DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! 2001. július 1-jén ünnepli a magyar orvostársadalom Semmelweis Ignác születésének évfordulóját. 183 évvel ezelőtt született a nagy magyar orvostudós, akinek a tanítása örök érvényű, amíg csak gyógyító orvos és beteg között kapcsolat áll fenn. Pedig évtizedeken át nem szívesen emlékeztek rá; a családja azért nem, mert kissé árnyékba borította tisztes polgári hírnevüket, illetlenül felhergelte a fél világ tudósait, aztán még illetlenebb módon elmegyógyintézetben halt meg, mint korának másik nagy magyarja, gróf Széchenyi István.
Barátok között azért nem emlékeztek Semmelweis Ignácra, mert nem voltak barátai. A magyar orvosok azért nem, mert képletesen szólva, szíven szúrta az egész orvosi rendet. Azt hirdette ugyanis, a gyógyítás helyett épp az orvosok űzik halálba a betegeiket. Így állt a helyzet akkor, amikor Semmelweis 1865-ben meghalt. Sorsának tragédiája, hogy azok, akik tanítását megértették, azok is megkönnyebbültek; nem nyugtalanította Semmelweis elmélete tovább a lelkiismeretüket.
Mi is Semmelweis munkásságának lényege? Ő mutatott rá először tudatosan arra, hogy a gyógyító ténykedés alkalmával jóvátehetetlen ártalmakat okozhatnak az orvosok, de egyben megjelölte a védekezés módját is. E védekezési módszer kidolgozása, egy utasítás mintegy jelképpé is vált az orvos, az egészségügyi személyzet és a betegek kapcsolatában.
Mit üzen még számunkra Semmelweis Ignác tanítása? A gyógyítás szempontjából gondolatai aktualitását a legjobban az hangsúlyozza, hogy világszerte fenyegető arányokat ölt a gyógyítást övező fertőzés veszélye ismét. Semmelweis tanítását azonban nemcsak a iatrogén ártalmak kiküszöbölése és a profilaxis tette halhatatlanná. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy Semmelweis a maga korában mi alapján tudott erre a döntő felfedezésre és védekezési mechanizmus kidolgozására szert tenni. Semmelweis, ha nem hordozza szívében a tömegesen pusztuló anyák sorozatos tragédiáját, soha nem jut el a nagy felfedezéshez, amellyel bevilágított a sötétségbe. Semmelweis tanításában ugyanis létezik az orvos erkölcsi felelőssége is a rábízott betegekért.
Semmelweis Ignácra emlékezve, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni egy olyan országban, ahol a költségvetési egyensúly megteremtése az abszolút prioritás, és jól tudjuk, hogy a piacgazdaság igénye feltételezi az anyagi viszonyok előtérbe kerülését a kórházakban is, sőt az egészségügyi ellátás minden területén.
(16.30)
Ám józanul nem vállalható, hogy a magyar gazdaság átalakítása során lehessen éhen halni vagy egészségügyi ellátás nélkül meghalni.
Mi lehet a megoldás? A magyar egészségügy átalakításának alapvetően a lakosság egészségügyi ellátásának javítására kell irányulnia a továbbiakban is, még ha a pénzügyi feltételek szűkösek is. Ennek érdekében biztosítani kell az ellátásokhoz való egyenlő és igazságos hozzáférést, valamint az orvosi ellátások javuló minőségét és az orvosok erkölcsi felelősségvállalásának fenntartását.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Semmelweis Ignácra emlékezve és korunk aggasztó népegészségügyi helyzetét taglalva, de szót ejtve az ország gazdasági, pénzügyi lehetőségeiről és az egészségügyben zajló szerkezeti átalakítási folyamatokról, óhatatlanul felmerül, hogy a magyar orvostársadalom anyagi megbecsülése, a fizetések rendezése, a teljesítmények elismerése elengedhetetlen.
Fontos szempontnak kell lennie, hogy a gyógyításra összpontosító orvosok figyelmét ne hagyjuk elterelni holmi anyagi, költséggazdálkodási szempontokkal, hanem a XXI. században a magyar orvostársadalom a betegek gyógyítását szívügyének tekinthesse, és olyan fizetési, anyagi, javadalmazási, munkafeltételi viszonyokat teremtsünk a magyar orvosoknak és az egészségügyben dolgozó szakápolók részére, akik a betegekért vannak, és a gyógyítás ügyét tudják képviselni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
