DÖGEI IMRE

Teljes szövegű keresés

DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalmi szervezetek fontos feladatokat látnak el az egészségügyi rehabilitáció, a betegségmegelőzés területén és a szociális feladatok ellátása során is; a gyermek- és ifjúságvédelem, az oktatás területén, a természetvédelem, a környezetvédelem területén, az ismeret terjesztése és a kultúra terén is. Fontos a társadalmi feladatok ellátása valamennyi területen, ami szinte felsorolhatatlan tömeget képvisel.
A társadalmi szervezetek fontossága igen lényeges, hiszen állami feladatokhoz nyújtanak elengedhetetlen segítséget. Ilyen például a szociális gondoskodás, vagy az élet egy másik területe, a vízi mentés is, egyben kifejezik a társadalom lelkiismeretét is. Néhány fontos területet külön is szeretnék kiemelni. Ilyen a Független Női Szövetség, amely a vidéki, falusi lányokat, asszonyokat fogja össze, és fejt ki hasznos tevékenységet a család és a ház körüli ismeretek terjesztésével kapcsolatban, úgymint gyermeknevelés, egészségmegőrzés, beteglátogatás. Sok minden egyéb területen rendkívüli feladatokat látnak el, háztartás, sütés-főzés, varrás s a többi, tehát az egész vidéki élettel kapcsolatban.
Tudok olyan nőszövetséget, egyházat - szoros kapcsolatban állnak -, amelyek különösen most, karácsony előtt, adventre emlékezve tésztát készítenek, és vásárt rendeznek a karácsony előtti hetekben, hogy jusson a rászoruló családoknak tésztaféle - száraztésztára gondolva -, sütemény vagy ruházat, amelyek kiosztásra kerülnek; ez mind a nőszövetség feladatkörébe tartozik. Rendkívül komoly az összefogás a társadalmi szervezetek és az egyházak képviselői között.
Bár én a frakcióm kérésére a magam javaslatától ugyan elálltam, de ezzel egy időben a tárgykörben Gyimóthy Géza és Czoma Kálmán képviselőtársaim idevonatkozó javaslatait is támogatni kellett volna a bizottságban.
A másik kérdés a Független Ifjúsági Unió kérdése. Én nagy tisztelettel kérem a tisztelt Országgyűlés figyelmét az ifjúsági szervezetekre vonatkozóan, hisz oly kevés az ifjúságra vonatkozó kellő odafigyelés. Vannak ifjúsági szervezetek, nemcsak a Független Ifjúsági Unió, hanem ilyen a cserkészet, a keresztény ifjúsági egyesületek tömege és egyebek, amelyek elengedhetetlenek az "Isten, haza, család" elképzelés alapján, mint a Kisgazdapárt jelszavában is benne van; de nemcsak a Független Kisgazdapárt "Isten, haza, család" jelképe, hanem az egész magyar társadalomra is értendő ez az elképzelés. Rendkívüli fontossággal bír, hisz a közerkölcs nevelése rendkívül lényeges a magyar ifjúság részére.
Valamikor ezek szervezetten működtek, most egy átalakulás következtében, a rendszerváltás után meg kell találni az ifjúság helyét, és ez valamennyi társadalmi szervezetnek első és nagyon fontos feladata. Így természetesen az Országgyűlésnek is be kell kapcsolódnia ebbe a rendkívül fontos nevelőmunkába. Tehát én nagyon fontosnak tartom, hogy a társadalmi szervezetekkel kapcsolatban benyújtott ezen javaslatainkat méltányolni és természetesen támogatni szíveskedjenek.
Hangsúlyozni kívánom ismételtem, hogy nem öncélú ez. Az ifjúságnak szüksége van egy mankóra. Szüksége van olyan társadalmi szervezetek támogatására, amelyek tapasztalatokkal és sok minden egyébbel - anyagi támogatással is - segíthetik az egyes szervezeteket. Vannak olyan intézmények, amelyek felkarolják ezeket a szervezeteket, itt említettem is az Ifjúsági Uniót, a nőszövetséget különösképpen, mert személyesen is részese vagyok ezen szervezetek támogatásának.
Sok mindent tudnék még mondani erről, egyet kiemelek. Éppen tegnap voltam Kunhegyesen, ahol az idősek otthonának a megvételére terjesztett elő a református egyház egy alapítványt, amelyet igenis nagyon fontosnak tartunk, hisz olyan nehéz egy réteget megmozdítani - egy öreg fát nem lehet átültetni. Ezért is rendkívül fontos a társadalmi szervezetek támogatása. Ott voltam, jelen voltam. Azok az idős egyének, aki Kunhegyesen oda be akarnak kerülni, szemüket törölgetve gondoltak arra a jövőre, hogy egy kész épületet egy átalakítással meg fognak kapni. Önkéntelenül eszembe jut Gárdonyi Gézának egy verssora, hogy "El ne hagyd az ősi házat, el ne hagyd az ősi fészket, ha elfáradsz a nagy világban, gyere haza megpihenni, az öreg fa árnyékában szép időkre emlékezni." Tehát a társadalmi szervezeteknek óriási feladatuk van.
Azoknak az embereknek nem véletlenül szökik a könny a szemükbe, amikor egy ilyen megmozdulás létezik akár az Alföldön, akár Budapesten, akár egy vidéki kis településen, vagy a Dunántúlon, bárhol az ország területén. Hisz a Kárpát-medencében olyan nevelést kaptak a családon belül az emberek évszázadokon keresztül, hogy a legnagyobb kötelék, a legnagyobb szövetkezés ez tulajdonképpen. Nem akarom én ezt a családi köteléket egy szövetkezeti mozgalomba belevinni természetesen, csak hogy milyen összetartó ereje van, az elképzelhetetlen, mert az emberek igenis mindig a jóra várnak, a rosszat igyekeznek kerülni. Az a fajta felemelő érzés, amit ott láttam, hogy az idős néninek fogta az unokája a kezét, hogy jó helyen leszel itt, mamám; megragadta ezt a tekintetem, és én tudtam, hogy ma hozzászólási lehetőséget fogok kapni. Majdnem elkéstem, és elnézést kérek azért a pár percért.
De ezt mindenképpen el kellett itt mondanom, és el is mondom, ahol csak tudom, hogy igenis oda kell figyelni. A társadalmi szervezeteknek hatalmas feladatuk van. Próbáljuk ezt rendszerezni olyan értelemben, hogy nemcsak az idősek felkarolásának, hanem a társadalmi szervezeteknek teret engedni, hogy ez a csodálatos akció, ez a csodálatos segítségnyújtás megtörténjen.
Valamikor gyermekkoromban volt egy olyan naptár, egyházi naptár volt ugyan, de rendkívül megragadó volt maga a címlapja, amelynek az volt a címe, hogy "Segítség", két kéz fogta egymást. S ez annyit jelentett, hogy mindig is akartak az emberek egymáson segíteni, egymást ápolni, odafigyelni egymás bajára. Ezért nagyon fontos a női szövetség, a nők együvé tartozása is. Így is sok egyén úgy érzi, hogy kirekesztődik a társadalomból, mert nők, nem férfiak. Kérem, mindenkinek meg kell találni a helyét, és a nőknek óriási szerepük van az egész társadalomban! Ugyanúgy az ifjúságra vonatkozóan is ezt tudom elmondani, hiszen a jövőt képezik, tehát a jövőre gondolva - nekünk múltunk, legfeljebb még jelenünk - szeretnénk átadni azt a tapasztalatot, amelyet egész életünk folyamán összegyűjtöttünk.
Éppen ezért ismételten nagy szeretettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy hassunk oda, fogjuk meg tényleg egymás kezét - segítség, nagy felkiáltójellel. Nem véletlenül mondom ezt el, mert a Biblia nagyon jól mondja: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nem mondja Jézus, hogy jobban, csak annyira, mint tenmagadat. És azt hiszem, ebben a szóban benne kell hogy legyen az a segíteni akarás, amikor embercsoportok megmozdulnak, hogy segítsd felebarátodat.
Én ezt szerettem volna elmondani, mélyen tisztelt Országgyűlés, tisztelt elnök asszony, és nagyon kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezen elképzeléseinket, a társadalmi szervezetek tagjait támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem