DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN
DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mióta számítható az országimázs, pontosabban mondva, most már magyarságkép léte? Azóta, mióta létrehozták az ezt szolgáló központot? Távolról sem. Mióta pásztor szarvast faragott a sótartójára, koronát, címert a pásztorbotjára, tetejetlen fát a kenyérdagasztóra, egyszóval: mióta a hétköznapi élet apró használati tárgyain megjelentek a magyarság ősi szimbólumai, hogy tovább ne soroljuk az idevágó tényeket.
De azt magyarázni sem kell, csak megemlíteni, hogy ezek az emberek nem tudták, hogy magyarságképet formálnak, országimázst építenek, s hogy ezzel, ezáltal történelmi folytonosságot teremtenek, politizálnak. Azt azonban, hogy ezek a szimbólumok politikailag milyen fontosak, a modern kor politikusai pontosan tudták.
Gondoljunk csak a most legaktuálisabb eseményre, arra, hogy 1937-ben felavatták Aba Novák Vilmos Európában is legnagyobb köztéri freskóját. Az úgymond felszabadulás után két nap kellett hozzá, hogy bemeszeljék, eltüntessék, és aztán kellett 64 év, hogy 2001. november 2-án restauráltan újra láthatóvá váljék. Ez arra is jó példa, hogy eltüntetni valamit gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb, mint újjáteremteni.
De kell-e mondani, hogy az említett időszak alatt szobrok, homlokzatok, köztéri emlékművek is eltűntek, és eltűnt a címer is? A régi címer helyén megjelent a Szovjetunióhoz tartozó tagállamok sematikus címere az ötágú csillaggal, a sarló-kalapáccsal. Ezt a magyar társadalom, de a többi sem tudta elfogadni.
Hogy mennyire fontos volt a címerkérdés, 1956-ból filmfelvételeken látható, amint a felvonulások alatt bicskával, ollóval tüntették el a zászlókból. Így született az újabb szimbólum, a lyukas zászló. És hogy ez a szimbólum évtizedeken át tűrhetetlen volt a hatalom számára, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány rejtegetve maradt meg a mának.
Összegezve: a szervesen épített, fejlesztett magyarságkép, mondjuk: országimázs, négy és fél évtized alatt lényegében eltűnt. Most újjá kell teremteni. Itt érdekes politikai jelenség tanúi lehetünk, mert egyfelől azt hihetnénk, hogy a magyarságkép újraformálása a magyarság közös érdeke, pártok felett álló tendencia. Ugyanakkor másfelől azt kell tapasztalnunk, hogy erről szó sincsen, hogy ez bizonyos politikai körök számára szatíra, gúny tárgya, támadások alapja, egyes médiumok gazdag anyaggal mintegy csatamezővé tették, és minden erővel ellene kívánják hangolni a közhangulatot.
A nagy terjedelmű publicisztika és elektronikus kommentár bántó, sértő, éles, mindenképpen ellenhatást kiváltani szándékozó hangot használ e törekvésekkel szemben. Az ország képe - írja az egyik újság - "kis magyar abszurd". A korona: az "ügy". "Kuplerájos országimázs" - mondja a másik lap. A tűzijáték: "nyári karácsony". Az államalapítás helyett jó szójátéknak tűnt az álomalapítás. Továbbá az országimázs: blabla, és vele kapcsolatban rávonatkozóan a gyűlölet joga is megjelenik.
Az is aligha képzelhető, hogy két MSZP-s képviselőtársunk képes volt több mint kétezer kérdést intézni az országimázzsal kapcsolatban a kancelláriához. A kancelláriaminiszter választ adott, gondolom, nem tételesen mind a kétezer kérdésre. De nemcsak kérdeznek, hanem perelnek, feljelentenek. Az alapvető követelményük az, hogy egyéb célokra kell fordítani a magyarságkép alakítására szánt pénzt.
Ez azért minősíthető különös kívánalomnak, mert a most létező problémákat az egy párt által uralt 45 év termelte ki, a megoldásra fordítandó pénzt is ez tette szükségessé. Az ellenzék részéről érkező heves ellenállás és minden módon való támadás talán akkor érthető meg, ha feltételezzük, pontosan érzik, tudják, hogy a társadalom nagy része egyetért a szellemi és materiális magyarságkép, a nemzeti szimbólumrendszer újrateremtésével és használatával.
Ebbéli felfogásuk pontosan tükröződik az olyan megfogalmazásokban, miszerint az országimázs nem más, mint politikai marketing, hogy a marketingmunka tétje, áruja nem más, mint Magyarország, és a magyarságképre fordított pénz nem más, mint már ma a választási voksokba fektetett pénz.
Sürgősen át kellene gondolni, hogy hasznos-e, hogy kinek a számára hasznos, és vajon miféle értéket termel ez a felfogás. Az Európai Unió kapujában (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a globalizáció tendenciái közepette ez jövendő létünk, megmaradásunk és érvényesülésünk, azaz a (Az elnök ismét csenget.) belpolitika és a külpolitika egyik alapkérdése.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
(20.00)
