ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem volt kétséges, hogy nagyjából azonos pontokhoz fogok hozzászólni, mint Bauer képviselő úr, illetve, hogy ellenkező oldalról ugyanazokat a pontokat fogjuk észrevenni.
Nem csodálom, hogy neki megdöbbenést kelt, és kellemetlen érzést vált ki belőle, hogyha az európai művek között a magyar műveket nem tarthatjuk nyilván, eddig sem nagyon vettem észre, hogy ő európai országnak tartaná Magyarországot, és a nyelvét is.
Én igen, és éppen ezért határozottan köszönettel fordulok Sasvári Szilárdhoz ezért az előterjesztésért, mert az eredeti, a '96-os médiatörvény-kísérlet kifejezetten ezen a területen okozza mind a mai napig a legnagyobb problémát; igaz, hogy különösen a kereskedelmi televízió területén, ahol magyar művekkel szinte egyáltalán nem lehet találkozni, magyar nyelven is csak azért, hogy megismerjük a magyar nyelv legocsmányabb szavait a filmek során - ez az egyik.
Én nem kívánok azzal foglalkozni, hogy Sasvári Szilárd kinek a nevében vagy az ő nevében ki más fogalmazta meg ezeket a kérdéseket. Én úgy gondoltam eddig, hogy az vállalja a felelősséget az előterjesztett módosító indítványokért, akinek a neve ott van. Egyébként, ha az illető kormánypárti képviselő, akkor mögötte a kormány gondolkodásmódja áll, örülök neki, hogy a kormány e tekintetben így gondolkodik.
Egy dologban különösen eltér a véleményem Bauer képviselő úrétól, ez az a bizonyos 21. pont, amely pontosan így szól: "magyar nyelven készített az a mű, amelyet eredetileg teljes egészében magyarul forgattak vagy olyan nyelven, amely a Magyarországon elismert kisebbségek nyelve". Ennek az értelmezésében vissza kell egy kicsit tekintenem rádiós múltamra, amelynek utolsó évtizede különösen, de már előtte is öt-hat éven keresztül azzal telt, hogy harcolni kellett azért, hogy példának okáért teljes operákat, operetteket - amelyek nem Magyarországon születtek, tehát így eredeti nyelvük nem a magyar nyelv volt - magyarul is el tudjunk juttatni ahhoz a közönséghez, amely a dallamokat megszerette akkor, amikor a magyar Operaházban magyarul hallgatta, amikor az Operett Színházban vagy bármely vidéki színházban ezeket a műveket tartalmuk érthető módon való tolmácsolásával meghallgathatták vidéken.
Elismerve azt, hogy ezeknek a műveknek énekestechnikai szempontból a legkönnyebb megszólaltatási módja az eredeti nyelv, hiszen a zenei prozódia és a nyelvi prozódia ott egybeesik, azonban úgy gondolom, hogy a magyar közönség nem köteles feltétlenül olaszul, németül, angolul, franciául, spanyolul - és oroszul is az utóbbi időben - tökéletesen megtanulni, hogy ezt a prozódiai élvezetet a csimborasszóig vihesse. Nem!
Ezzel szemben jogában áll megtudni, hogy a mű miről szól, tehát feltételezem, hogy ezen a réven talán visszatérhetünk arra a gyakorlatra, hogy a legnépszerűbb műveket Juliska néni is meghallgathassa otthon magyarul.
Ami pedig az elismert kisebbségek nyelvét illeti - és ebben sajátos, hogy éppen a német nyelv nem tetszik Bauer képviselő úrnak, pedig én feltételezem, hogy ő kitűnően beszél németül -, sajnálom, de nem tudtuk elintézni az elmúlt évszázadok alatt, hogy Európa valamennyi országa úgy képviseltesse Magyarországon magát, hogy spanyolok, angolok, franciák, olaszok, mások megfelelő létszámmal legyenek itt, és ezzel igazolni lehessen, hogy képes Magyarország valamennyi európai nyelven kiállítani olyan művet, amely a hazai törvényeknek így megfelelne. Ezért én csupán azt a jóindulatú szándékot tudom ebből a pontból kiolvasni, amelyre ugyan utalt ezzel a megkötéssel Bauer képviselő úr.
Még egy ponthoz szeretnék hozzászólni, az 5-öshöz, illetve majd a 4-eshez is egy szóval talán. Az "ideértve a gyermekek részére sugárzott rajzfilmeket is", véleményem szerint egy fölösleges megkötés volna (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert beleértjük a filmekbe a rajzfilmeket is. Majd később folytatom.
Köszönöm.
