BALOGH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALOGH JÓZSEF
BALOGH JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Duna-Tisza közének vízgazdálkodási problémájáról, valamint a megoldási lehetőségekről számos tanulmány és terv készült. Ennek eredményeként a kormány a 2271/1999. (X. 22.) számú határozatában és az annak mellékleteként közzétett cselekvési programjában konkrét feladatokat határozott meg.
A cselekvési program első három pontja szellemében 2000-ben az Aduvízig és a Kiskunsági Nemzeti Park gondozásában elkészült egy fejlesztési program, amely a Közép-Homokhátság vízgazdálkodási problémáival foglalkozik természetvédelmi és szociális szempontból egyaránt, feltárja a jelenlegi helyzetet, mely szerint a meglévő vízgazdálkodási műszaki rendszer a lehulló csapadék helyben tartására sem képes, hiszen ezek a belvíz elvezetésére készültek.
(16.40)
Megvalósíthatóságot ad egyrészt a vízvisszatartásra a csapadékból és a keletkezett használt vízből, másrészt a vízpótlásra egyaránt. Lehetőség lenne a vízvisszatartásra medertározással és tározók létesítésével csapadékból és a keletkezett használt vízből - például a kecskeméti tisztított szennyvíz felhasználásával - és a Duna-völgyi főcsatornából való vízpótlással. Ez a tanulmány a Környezetvédelmi Minisztériumban, illetve az FVM-ben is ott van.
Kérdezem az igen tisztelt miniszter urat, hogy az ismertetett problémák, valamint a 2271/1999. (X. 22.) számú határozatban foglaltak szerint milyen intézkedések történtek a megvalósulás érdekében.
Várom a miniszter úr megtisztelő válaszát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem