DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Árulkodó volt a felszólalás, és árulkodó volt a hallgatás is ebben a Házban azon frakciók részéről, akik nem nyilvánítottak véleményt. Köszönöm a szabad demokratáknak a frakciónk nevében, hogy világosan látják és értik az ágazat helyzetét. (Dr. Répássy Róbert: Egyre jobban látják!) A Fidesz képviselőinek pedig szeretném elmondani, hogy világos: a kormánynak és a parlamenti frakciónak nincs elgondolása arra, hogyan lehetne rendezni az ágazat helyzetét, hiszen törvényi megoldást kínáltunk, és ezt a törvényi megoldást az önök országgyűlési képviselői nem kívánják támogatni.
A 2000. évi zárszámadásban a 2001. évi adósságokat rendeztük el, képviselőtársaim. Ma az a helyzet állt elő, hogy 2002-ben sok tíz milliárd forinttal kevesebb jut a tervezet szerint, mint amennyit 2001-ben elköltünk. Aki ezt nem látja, az nemcsak érzéketlen a betegek és az intézmények iránt, hanem politikai vakságban is szenved. Nincs más hátra tehát, mint az, hogy a szocialistáknak - és remélem, a szabad demokratáknak - meg kell nyerni a választásokat, hogy módosítani tudjuk ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiból. - Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem