ülésen összeültünk, egy egyszerű technikai hiba. Szeretném elmondani, hogy nem is először fordult elő ilyen a Magyar Országgyűlés történetében. Egy olyan technikai hiba, ahol két összefüggő módosító javaslatnak az egyik elemét tartalmazta az alkotmányügyi bizottság jelentése, az egységes javaslathoz készített ajánlástervezet, és ennek megfelelően a bizottsági döntés azonban hibás volt.
(13.00)
Ezt sem az Országgyűlés bizottságában - még a szocialista képviselő urak és hölgyek sem tették szóvá -, sem később az országgyűlési apparátusban, illetőleg a köztársasági elnök úr apparátusában nem vették észre. Azt állítani, hogy itt csalás történt, akkora naivitásra utal, hiszen aki csak felületesen ismeri a csalás törvényi tényállását, az is tudja, hogy legalább egy ilyen elemet meg kell valósítani, hogy mást jogtalan haszonszerzés céljából tévedésbe ejt vagy tévedésben tart. Itt valamiféle összeesküvésről beszél a képviselő úr - valójában az eljárás egyetlen alkotmányos útját választotta később egy technikai hiba kiküszöbölésére a házelnök és a köztársasági elnök úr.
Ugyan örültem volna, ha itt marad a szocialista képviselő úr, mert ő az alkotmánynak csak az egyik mondatát értelmezi, miszerint az alkotmány 25. §-a szerint az Országgyűlés által elfogadott törvényt az Országgyűlés elnöke aláírja, majd megküldi a köztársasági elnöknek, a köztársasági elnök pedig aláírás előtt küldi vissza az Országgyűlésnek. Ebből két szót szeretnék kiemelni: az Országgyűlés által elfogadott törvényről kell beszélnünk, márpedig ami itt felterjesztésre került, az nem az Országgyűlés által elfogadott törvényszöveg volt. Pontosan ezért egy technikai módosításra volt szükség. A köztársasági elnök nem tehetett mást, mint amit valójában tett, hogy utóbb azt a szöveget, amely valójában az Országgyűlés által elfogadott szöveg volt, küldte vissza a Magyar Országgyűlésnek azzal, hogy a mai rendkívüli ülésen vitassa meg ezt a kérdést.
Az a javaslat, amit két napon keresztül hallottunk a szocialista képviselőktől, kifejezetten alkotmányellenessé tette volna az eljárást, hiszen ha a köztársasági elnök úr maga javítja ki a hibát - ahogy ezt még a ma reggeli sajtóból is hallhattuk -, akkor ez valóban komoly és súlyos alkotmánysértés lett volna, hiszen egy már aláírt szöveg kijavítására, kiküszöbölésére csak az Országgyűlésnek van lehetősége.
Én egészen biztos vagyok benne, hogy ez olyan kérdés volt, amelyben végül is alkotmányos módon lehetett egy technikai hibát korrigálni, ezért kérem képviselőtársaimat, ne feltételezzék azt, hogy e mögött a technikai hiba mögött, ami a koherenciazavar kiküszöbölésére szolgált, bárkinek szándékos, netán valamilyen bűncselekményre irányuló szándéka lett volna.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem