DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben került a kezembe egy levélváltás másolata, amely Budaörs város önkormányzata és a Belügyminisztérium között zajlott le az elmúlt hónapokban.
(16.20)
Az eset egyáltalán nem egyedi, minden önkormányzatot érint, amely körzetközponti feladatokat lát el. Az említett önkormányzatok, köztük Budaörs, sajátos helyzetükből adódóan egyéb önkormányzati feladataik mellett számos körzetközponti feladatot is ellátnak, ezek közé tartoznak például a gyámhivatali, illetve az okmányhivatali tevékenységek.
A körzetközponti feladatok ellátása komoly anyagi terhet ró minden érintett önkormányzatra. Budaörs önkormányzata azért fordult hozzám, mivel az Orbán-kormány és a kormánypártok döntésének következtében olyan anyagi helyzetbe került, amely veszélyezteti az említett körzetközponti és egyéb feladatainak ellátását. A kormánypártok a költségvetési törvényben a korábbi rendszert megváltoztatták, és az önkormányzatok állami támogatását az iparűzési adóerő-képesség alapján határozták meg.
Az új rendszer nem vesz tudomást Budaörs város körzetközponti feladatairól, a módosítást megszavazók elvonják azokat a forrásokat a várostól, amelyek az említett tevékenységek működéséhez szükségesek. A körzetközponti feladat azt jelenti, hogy nemcsak a saját területén, hanem a hozzá tartozó egyéb településeken is, a környéken lévő más települések feladatait is el kell látni.
A budaörsi önkormányzat több esetben fordult levélben a Belügyminisztériumhoz, kérve, hogy vállaljanak garanciát a körzetközponti feladatok forrásainak biztosítására. A Belügyminisztérium ezeket a kéréseket minden alkalommal elutasította.
Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, hogy a pénzügyi tárca tud-e valamiféle megoldást, garanciát biztosítani az érintett önkormányzatoknak a körzetközponti feladatok ellátására. Ön elfogadhatónak tart-e egy olyan jogszabály-módosítást, amely úgy von el forrásokat az önkormányzatoktól, hogy közben a költséges feladatokat továbbra is náluk hagyja?
Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem