NYITRAY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A H/5416. számú országgyűlési határozati javaslatot, amelyet a külügyminiszter úr a megelőző percekben ismertetett, a honvédelmi bizottság november 21-én, szerdán az általános vitára alkalmasságról való döntés keretében általános vitára alkalmasnak találta, felismervén annak jelentőségét, ami ebben a határozati javaslatban foglaltatik; nevezetesen azt a kötelezettségünket, hogy a térségünket fenyegető terrorista veszély elkerülése érdekében az erőnknek és a képességeinknek megfelelően úgy tudunk a szövetségi kötelezettségünknek a legjobban eleget tenni, ha azokban a békefenntartó hadműveletekben, amelyekben most is részt vesz a Magyar Honvédség, a jelenleginél aktívabb vagy esetleg más összetételben vesz részt.
Úgy gondolom, és ezzel a honvédelmi bizottság többsége is egyetértett, hogy egy ilyenfajta kötelezettségvállalás nemcsak a szövetségi együttes, hanem a mi nemzetünk, a mi hazánk érdekeit is szolgálja, ezért őszinte szívvel támogatjuk ennek a határozati javaslatnak az elfogadását.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem