VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): A válaszból szeretném azt is kihallani, hogy ebben a tanulmánytervben rögzítődik az a része, hogy közút volt eddig is ez az átkelőszakasz, és nem fizetős átkelőhely lesz az eddigihez képest. Hiszen amint ott fizetni kell az átkelésért, akkor bizony nagy gondok és problémák fognak adódni.
Az, hogy állagmegóvásra kerül sor, természetes dolog. Ugyanakkor örülök, hogy új dolgok is beépítésre kerülnek, mint az uszadékterelő. Itt hívnám föl a szíves figyelmüket arra, hogy néhány ponton cseréjére is esetleg ki kell térni, az eddigi állapot részletes tanulmányozása okán. Mindenképpen a város vezetésével, a térség lakosságával együttesen (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) lehet meghozni az előrevivő döntést.
Köszönöm megtisztelő válaszát, és elfogadom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem