BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Valóban, a felvetett kételyek, kifogások módosító javaslatok formájában a parlament elé kerültek. Természetesen a koncepció semmiben nem változott. Hogy csak jelezzem, fideszes képviselői indítványt is elutasít az előterjesztő, pedig csak arról van szó, hogy a Fidesz programjában említett módon az állami tulajdont akarja rögzíteni ahhoz az ígérethez csatlakozva, hogy nem folytatjuk a privatizációt.
Sajnálatos módon a vita nem alakult úgy, hogy ez a törvény érdemben megváltozott volna. Ha erősen akarnék fogalmazni, azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen ezeknek a monopóliumoknak a rögzítésével és mindazzal a súlyos szabályozási problémával, ami például a kaliforniai sötétséget is okozta, gyakorlatilag egy nagyon nehéz helyzet teremtődik, és erre semmi szükség nem lenne az uniós csatlakozásunkig, függetlenül attól, hogy az ön meggyőződése szerint ez két év, mi pedig úgy gondoljuk, hogy később kerül rá sor.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem