NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kérdés jogos. A szocialista tábor részben politikai, részben pedig a közvélemény manipulálásával, tehát több eszközzel durván avatkozott be Lengyelország szabadságküzdelmébe.
(13.40)
A magyar szellemi élet java azonban akkor is azt vallotta, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania a más nemzetek önrendelkezési törekvéseit, feltéve, ha az emberi jogok, illetőleg más országok elemi érdekei nem sérülnek, márpedig a Szolidaritás - a szakszervezet - éppen ezeknek az értékeknek a védelmében lépett fel, ezért a magyar közvélemény elfogadhatatlannak érezte, ahogyan a szocialista hatalom reagált az eseményekre.
Ne feledjük: hazánkban a szocialista manipulációval szemben a diktatúra éveiben is volt ellenállás. Csoóri Sándor 1981-ben nyilvánosan villám sújtotta Krisztus-szoborhoz hasonlította Lengyelországot; vagy szintén egy másik megnyilvánulásában ugyancsak ő büdös kamrához hasonlította a Kádár-rendszert. A Tiszatáj és a Beszélő is nyíltan szembeszegült ezekkel a megnyilvánulásokkal. Tehát a csírájában már akkor sarjadó magyar demokratikus kibontakozás rokonszenvvel tekintett a lengyelekre, nem rágalmazták őket. Ha '56 nélkül nincs 1990, akkor 1981-ről is elmondható ez, annál is inkább, hiszen nekünk is személyes élményeink kapcsolódnak ehhez az időhöz.
Kell-e várni a bocsánatkéréssel? Nem hinném. Úgy ítélem, hogy amit most elmondtam, azt a képviselő úr nyugodtan tekintheti a bocsánatkérés első felének, és talán lesz ennek a bocsánatkérésnek második fele is. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem