DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar társadalom közérzetének kárt okoz, hogy téves fogalmai vannak történelmének sorsdöntő szakaszairól a XX. századból. Itt most az ország szuverenitásáról szólok, úgy is, mint az akkori események részese.
Felületes gondolkodás vagy félrevezetés következménye az a hiedelem, hogy Magyarország szuverenitása akkor veszett el, amikor Sztálin szovjet hadserege kiszorította innen Hitler náci német hadseregét. A valóság végiggondolása eloszlatja a ködöt.
Egyértelmű, hogy 1944. március 19-én a hitlerista német megszállás, majd október 15-én a megszállók által kierőszakolt Szálasi-puccs alapjaiban megrombolta, sőt megszüntette az ország szuverén státusát. Másrészről, az 1945-46. években előrehaladt demokratizálás és stabilizáció a szuverenitásnak országszerte hirdetett programjával és nemzetközi garanciával történt. Hogy akkor nem érkeztünk el a szuverenitás megvalósulásáig, hogy Magyarország 1947-ben a fordulat évét tapasztalta, az a világpolitikai fordulat következménye.
Gyalázatos szovjet puccsnak minősítette Harry Truman, az USA elnöke, amikor 1947. február 25-én a szovjet katonai osztag elhurcolta Kovács Bélát, a többségi kormányzópárt, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, és az ország polgári-nemzeti politikájának meghatározó személyiségét. Ezzel a durva beavatkozással torlaszolta el Magyarország szuverenitásának útját a Szovjetunió gyarmatosító terjeszkedése.
Eladdig halálosan komolynak tekintette és példamutató bölcsességgel viselte Magyarország népe a második világháború megaláztatásait és veszteségeit, majd kezelte az elkövetkező új helyzet adta lehetőségeket. Így 1945. november 4-én, a demokratikus választások eredményeképpen - annak ellenére, hogy azt beárnyékolta a szovjet katonaság jelenléte - 83 százalékos polgári jellegű parlamentet választottunk, míg a kommunisták csupán 17 százalék szavazatot kaptak. A világ felfigyelt erre; egy jel: a New York Times vezércikkében írta, Magyarországon a demokrácia fellegvárát látta épülni.
A koalíciós belpolitika akkor előrehaladt, és a külpolitika is művelte a szuverenitás felé vezető utat. Nemzetközi kapcsolataink erősödése egyengette az utat, így Sztálin miniszterelnökkel Moszkvában, és Truman elnökkel Washingtonban erről tárgyalt Nagy Ferenc miniszterelnökünk.
Az a keserves valóság, hogy nem így történt, a bátor és bölcs nemzet mégsem kaphatta vissza az elbizonytalanodó és megingó szuverenitást, nem csökkenti a teljesítmények és áldozatok értékét; az sem, hogy a haladás csupán két esztendőre korlátozódott, hiszen igazából az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ennél is rövidebb ideig tartott, az 1956-os forradalom és szabadságharc alig két hétig, mégis ezek vésődtek bele a nemzet emlékezetébe.
Most már, tisztelt Ház, lehet valamit tenni a köd eloszlatására, hogy megbizonyosodjunk, hogy a magyarországi kommunista források és a korabeli szovjet levéltárak alapos átkutatása révén megtudhatjuk, hogy igenis Magyarország a szuverenitás felé haladt. Nem voltunk ködevők. Fontos megbizonyosodni, hogy mikor történt Sztálinék fejében a fordulat, mikor változott meg korábbi stratégiájuk, amely Magyarországon 15-20 esztendős polgári koalíciós, népfrontos politikát irányzott elő. Így tudták a Moszkvában élő közéleti és társadalmi elit beavatottjai is - például Lukács György levelezése családjával.
Ebben a világképben valósulhatott volna meg Magyarország szuverenitása már 1947-ben, a békekötés és a szovjet megszálló hadsereg hazavonulása nyomában. Manapság megvan a lehetőség az igazság bizonyítására, ami tovább növelheti a magára talált nemzet alkotóképességét. Olyan feladat áll előttünk, amely felett nem hunyhat szemet a törvényhozás, a kormányzat és a történelemtudomány.
Köszönöm, tisztelt Ház. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.)
