DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Erkel Tibor képviselőtársammal a MIÉP-frakció nevében, de a határon túli magyarok érdekében indítványt terjesztettünk elő, amelyben arra kérjük az országgyűlési képviselőket, magát az Országgyűlést, hogy kérje fel a kormányt, hogy a Duna Televízió üzemviteli feladataira és fejlesztési beruházásaira a költségvetési tartalék terhére 2 milliárd forintot folyósítson. A Duna Televízió pénzügyi támogatásában mi, a MIÉP képviselői azt az eszközt látjuk, amellyel a határon túli magyarok, az erdélyiek, a felvidékiek, a délvidékiek, a Mura-vidékiek megsegíthetőek, hiszen a Duna Televízió a határon túli magyar területeknek a legfőbb hír- és kulturális műsora.
Ha megnézzük ennek a televíziónak a költséggazdálkodását, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az más közmédiumokéval összevetve kiegyensúlyozott, fajlagosan, vagyis egységnyi műsoridőre vetítve a legalacsonyabb. Hogy erre a pénzügyi segítségre szükség van, az indokolja, hogy egy pénzügyi csapdahelyzet alakult ki, ugyanis a televíziózásnak a saját gyártással kapcsolatos szakemberigénye, műsorszolgáltatási költsége az utóbbi időben megduplázódott, részben az európai műsoridőnormák, valamint a médiatörvény szerinti növelés következtében. Egy új stúdió költségvetés-, költségnövelő hatása is megjelent.
Ha más közmédiumokkal összevetjük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a Duna Televízió nem kapott költségvetési támogatást az elmúlt időszakban, míg a Magyar Televízió és a Magyar Rádió kapott. A bevételek növelésére ugyanakkor a Duna Televízió rajta kívül álló okokból nem képes, a költségek lefaragása csak a színvonal csökkenése vagy a saját gyártású és az élő műsorok rovására mehetne csak - mindkettő öncsonkításhoz, a határon túli közszolgálati missziónak a csorbulásához vezetne.
A Duna Televízió más közszolgálati médiumokkal összevetve létszám és költséggazdálkodásban azok töredékét teszi ki. A kialakult kedvezőtlen pénzügyi helyzetben a műszaki fejlesztésekre a Duna Televízió nem képes, fejlesztési források nem állnak rendelkezésre.
(19.10)
Egy pénzügyi számítást végeztünk el, amely mind a nettó forgótőke-feltöltés tekintetében, mind pedig a fejlesztési pénzforrások tekintetében súlyos problémákat jelez, romlik ezentúl a televízió likviditási mutatója, a saját tőke állománya pedig csökken.
A kialakult helyzetben a Duna TV nem tud helytállni a hazai médiaversenyben sem, a határon túlra sugárzott műsorai pedig csak romló adásbiztonsággal vehetők. Fejlesztési forgótőke-ellátása veszélybe került, amely működésének az ellehetetlenüléséhez is vezethet. A kialakult helyzetben azt sem lehet kizárni, hogy szántszándékkal kivéreztetik a Duna Televíziót, és a romló piaci cég értékéből egy privatizációs kényszerhelyzet, egy másik televízióval való összevonás következhet be. Pénzügyileg tehát igazolható - és indítványunkban igazoltuk is -, hogy a Duna TV-ben nincsen több pénzügyi tartalék, sőt, már a folyó üzemvitelhez is egyre szűkösebben állnak rendelkezésre a források.
Indítványunk tehát azt akarja, hogy a kormány az Országgyűlés felkérését követően a költségvetési tartalékai terhére adjon kétmilliárd forintot a Duna Televízióra.
Kérem szépen, ez a téma a költségvetési bizottságban már többször szerepelt. Nyilván önök különböző technikai aggályokat fogalmaznak majd meg. Ugyanakkor mi azt mondjuk, hogy ha önök, kormánypárti képviselők akarnak segíteni a határon túli magyarokon és ennek eszközén, a Duna Televízió műsorsugárzásán, ha annak növekvő költségeire állami pénzekből fordítanak - helyesebben: akarnak fordítani -, akkor önök ezt a problémát megoldják.
Divatos dolog manapság a státustörvényről, a határon túli magyarok támogatásáról beszélni. Itt az alkalom, hogy ténylegesen állami költségvetési pénzekből is a határon túli magyarokon segítsünk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem