TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Ez az akció, amiről én beszélek, közel 480 millió forintba kerül. Akkor önt annyira megviselte az az ügy, hogy még önálló képviselői indítványt is benyújtott annak érdekében, hogy az Országgyűlés ezt az eljárást szüntesse meg.
Ha a miniszter asszony jogérzéke időközben nem változott meg, akkor a mostani eljárással szemben legalább olyan eréllyel kellene tiltakoznia, mint tette azt 1997-ben. Hiszen önöknek pontosan kellene tudniuk, hogy a médiatörvény értelmében választási időszakon kívül politikai hirdetés nem közölhető.
Mindezek alapján tisztelettel várjuk továbbra is Dávid Ibolya határozott fellépését itt, a parlamentben a közpénzen folytatott erőszakos politikai hirdetés leállítása érdekében, ha már ezt nem tette meg vagy nem tehette meg a kormány ülésén.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem